Cikkünk folyamatosan frissül
Az elmúlt két évben Sergio Pérez nyerte az időmérőt Szaúd-Arábiában, ahol csapattársa, Max Verstappen még sosem szerzett pole pozíciót. Ezúttal is legyőzhetik a holland világbajnokot, Pérezen kívül ebben Fernando Alonso, Charles Leclerc és a Mercedesek is reménykedhetnek a szabadedzések alapján.

Kövesse velünk az eseményeket

 

17:18
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Legyőzi-e valaki Verstappent?

Köszöntjük Olvasóinkat a Szaúd-arábiai Nagydíj harmadik időmérő edzésének élő közvetítésében! Az elmúlt két évben Sergio Pérez nyerte az időmérőt Dzsiddában, ahol csapattársa, Max Verstappen még sosem szerzett pole pozíciót. Ezúttal is legyőzhetik a holland világbajnokot, Pérezen kívül ebben Fernando Alonso, Charles Leclerc és a Mercedesek is reménykedhetnek a szabadedzések alapján. 

Ha mégis a hollandé lesz a pole, azzal a 20. különböző pályán szerez rajtelsőséget, 

ennél több helyen csak hárman szerezték meg az első rajtkockát.

17:19
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Pilótacsere a Ferrarinál

Az azóta már sikeres műtéten is átesett Carlos Sainzot a vakbélgyulladása miatt a 18 éves Oliver Bearman helyettesíti. A brit pilóta a harmadik szabadedzésen 10. helyen zárt.

17:22
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Videón a hétvége eddigi legnagyobb balesete

Stroll és Sargeant is falhoz ütötte/érintette az autóját a szabadedzéseken, a legnagyobb becsapódás azonban Csou Kuan-jü nevéhez fűződik, az utolsó gyakorlás végéről. Úgy tűnik, ennek ellenére a kínai pilóta ott tud lenni az időmérőn.

 

17:24
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Bearmané is lehet a 250. Ferrari-pole

Fernando Alonso a 2012-es Német Nagydíj óta először, Charles Leclerc pedig a Ferrari-örökranglista második helyét jelentő 24. alkalommal szerezhet pole pozíciót. Leclerc rajtelsősége egyben a 250. Ferrari-pole lehetne, természetesen erre Oliver Bearman is pályázik, bár óriási szenzáció lenne az ő sikere.

17:42
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Tényleg fontos a jó rajthely

Az eddigi három Szaúd-arábiai Nagydíjon egyetlen olyan dobogós volt, amikor az illető nem az első két sor valamelyikéből indulva végzett a legjobb háromban. A kivételt Verstappen jelenti, aki tavaly műszaki hiba miatt csak 15. lett az időmérőn, mégis másodikként zárt a versenyen.

17:45
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

A MotoGP mezőnyét már meglepte az időjárás

A MotoGP katari sivatagban megrendezett idei első szabadedzése esőben zárult. Dzsiddában erre nem kell számítanunk, szárazok a körülmények, noha a naplemente okozta hőmérséklet-csökkenés kisebb nehézséget okozhat.

 

17:52
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Ennyire fiatal Oliver Bearman

A születése napján Fernando Alonso másodikként zárt a 2005-ös Spanyol Nagydíjon. A Forma–1 megosztott egy tíz évvel ezelőtti képet a britről – viszonyításképpen, tíz éve a jelenlegi mezőnyből már heten ott voltak a rajtrácson.

 

17:56
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Ilyenek a körülmények

Jelenleg 25 fokos a levegő, 32 fokos az aszfalt hőmérséklete a Vörös-tenger partján, Dzsiddában. A szél ezúttal is fúj, de nem olyan erősen, mint tette azt csütörtökön.

18:00
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Megrohamozták a pályát a pilóták

Elkezdődött a 18 perces Q1, a mezőny jó része a bokszutca kijáratánál várta a pillanatot.

18:02
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

A Sauber is kész lehet

A Red Bullok, az RB-k, illetve az ép autó összeszerelésében még mindig reménykedő Csou maradt a bokszban, a többiek már kezdik a gyors körüket.

18:06
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Hamiltonék más taktikán

Az első körök után a két Aston Martin áll az élen, közéjük Leclerc fért be. Az előbb említett öt autó még mindig kivár. A Mercedesek egyelőre nagy lemaradásban, de Russell és Hamilton is közepes keverékű gumikon próbálkozott, ami magyarázza mindezt.

18:08
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Kettős McLaren-vezetés

A két McLaren ugrott az élre Alonso és Bearman elé, de a Haasok is elöl állnak – nem véletlen, folyamatosan javul a pálya. Már csak Csou nem jött ki a bokszból.

