Vágólapra másolva!
A Red Bull háromszoros világbajnoka, Max Verstappen nyerte a 2024-es Forma-1-es idény első versenyét, a Bahreini Nagydíjat.

Rendhagyó módon nem vasárnap, hanem szombaton került sor a 2024-es Forma-1-es idény első futamára. A különleges módosítás oka az iszlám vallás volt, ugyanis a száguldó cirkusz is alkalmazkodott a jövő vasárnap kezdődő Ramadanhoz, amit tiszteletben tartva a szezonnyitó bahreini viadalt egy nappal előrébb hozták.

A Bahreini Nagydíj időmérőjén olyan szempontból nem volt meglepetés, hogy a Red Bull háromszoros világbajnoka, Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót. A holland pilóta mellől Charles Leclerc rajtolhatott a Ferrarival, míg a második sorból George Russell és Carlos Sainz indult. A Mercedestől a szezon végén távozó Lewis Hamilton csak a kilencedik pozícióból startolt.

F1, Forma-1, Max Verstappen, Charles Leclerc, Red BUll
Verstappen gond nélkül elment a rajtnál
Fotó: AFP 

A villanyfényes verseny rajtja után a mezőny első fele simán eljött, egyedül Pérez tudta megelőzni Sainz Ferrariját, így feljött a negyedik helyre. A gyengén rajtoló Hülkenberg viszont neki ment Stroll autójának, emiatt mindkét pilóta a mezőny végére esett vissza.

A címvédő Verstappen már a harmadik körben két másodperces előnnyel autózott az élen, miközben mögötte folyamatosan változott az élmezőny sorrendje: előbb Norris előzte meg Alonsót a hatodik helyen, majd Russell jött fel a második pozícióba, miután megelőzte a sokat hibázó Leclerc-t, akit Pérez kezdett el támadni, ez a mexikói pilótának végül a hetedik körben sikerült is, így feljött a harmadik helyre.

A 11. körben Verstappen már több mint 7 másodpercre növelte előnyét Russellel szemben, közben 

az egyre inkább magára találó Carlos Sainz megelőzte csapattársát, Charles Leclerc-t, aki látványosan szenvedett a Ferrarival,

 fékproblémákra, és az első kerekek nem megfelelő működésére panaszkodott a csapatrádión, így ennek is betudható, hogy a második helyről rajtolva miért csúszott vissza néhány kör alatt az ötödik helyre. Előtte Logan Sargeant motorja fulladt le, de a Williams versenyzője folytatni tudta a versenyt – igaz, visszaesett az utolsó helyre.

Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferarri, Forma-1
A két Ferrari csatája
Fotó: AFP

A mezőny hátulja kezdte az első kerékcseréket, de Russell, Pérez, Hamilton és Leclerc is kiállt a bokszba, mindannyian kemény keverékű gumikat kaptak. A legkésőbb a lágyakon versenyző Verstappen állt ki a bokszba, de könnyedén megtartotta vezető pozícióját. 

A futam első harmadánál Verstappen, Pérez, Sainz, Russell, Leclerc, Norris, Piastri, Hamilton, Alonso és Csou volt a sorrend a pontszerző helyeken.

A futam második harmada meglehetősen eseménytelenül, jelentős változás nélkül telt. A 28. percben Hamilton arra panaszkodott, hogy eltörött az ülése, amiatt nem tudta jól bevenni a 10-es kanyart, de a hétszeres világbajnok brit pilóta nem veszített pozíciót. 

Verstappen a a 37. körben állt ki a második kerékcseréjére, a két Red Bull pedig ellentétesen az élmezőny többi csapatával, lágy gumikat kaptak az utolsó etapra. A 45. körben Sainz már gyorsabb tempót futott kemény abroncsokon, mint Pérez, akinek ekkor 3,2 másodperc volt az előnye a spanyollal szemben, ám a Ferrari reménye a második helyre gyorsan elszállt. Leclerc azonban megelőzte Russellt, így a monacói feljött a negyedik helyre.

Max verstappen
Verstappen nagyon magabiztosan nyerte a szezon első futamát
Fotó: AFP

Két körrel a vége előtt aztán furcsa eset történt: Cunoda fakadt ki az RB csapatutasítása után, ugyanis a Red Bull második csapata azt kérte a japántól, hogy a mögötte gyorsabban haladó csapattársát, Daniel Ricciardót engedje el. Cunoda eleinte nem eleget tenni a kérésnek, de végül megtette, bár a csapatrádión idegesen adott hangot a nemtetszésének.

Végül 2024 első futamát a Red Bull nyerte Verstappen, Perez sorrendben. A holland pilóta végig nagyon magabiztosan versenyzett és több mint 22 másodperccel csapattársa előtt ért be a célba. A harmadik helyet a remekül versenyző Sainz csípte el, míg a dobogósok mögött Leclerc, Russell, Norris, Hamilton, Piastri, Alonso és Stroll szerzett pontot.

A világbajnokság egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.

Végeredmény, Bahreini Nagydíj, Szahír (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők):
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31:44.742 óra
 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 22.457 másodperc hátrány
 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 25.110 mp h.
 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 39.669 mp h.
 5. George Russell (brit, Mercedes) 46.788 mp h.
 6. Lando Norris (brit, McLaren) 48.458 mp h.
 7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50.324 mp h.
 8. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 56.082 mp h.
 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:14.887 perc h.
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:33.216 p h.
    leggyorsabb kör: 1:32.608 perc (Verstappen, 39. kör)
    pole pozíció: Verstappen

Helyezés Versenyző Csapat Pont
1. Max Verstappen Oracle Red Bull Racing 136
2. Sergio Pérez Oracle Red Bull Racing 101
3. Charles Leclerc Scuderia Ferrari 98
4. Carlos Sainz Jr. Scuderia Ferrari 85
5. Lando Norris McLaren F1 Team 83
6. Oscar Piastri McLaren F1 Team 41
7. George Russell Mercedes-AMG 37
8. Fernando Alonso Aston Martin Aramco F1 Team 33
9. Lewis Hamilton Mercedes-AMG 28
10. Cunoda Juki Scuderia AlphaTauri 14
Teljes lista
Helyezés Csapat Pont
1. Oracle Red Bull Racing 237
2. Scuderia Ferrari 189
3. McLaren F1 Team 124
4. Mercedes-AMG 65
5. Aston Martin Aramco F1 Team 42
6. Scuderia AlphaTauri 19
7. MoneyGram Haas F1 Team 7
8. BWT Alpine F1 Team 1
9. Alfa Romeo 0
10. Williams Racing 0