Vágólapra másolva!
A legendás fociedző, José Mourinho jelenleg csapat nélkül van, így van ideje a kikapcsolódásra is, legutóbb ott volt az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon. A portugál tréner elmondta, ki a kedvenc Forma-1-es versenyzője, még beszélni is tudott a világbajnok pilótával.

José Mourinho rajong Fernando Alonsóért

F1 Saudi Arabian Grand Prix 2024, José Mourinho
José Mourinho Fernado Alonsónak szurkol 
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

Ahogy azt már megszokhattuk, rendre nagyon sok ismert ember vesz részt a futamokon, az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon pedig ott volt a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes edző, José Mourinho is.

Mourinho a hétvége folyamán elmondta, hogy a kedvenc pilótája Fernando Alonso, akitől mindig valami különlegesre számít – írja a Motorsport. A portugál nem csalódhatott a hétvégén sem, hiszen Alonso remek teljesítményt nyújtva az ötödik helyen futott be.

A pilóták közül Fernando Alonsót kedvelem a legjobban. Beszéltem is vele, azt mondta, nehéz győzni. De mindenesetre mindig azt várjuk Fernandótól, hogy csodát műveljen. 

Nem számít, hogy egy olyan csapatnál van, amellyel nehéz diadalmaskodni, mindig valami különlegesre számítunk tőle” – mondta a legendás edző a DAZN Spainnek.

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.