Vágólapra másolva!
A házigazda kanadai válogatott nyerte a Calgaryban rendezett női jégkorong-világbajnokságot, miután a keddi döntőben hosszabbítás után legyőzte az Egyesült Államokat.

A csoportküzdelmek során, múlt csütörtökön a kanadaiak 5-1-re győzték le az ősi riválisukat, ezúttal viszont nehezebb dolguk volt a kilencszeres győztes, legutóbbi öt vb-n aranyérmes amerikaiakkal.

A címvédő együttes az első harmad közepén Alexandra Carpenter duplájával 2:40 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, amit a kanadaiak a második felvonás első részében 2:29 perc alatt eltüntettek.

A találkozó rendes játékidejében több gól aztán már nem esett, így hosszabbításra került sor, ahol a 68. percben a kanadaiak csapatkapitánya, Marie-Philip Poulin döntött az aranyérem sorsáról.

A győztes csapatban Brianne Jenner gólja mellett a másik két gólnál az előkészítésben jeleskedett.

Kanada nyerte a női jégkorong-vb-t Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Derek Leung

Női vb-t 1990 óta rendeznek, az első nyolc tornát Kanada nyerte, azóta viszont az Egyesült Államok az aranyérmek számát tekintve feljött rá, és ha most is sikerült volna megvédenie a címét, utolérte volna nagy ellenlábasát. Kanada azonban megnyerte a 11. aranyérmét, és kettőre növelte a különbséget. Az együttesnek 2012 után sikerült ismét az élen végeznie, és letaszítani a trónról a 11. ezüstérmét begyűjtő amerikai válogatottat.

A bronzérmet a finnek, az ötödik helyet az oroszok szerezték meg a zárónapi helyosztókon.

A fennállása első elit vb-jén szereplő magyarok a kilencedik helyen zártak Calgaryban, és jövőre szintén az élvonalban szerepelhetnek.

Eredmények:
döntő:
Kanada-Egyesült Államok 3-2 (0-2, 2-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
a 3. helyért:
Finnország-Svájc 3-1 (1-0, 2-1, 0-0)
az 5. helyért:
Oroszország-Japán 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)
A torna végeredménye: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Finnország, 4. Svájc, 5. Oroszország, 6. Japán, 7. Csehország, 8. Németország, 9. Magyarország, 10. Dánia