Cikkünk folyamatosan frissül
Különleges módon szombati futammal veszi kezdetét a 2024-es Forma–1-es szezon, a Bahreini Nagydíjon Max Verstappen indul az élről. Az eddig látottak alapján a holland a verseny első számú esélyese, de a Red Bullok mellett a Mercedes és a Ferrari pilótái is joggal reménykedhetnek a dobogóban.

Kövesse velünk az 57 körös szezonnyitó eseményeit!

15:17
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Kezdődik a 2024-es F1-es szezon

Köszöntjük Olvasóinkat a Bahreini Nagydíj élő közvetítésében! Különleges módon szombati futammal veszi kezdetét a 2024-es Forma–1-es szezon, a szahíri versenyen Max Verstappen indul az élről és az eddig látottak alapján a holland a verseny első számú esélyese. ITT elolvashatja, mi történt az időmérő edzésen.

15:20
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Ez az első F1-es futam ezen a napon - érdekességek

Lássunk néhány érdekességet!

  • 1982 óta először van szombaton a szezonnyitó (akkor Dél-Afrika rendezte, még januárban)
  • legutóbb 1992-ben kezdődött ennyire korán egy F1-es szezon, és csak 97 nap telt el az abu-dzabi szezonzáró óta
  • sosem rendeztek még március 2-án F1-s futamot, a tavaszi és a nyári időpontok közül így már csak augusztus 20-án nem volt verseny
  • Verstappen jelenleg 7-es sikersorozatnál jár, az utóbbi 18 versenyből pedig 17-et(!) megnyert
  • Verstappennek ez a 33. rajtelsősége, az eddigi 32-ből 27-et győzelemre váltott, háromszor második lett, kétszer pedig kiesett
  • Lewis Hamilton sorozatban a 18. szezonjában szerezhet pontot (jelenleg ő és Button tartja a rekordot 17-tel)
  • Nico Hülkenberg 100. alkalommal szerezhet pontot az F1-es pályafutása során
15:23
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Péreznek szép emlékei vannak Szahírból

Ez a 21. F1-es futam Bahreinben, a jelenlegi mezőnyből Hamilton 5, Alonso 3, Verstappen és Leclerc 1-1 alkalommal nyert, Pérez pedig az itteni Szahíri Nagydíjon diadalmaskodott, az volt karrierje első futamgyőzelme. A 20 itteni versenyből 9-szer nyertek a pole-ból, 5-ször a 2. helyről, a pole-ból induló pilóta viszont csak 3-szor nem állt dobogóra.

15:25
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Ilyen stratégiákra lehet számítani

A hétvégén megszokottaknak megfelelően száraz körülmények fogadják a mezőnyt a naplemente után, így a Pirelli szerint a lágy és a kemény keverékű abroncsokat fogják használni, és az olasz gyártó kétkiállásos taktikát jósol.

 

15:37
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

A rajtsorrend

Emlékeztetőül az 57 körös bahreini verseny rajtsorrendje:
Verstappen, Leclerc, Russell, Sainz, Pérez, Alonso, Norris, Piastri, Hamilton, Hülkenberg,
Cunoda, Stroll, Albon, Ricciardo, Magnussen, Bottas, Csou, Sargeant, Ocon, Gasly.

 

15:54
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Ilyenek a körülmények

Mindössze 18 fokos a levegő és 24 fokos az aszfalt hőmérséklete, ráadásul a szél is fúj, noha nem olyan erősen, mint például csütörtökön tette.

15:59
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Először egy képen a teljes 2024-es mezőny

Forma-1, Bahreini Nagydíj 2024, mezőny, pilóták
Megvolt a szokásos, szezon eleji fotózás
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

 

16:01
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Felvezető kör

Elindult a mezőny a gumik bemelegítésére, mielőtt nekivág az 57 körös versenynek. Mind a 20 pilóta lágy abroncsokon kezdi meg a futamot.

 

16:05
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Rajt: van változás az élmezőnyben

Pérez megelőzte Sainzot, a többiek megőrizték a helyüket az első kilenc helyen.

16:05
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Két nagy vesztese van az első körnek

Hülkenberg autója megsérült, de Stroll is a mezőny végére esett vissza.

16:08
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

2. kör: helycsere Verstappen mögött

Két kör alatt már bő másfél másodpercre növelte az előnyét Russell-lel szemben, aki megelőzte Leclerc-t.

16:10
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

4. kör: Alonsót megelőzték

Norris ment el a spanyol mellett, így már a brit a hatodik. Leclerc-nek Russell helyett inkább Pérezre kell figyelnie.

16:15
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

7. kör: a Mercedes feltartja a mezőnyt

Russell már bő 5 másodpercre Verstappentől, mögötte viszont a Leclerc-t megelőző Pérez, Leclerc és Sainz is nagyon közel halad. Alonsót Piastri is megelőzte.

16:18
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

9. kör: Leclerc folyamatosan hibázik

Pérez és Leclerc egymással vannak elfoglalva, ez Russellnek ellépést jelent, Sainznak pedig zárkózást. Leclerc már több alkalommal is elfékezte a gumijait, ez is az oka a körülötte zajló izgalmaknak.