18:11
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Vizsgálják a Mercedest

Verstappen az első gyors körével átvette a vezetést, 177 ezred az előnye a második Leclerc előtt. Russellt vizsgálják, amiért a vonalat keresztezve hajtott be a bokszutcába.

18:14
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Még mindig nem végeztek a javítással

Csou továbbra sem hajtott a pályára, pedig már csak 4 perc van a Q1-ből. Rajta kívül Bottas, Sargeant és a két Alpine áll kieső helyen a minden bizonnyal utolsó gyors körök előtt.

18:17
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

A 20. autó is a pályán

Csout az utolsó pillanatban kiengedte a Sauber, egy gyors kivezető kör után egyetlen lehetősége lesz. Bottas és az Alpine-ok mellett a Williamsek és az RB-k vannak bajban.

18:19
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Megvannak a Q1 kiesői

Csou nem ért körbe időben, így nem kezdhette meg a gyors körét. Rajta kívül végül Bottas, Ocon, Gasly és Sargeant búcsúzott, így nincs meglepetés. Az élmezőny nagy része nem jött ki a bokszból, így Stroll a második helyig jött előre a Q1 végén.

18:22
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Ennyi döntött a továbbjutásról

18:25
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Vizsgálják a Ferrari újoncát

Bearman túl lassan teljesítette a levezető körét, vizsgálni fogják ennek okát. Kezdődik a 15 perces Q2!

18:30
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Félbeszakad az edzés

Nico Hülkenberg motorja adta meg magát, félreállt a Haasszal, de nem a legjobb helyen, így piros zászlós fázis jön. A jelzésig kizárólag a két Mercedes és a két McLaren futott gyors kört.

18:32
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Hamar jön az újraindítás

Magyar idő szerint 18:34-kor jön a folytatás.

18:35
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Folytatódik az időmérő

A két McLarenen kívül máris mindenki a pályán.

18:39
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Verstappen, Leclerc és Alonso hatalmas köre

Egymástól 101 ezredre, a negyedik Pérez előtt viszont majdnem fél másodpercre vannak.

18:42
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Bearman kieső helyen

A két McLaren javított, az utolsó körök előtt Bearman, Magnussen, Ricciardo, Albon (és Hülkenberg) van kieső helyen.

18:46
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Megvannak a Q2 kiesői

Hülkenberg mellett Albon, Magnussen és Ricciardo búcsúzott, valamint a körébe belehibázó Bearmannek sem sikerült a továbbjutás.

18:47
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

36 ezreden múlott, de...

Bearman ennyivel kapott ki Hamiltontól, de úgy, hogy a Mercedes pilótája a köre végén a bokszba hajtott a továbbjutása biztos tudatában.

18:51
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Nélkülük folytatódik az időmérő

Jön a 12 perces Q3, ahová végül a két-két, Red Bull, Aston Martin, Mercedes és McLaren mellett Charles Leclerc és Cunoda Juki jutott be.

 

18:54
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Mindenki a pályára sietett

Verstappen hagyta el utoljára a bokszutcát, de ő is az első percben pályára hajtott a Q3-ban.

18:59
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Körrekord!

A mezőny egyik fele új, a másik fele használt lágyakon kezdte a Q3-at. Előbbi kategóriába tartozott Verstappen, aki 39 ezreddel meg is döntötte Hamilton 2021-es, 1:27,511-es körrekordját. Mögötte Pérez, Alonso, Leclerc, Russell, Piastri, Norris, Stroll, Hamilton és Cunoda a sorrend.

19:05
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Hamilton nagy lemaradásban

Új gumikon sem tudta megelőzni Russell használtakon futott körét, így csak a nyolcadik. És még jön Stroll és Cunoda is mögüle.

19:07
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Ez az időmérő végeredménye

Leclerc tudott javítani leginkább az élmezőnyből, a második helyre lépett előre, de 319 ezredre így is elmaradt Verstappentől. Pérez és Alonso indulhat a második sorból, mögöttük Piastri, Norris, Russell, Hamilton, Cunoda és Stroll a sorrend.

19:11
2024. március 8.
Vágólapra másolva!

Nagy változások lehetnek a szombati futamon

Leclerc kihozta a maximumot a köréből – mondta el a rádióban a monacói. Pérez két pole után harmadik, de előrébb léphet majd a futamon. A 34. pole-ját szerző Max Verstappen már a 20. különböző pályán szerzett meg a rajtelsőséget, ennél több helyen csak hárman szerezték meg az első rajtkockát az F1 történetében. A Szaúd-arábiai Nagydíj 50 körös futamára szombaton este, magyar idő szerint 18 órától kerül majd sor. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!