Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

Vágólapra másolva!
Egy előre megpakolt hátizsákkal készül az orosz–ukrán háború kitörése óta a lengyel védelmi miniszter, arra az esetre, ha evakuálásra kerülne sor - írja a Magyar Nemzet. Wladyslaw Kosiniak-Kamysz elmondta, a táskát magával vitte Ukrajnába is, miután először látogatott keleti szomszédjához a háború kitörése után, és azóta is mindig kéznél van. A tárcavezetőt azonban nem várt bírálatok érték nyilatkozata miatt. Közben Donald Tusk lengyel kormányfő is elismerte, hogy a NATO katonái már Ukrajnában vannak, de részletesen nem fejtette ki, hogy mely országok. Manfred Weber, európai néppárti vezető pedig már európai atombombát szeretne.
Vágólapra másolva!

Az evakuálás az utolsó dolog, amire egy felelős miniszternek gondolnia kell 

– közölte Mariusz Blaszczak, Lengyelország előző védelmi minisztere. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a jobboldali Jog és Igazságoság (PiS) párt tagja utódja, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz a lengyel ZET rádiónak adott interjújára reagált, melyben a politikus arról beszélt, arra az esetre, ha Lengyelországot megtámadnák és evakuálni kellene, egy hátizsákkal készül. A táskába csak a legszükségesebb dolgok kerültek, és még az orosz–ukrán háború kitörését követően állította össze, a jelenlegi védelmi minisztert még első ukrajnai útjára is elkísérte a hátizsák. Hozzátette azonban, ha természeti katasztrófa sújtaná az országot, arra az esetre is jól jönne.

Készen kell állni minden helyzetre

– hangsúlyozta.

Már a gyerekeket is felkészítették

Beszélt egyúttal arról is, az iskolákban a gyerekeket is felkészítik a vészhelyzetre: megtanítják nekik, hol kell gyülekezni evakuálás esetén, hogyan kell viselkedni egy ilyen helyzetben. Az ellenzéki jobboldal azonban kemény bírálatot fogalmazott meg Kosiniak-Kamysz álláspontjával szemben. Blaszczak szerint az ilyen kijelentések ugyanis okot adnak arra,

hogy ne érezzék magukat biztonságban a lengyelek.

A közösségi oldalakon a felhasználóknak sem túlságosan tetszik az ötlet, volt aki arra mutatott rá, a védelmi miniszter elsőként hagyná egy Lengyelországot.

Az AP amerikai hírügynökség cikkében kiemelte, hogy a lengyel kormány múlt hónapban egy olyan kezdeményezést indított útnak, melyben javasolják az állampolgároknak, készítsenek össze egy hasonló hátizsákot vészhelyzeti evakuálás esetére. A szükséges cikkek listáján váltóruha, elemmel működő rádió, zseblámpa és elsősegély-készlet is szerepel, valamint gyufa, konzervnyitó, élelmiszer és evőeszköz. Noha a közleményben hangsúlyozták, a lakosság evakuálására természeti katasztrófák és a szélsőséges időjárás esetén is sor kerülhet, egyértelmű, hogy az orosz–ukrán háború eszkalációjának veszélye most sokkal jobban fenyegeti a térséget. 

A háborús pszichózist tovább növelte Donald Tusk legutóbbi nyilatkozata is. 

A lengyel miniszterelnök elismerte, hogy a NATO katonái jelen vannak Ukrajnában. 

„A NATO ma segít, amennyire csak tud. A NATO segítsége nélkül Ukrajna nem tudta volna megvédeni magát ilyen sokáig. Nos és vannak ott csapatok, mármint katonák. Van ott néhány katona. Megfigyelők, mérnökök” – mondta újságíróknak. A miniszterelnök ugyanakkor nem részletezte, hogy mely országok katonái vannak jelen Ukrajnában és milyen mennyiségben.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök részt vesz a II. világháború kitörésének 75. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen a Gdansk melletti Westerplatte-félszigeten
Donald Tusk is leleplezte a NATO-t
Fotó: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa

 

Európai atomfegyvert akar Manfred Weber

Időközben Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője kijelentette, hogy „szükségünk van egy európai atomfegyverre”. Mint mondta, ha Emmanuel Macron francia elnök felajánlja Európának a francia atomfegyvert, akkor ez egy „olyan ajánlat Franciaország részéről, amelyről beszélnünk kell.”

Emmanuel Macron francia államfő nemrég arról beszélt, hogy 

ma, ha békét akarunk Ukrajnában, nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és határozottan, akarattal és bátran ki kell mondanunk, hogy készek vagyunk minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználni a célunk elérése érdekében, vagyis azért, hogy Oroszország ne győzzön

– fogalmazott a francia elnök. Mint ismert, Macron az elmúlt hetekben folyamatosan háborús nyilatkozatokat tett. Egészen odáig ment, hogy nem zárta ki a nyugati csapatok küldését sem Ukrajnába, az orosz–ukrán háborúba, és Franciaország atomfegyvereit is felemlegette. 

Manfred Weber most úgy nyilatkozott, hogy „csalódott”, amiért Olaf Scholz német kancellár és a német kormány „szótlan” volt, és nem érkezett válasz Macron javaslatára.

Kötelező sorkatonai szolgálat

Manfred Weber arról is beszélt, hogy szerinte a sorkötelezettség bevezetése egy köztes lépés, és kijelentette, hogy

támogatja az általános kötelező szolgálati év bevezetését. 

Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy szerinte a fiatalokra kellene hagyni annak eldöntését, hogy milyen szolgálatot teljesítenek, de fontos a fiatalok szerepvállalása. A CDU – amelynek Weber is tagja – a hét elején tartott pártkongresszusán egyébként a „kötelező szolgálati év” mellett foglalt állást.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!