Vágólapra másolva!
Érdekes helyről érkezett kritika a Red Bull és Christian Horner felé, ugyanis korábbi világbajnok pilótája kritizálta a csapatot.

A német Sebastian Vettel Christian Horner vezetésével lett négyszeres Forma-1-es világbajnok a Red Bull csapatával. A csapat egyik alkalmazottja még decemberben panaszolta be a csapatfőnököt, de az anyacég független vizsgálata végül úgy fejeződött be, hogy Horner különösebb következmények nélkül a csapat élén maradhatott. Sebastian Vettel szerint túl sok dolog történik korábbi csapata körül, de ő sem látja át, pontosan mi is a helyzet.

Christian Horner és Sebastian Vettel korábban együtt nyertek világbajnoki címket
Fotó: GIUSEPPE CACACE / AFP

„Nagyon sok a téma a csapat körül az év eleje óta, de nehéz pontos képet alkotni a dolgokról. 

Jó lenne, ha egyszerűen nagyobb átláthatóság lenne az ügyben, és akkor véleményt is tudnánk alkotni.

 Nem egyszerű, mikor egyszer ezt olvasod, máskor azt, majd az ellenkezőjét, és amikor azt hiszed, érted a dolgokat, jön egy egészen más nézőpont. A legrosszabb dolog az, hogy Max és sok régi ismerős a csapatnál nagyon jól dolgozik, de nem velük kell foglalkozni, hanem egészen mással” – mondta Vettel, akitől a Sky azt is megkérdezte, az ő idejében hogy kezelték a női alkalmazottakat.

„Az F1 folyamatosan változik, de ez egy régimódi képződmény. Először is, kevés nő volt akkoriban a csapatoknál, de a szám folyamatosan nő. Amikor visszavonultam már sokkal több nő volt a paddockban és nem csak nézik az F1-et, de dolgoznak is benne egyre többen. Ez szerintem pozitív, de mint ahogy mindenhol másol, itt is van hova fejlődni” – mondta Vettel.

 

 

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.