Vágólapra másolva!
A brit Forma-4-es bajnokságban folytatja pályafutását a magyar autó-motorsport nagy tehetsége, a 15 éves Molnár Martin.

Molnár Martin a Virtuosi Racing színeiben teljesítheti a 2024. április 27-én kezdődő, tízfordulós idényt, ami olyan legendás pályákat érint, mint a Donington Park, Brands Hatch, Silverstone vagy Zandvoort, amelyek korábban vagy jelenleg is Forma-1-es nagydíjak helyszínei.

Molnár angliai szereplése egyedülálló a hazai autó-motorsport történetében, hiszen ő az első magyar pilóta, aki FIA minősítésű brit bajnokságban áll rajthoz. A 2010-es években Kiss Pál Tamás - a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője és egyben Molnár Martin instruktora - a brit F4-es bajnokság elődjében, a brit Formula Renault 2.0-ban versenyzett, majd egészen a Forma-1 előszobájáig jutott.

Molnár Martin
Molnár Martin hatalmas lehetőség előtt áll
Fotó: motam.hu

"Örömteli megtiszteltetés, hogy bejelenthetem Molnár Martin szerződtetését. Martin a 2024-es szezon során nálunk fog versenyezni. Teszteltünk már, nagyon jól ment. Előrelépést tettünk, és kíváncsian várjuk, hogy mit hoz számunkra az előttünk álló szezon és a jövő" - jelentette be Mark Salmon, a Virtuosi Racing csapatvezetője.

"Tavaly augusztusban lehetőségem nyílt, hogy megnézzek egy versenyhétvégét a Donington Parkban és rögtön megtetszett a bajnokság. A csapattal könnyen megtaláltuk az összhangot, és be tudtam illeszkedni, ami nagyon fontos azután, hogy az elmúlt évek során másik országban versenyeztem. Nyár óta sokat teszteltem, a 321 Perform és a Fit4Race csapatával átalakítottuk az izomzatomat, rendszeresítettük a szimulátoros edzéseket. 

Nagyon várom, hogy megmutathassam, hogy mire vagyunk képesek a Virtuosival. Új korszak kezdődik most a pályafutásomban,

ami nem jöhetett volna létre a szüleim, valamint a partnereink nélkül. Köszönöm szépen nekik a lehetőséget!" - árulta el Molnár Martin.

A 15 éves tehetség 2018 óta versenyszerűen gokartozott, az elmúlt évek során a családjától távol, Olaszországban élt. Hétről hétre azokban az olasz sorozatokban, például a WSK-ban, a Champions of the Future és a CIK FIA Európa-bajnokságban edződött, amelyek évtizedek óta a későbbi Forma-1-es pilótákat és más kategóriák kiválóságait is kinevelik.