Vágólapra másolva!
Az év(század) átverése lehetett volna. Néhány fiatal indiai férfi kezdetleges eszközökkel eljátszotta a világ egyik „legerősebb krikettbajnokságát", hogy így csapjon be orosz sportfogadókat. A bűnbanda tagjai hajszálra voltak a szezon befejezésétől – és a szerencsejátékosok megkopasztásától –, de lebuktak.

Történetünk a népes India Gudzsarát tartományának egyik kis falujában zajlott le, ahol

néhány fiatal nagyszabású csalássorozatot tervelt ki. Egyikük korábban dolgozott egy oroszországi bárban, ahol gyakorlatilag mindenre lehetett fogadni.

Innen jött az alapötlet, amely szerint az ukrajnai háború miatt a külvilágtól elzárt orosz sportfogadók ki vannak éhezve, így szinte bármit rájuk lehet sózni - írja a Blikk.

Kezdetleges eszközökkel, falusi pályán imitálták az indiai krikettligája eseményeit, összesen öt kamerával közvetítve az interneten a kamu meccseket. Az oroszoknak még az sem tűnt fel, hogy az Indian Premier League küzdelmeinek már hetek óta vége,

a találkozókon a bajnokság legjobb csapatai mezében bohóckodtak az alkalmanként 400 rúpiát (2 ezer Ft) kapó helyi munkanélküliek.

A kamu sorozat már a negyeddöntőknél járt, amikor a rendőrség lecsapott a csalókra, akik a fogadásokból származó közel másfél millió forintnyi első részletre már rá is tették a kezüket.

– mesélte a hihetetlen csalássorozat részleteit Bhavesh Rathod, rendőrségi szóvivő.