Vágólapra másolva!
A vasárnap véget ért amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesének egyik döntőse, Pete Sampras és Andre Agassi sem szerepel a párizsi Roland Garroson szeptember 20. és 22. között megrendezendö Franciaország - Egyesült Államok Davis-kupa-elődöntőben.

A két klasszis távolmaradása miatt Patrick McEnroe, a gárda kapitánya az Andy Roddick, Mardy Fish, James Blake és Todd Martin alkotta kvartettet kénytelen harcba küldeni a párizsi elődöntőben, melynek a franciák - legfőbbképpen a hazai környezet miatt - némiképp esélyesebbként vághatnak neki.

"Azt hiszem, igen biztató telefonbeszélgetést folytattam Pete-tel a múlt éjjel, már majdnem rávettem, hogy álljon a csapat rendelkezésére a francia fővárosban" - mondta McEnroe, akinek Agassi szolgálatairól már az év elején le kellett mondania, a tar fejű klasszis ugyanis akkor kijelentette, idén nem szándékozik szerepelni a Davis-kupában. "Pete valójában most teljesen magán kívül van, a fellegekben jár a US Openen aratott győzelmének köszönhetően."

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Pete Samprashttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36440

"Úgy gondolom, most egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza 14. Grand Slam-diadalát, át kell gondolnia, mit szeretne a jövőben csinálni" - folytatta McEnroe. "Hallhattunk tőle olyan kijelentéseket, miszerint az év további részében már nem lép pályára, de olyanokat is, hogy esetleg befejezi a pályafutását. Nem hozhat elhamarkodott döntést, megértem, hogy most pihenőre van szüksége, nélküle is le kell győznünk a franciákat."

Mindenféle rosszindulat nélkül elképzelhető, hogy McEnroe és az amerikai csapat sokkal jobban jár Sampras távolmaradásával, a 32. életévét taposó csillag ugyanis - kis túlzással - szökőévente egyszer nyer mérkőzést a Roland Garros salakján. Roddick és Blake játéka azonban univerzális, minden borításon képesek jól teljesíteni. A húszesztendős Roddick ráadásul eddig veretlen a Davis-kupában, egyéniben hét mérkőzést nyert meg, s vereséget egyetlenegyet sem gyűjtött (még) be. Ezzel beállította Agassi rekordját, aki 1988 és '89 között ugyanígy kezdte Davis-kupa-szereplését.

Dokic Bernoldival randevúzgat/sport/egyeni/tenisz/20020911dokic.html

"Esélyeink kiválóak, nem félünk a franciáktól. Ugyanakkor nem is becsüljük le őket, remek játékosok alkotják a keretüket" - zárta szavait McEnroe.

Az Egyesült Államok és Franciaország 13-szor találkozott a Davis-kupában, a mérleg az amerikaiak számára kedvezőbb. Hétszer tudtak nyerni a franciák hat sikerével szemben, s az utolsó összecsapás, az 1995-ös floridai első forduló is az ő sikerüket hozta.

Koncz Dávid