Vágólapra másolva!
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elismerően beszélt Sergio Pérez Japán Nagydíjon nyújtott teljesítményéről, kiemelve a mexikói pilóta kvalifikációs tempóját és a csapatban betöltött helyét.

A szuzukai pályán sokan azt várták, hogy a Pérez és Max Verstappen közötti különbség növekedni fog, ennek ellenére a mexikói pilóta közel volt pole pozícióhoz, a futamon meg igazából zavartalanul ért be a második helyre a háromszoros világbajnok csapattársa mögött. 

Sergio Pérez, Forma-1
Sergio Pérez négy futam alatt három második helyet szerzett
Fotó: AFP

Azzal, hogy Pérez behozta a Red Bullját az első sorba, véget vetett egy sikertelen sorozatnak, amely egészen a tavalyi Miami Nagydíjig nyúlt vissza - ekkor volt az utolsó pole pozíciója.

Checo erősen teljesített a hétvégén, egy tizeden belülre kvalifikálta magát itt csapattársához képest"

– idézi a RacingNews365 a Red Bull csapatfőnökét, aki hangsúlyozta, hogy Péreznek rendkívül erős volt a versenytempója. 

Horner viccesen felidézte Péreznek azt az előzését, amit az utolsó szektorban hajtott végre egy nagy sebességű kanyarban: 

Tényleg ott kellette ezt csinálnia, nem várhatott volna az egyenesig? Nem úgy nézett ki, mint akinek három gyereke van 

– mondta nevetve Horner, aki rendkívül elégedett Pérezzel, hiszen a mexikói pilóta a szezon első négy futamán három elsőséghez segítette Max Verstappent. 

Christian Horner és Max Verstappen 
Fotó: AFP/Giuseppe Cacace

„Azt hiszem, nagy az önbizalma” - magyarázta Horner, amikor arról kérdezték, hogy látott-e változást Pérezben.

 Nagyon koncentrál a feladatra, és jól érzi magát a csapatban. Tudja, hogy jövőre lejár a szerződése, és akár el is veszítheti a helyét. Nagyon népszerű a csapatnál, és a lehető legjobban kezdte a szezont

 – dicsérte Pérezt a Red Bull csapatfőnöke, aki könnyen lehet, hogy ezzel időre véget vetett a Pérez jövőjével kapcsolatos találgatásoknak.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.