Vágólapra másolva!
Az Aston Martin Forma-1-es csapatát irányító Mike Krack megszólalt a háromszoros világbajnok Max Verstappen leigazolásáról szóló pletykákról, de Fernando Alonso jövője is szóba került.

Mike Krack megszólalt Max Verstappenről 

Az Aston Martin csapatfőnökét, Mike Krackot megkérdezték, szívesen leszerződtetné-e a háromszoros világbajnok Max Verstappent. A napokban arról szóltak a hírek, hogy a Red Bull hollandja akár a brit istállónál is kiköthet.

Fernando Alonso, Max Verstappen
Ütős párost alkotna Fernando Alonso és Max Verstappen
Fotó: AFP

Maxnak szerződése van, és ha én most igent mondok, akkor azt kérdezik meg tőlem, hogy Lewist [Hamilton] leszerződtetném-e, ha elérhető lenne. Járjunk két lábbal a földön, és haladjunk lépésről lépésre.

Így alakulhat Fernando Alonso jövője

Az F1vilag beszámolója szerint Fernando Alonso jövője is szóba került. A spanyol versenyző szerződése az idei év végén lejár, és bár korábban többször nyilatkozta, úgy érzi, néhány évet még el tudna tölteni a Forma-1-ben, szeretné megvárni az első versenyeket a folytatással kapcsolatos döntéssel. Csapata, az Aston Martin persze nagyon örülne, ha 2025-ben is számíthatna a kétszeres világbajnok szolgálataira.

„Nem titok, hogy mindenekelőtt maga miatt szeretné eldönteni azt, hogy mit is akar csinálni” — mondta a brit szakember újságírói kérdésre. 

„Mi szeretnénk folytatni a közös munkát Fernandóval, és szerintem a legfontosabb dolog az, hogy egy gyors autót adjunk neki, ezáltal higgyen ebben a projektben, higgyen a csapatban. Minden mást a következő hetekben fogunk megvitatni.”

„Az világos, hogy egy ilyen kaliberű versenyző mindenki számára vonzó — ez egyértelmű. De megpróbáljuk megtartani őt. Már tavaly, amikor csatlakozott hozzánk, láttuk, hogy nemcsak versenyzői tehetséget és kraftot hoz magával, hanem extra motivációt is mindenki számára. A legelső naptól kezdve példaként jár elöl a hangulatával a reggel első pillanatától kezdve késő estig. Ez példaértékű és olyasvalami, ami megfertőzi az egész csapatot. És ezt szeretnénk megőrizni.”

A pletykák szerint egyébként Alonso Lewis Hamilton megüresedő ülésére is esélyes lehet a Mercedesnél.

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.