Vágólapra másolva!
A Mercedes Forma-1-es csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, nagyobb átláthatóságra lenne szükség Mohamed bin Szulajm FIA elnök ügyeivel kapcsolatban.

Christian Horner Red Bull csapatfőnök zaklatási botránya után március elején derült ki, hogy az FIA elnöke ellen vizsgálatot indítottak, mert a gyanú szerint megpróbált kívülről beleavatkozni a 2023-as Szaúdi Nagydíj végeredményébe, valamint egy másik ügyben is gyanúba keveredett Mohamed bin Szulajm, miszerint a tavaly debütáló Las Vegas-i Nagydíj megrendezését próbálta szabotálni

Mohammed bin Szulajm, Toto Wolff
Toto Wolff nagyobb átláthatóságot akar a Forma-1-ben
Fotó: AFP

Hiányzik az átláthatóság a Forma-1-ben

Az FIA-elnök ügyeivel kapcsolatban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szólalt meg. Az 52 éves osztrák szakember úgy véli, a Forma-1 azért kap rengeteg kritikát, mert egyes ügyek részleteit sosem hozzák nyilvánosságra az érintettek, ezért Wolff szerint nagyobb átláthatóságra lenne szükség.

"Azt hiszem, hogy ami most történik jelenleg a sportágban, ezekben a különféle helyzetekben, egyszerűen nem tudjuk pontosan, mi is történik. A negatív kritikákat azonban pont az átláthatóság hiánya miatt kapjuk. Szerintem ez az, amit meg kellene értenünk. Olyan világban élünk, amely átláthatóságot és megértést vár el. Bizonyos esetekben ez könnyedén megoldaná a helyzetet, ha a pletykák hamisnak bizonyulnak. A sportágnak erre kellene törekedni. Meglátjuk, mi lesz az eredmény” – nyilatkozta Wolff a médiának, köztük a RacingNews365-nek.