Vágólapra másolva!
Novak Djokovic nagyon elkeseredett, amikor értesült Lance Armstrong ügyéről: pénteken az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA) úgy döntött, megfosztja a profi kerekest a hét Tour de France-győzelmétől és örökre eltiltja a versenyzéstől.

"Nagyon örülök, hogy a mi sportágunkban, a teniszben alig akad doppingeset" - idézte a szerb játékost a Madridban megjelenő Marca című sportnapilap. "Példát kell mutatni a fiataloknak, a gyerekeknek, akik hősöket keresnek, és motiválja őket, hogy igazi profikká váljanak."

Amikor a világelső Roger Federert kérdezték, a svájci játékos azt mondta, nem ismeri az ügyet teljes mélységében.

Lance Armstrongot doppingolással, illetve doppingszerekkel való kereskedéssel vádolják, és többek között azt állítják, hogy 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) most bekérte a bizonyítékokat az USADA-tól, s a végső ítéletet Armstrong ártatlanságáról vagy vétkességéről a nemzetközi Sportdöntőbíróság mondhatja majd ki.