16:21
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

11. kör: helycsere csapattársak között

Sainz is megelőzte Leclerc-t, aki a második helyről rajtolva már csak az ötödik. Közben Sargeant húzódik ki a bukótérbe, megadta magát alatta a Williams egy időre, de végül az amerikai folytatni tudja a versenyt.

16:24
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

13. kör: túl az első kerékcseréken

A mezőny hátuljában kezdték a váltást, de Russell, Pérez, Hamilton és Leclerc is kiállt a bokszba. Keményeket kaptak mindannyian.

16:26
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

14. kör: hatalmas forgalom a bokszutcában, fontos előzés a pályán

Verstappen, Sainz, Alonso, Cunoda és Albon kivételével mindenki járt már a bokszban. Mögöttük Russellt megelőzte Pérez, így virtuálisan ő a második.

16:28
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

15. kör: hiba a Ferrarinál

Sainz kiállása lassúra sikeredett, így Leclerc simán elment mellette. Cunoda is a bokszban járt, már csak Verstappen, Alonso és Albon nem.

16:30
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

16. kör: Verstappen húzza a legtovább

Alonso és Albon is kiállt, így már csak az élen haladó holland lesz hátra. A címvédő kivételével mind a 19 pilóta keményeken halad.

16:32
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Ez az állás az első bokszkiállások után

Verstappen is jött, így megállapítható az állás az első kiállások után, a pontszerző helyeken, miután Sainz visszaelőzte Leclerc-t:
Verstappen, Pérez, Russell, Sainz, Leclerc, Norris, Piastri, Hamilton, Alonso és Csou.

16:33
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

19. kör: újabb előzés az élmezőnyben

Leclerc megint elfékezte, Sainz viszont megelőzte Russellt, és már a harmadik. 2,5 másodpercre van Péreztől.

16:37
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

21. kör: ekkora Verstappen előnye

Bő 7 másodperccel vezet Pérez, további 2,5-lel Sainz előtt. Russell és Leclerc sincs másodpercen belül egymáshoz képest, mögöttük a két McLaren szinte légüres térben. Hamilton és Alonso nem bír zárkózni.

16:41
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

23. kör: a Red Bullnál nem tetszik a csend

Pérez szólt a versenymérnökének, hogy beszéljen hangosabban. Nagyon nincs mit mondani neki, hiszen közvetlenül előtte-mögötte senki nem halad.

16:46
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

26. kör: Pérez egyre nagyobb bajban

Sainz szép lassan két másodpercen belülre zárkózott a mexikóihoz képest. Az első tízben változás nincs, Russell és Leclerc továbbra is közel vannak egymáshoz.

16:48
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

28. kör: Hamilton váratlan problémája

A brit azt jelentette, hogy eltört az ülése. A Mercedes rádiózása alapján azonban nem izgulják túl a történteket.

 

16:50
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Ez az állás féltávnál

Verstappen, Pérez, Sainz, Russell, Leclerc, Norris, Piastri, Hamilton és Alonso az első kilenc, mindenki másodpercen kívül az előtte lévőhöz képest.

16:56
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

33. kör: borzalmas kerékcsere, füstfelhő a bokszban

Bottas bal első kereke nem akart lecserélődni, eközben folyamatosan szállt a füst onnan, így 52 másodperces bokszkiálláson van túl. 
Az élmezőnyből elsőként Russell cserélt másodszorra is, maradt keményeken.

17:01
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

36. kör: Hamilton kihasználta a hibát

Piastri csúszott meg a bokszból kijövet, így a kerékcseréik után Hamilton megelőzte őt. Az élmezőnyből Verstappen, Pérez és Alonso nem állt még ki másodjára, a többiek mind keményekre váltottak.

17:04
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

38. kör: különleges döntést hozott a Red Bull

Pérez is a bokszban járt, bő egy másodperccel Sainz elé, a második helyre jött vissza. Némileg váratlan módon azonban Pérez lágyakat kapott. Verstappen is kiállt, ő is lágyakra váltott. Kérdés, ez a különleges Red Bull-taktika megéri-e.

17:07
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

40. kör: már csak Alonsóra várunk

A spanyol az egyetlen, aki még csak egyszer járt a bokszban. A két Red Bull mellett Ricciardo autóján vannak lágyak.

17:12
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

43. kör: folytatódik a Mercedes-Ferrari csata

Verstappen 15 másodperccel vezet Pérez előtt, akinek szűk 3 az előnye Sainzcal szemben. Russell és Leclerc továbbra is egymáshoz nagyon közel halad, mögöttük Norris, Hamilton, Piastri, Stroll és Csou a sorrend. Alonso a bokszkiállása után a 11. helyre jött vissza, de két helyet könnyedén előreléphet majd.

17:16
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

45. kör: Sainznak nem kell ennél nagyobb motiváció

Jelezték a spanyolnak, hogy mostantól a kemények gyorsabbak a Pérez autóján található lágyaknál. Ez így is van, 3,2 másodpercről megkezdi a zárkózást Sainz. Leclerc továbbra is Russell mögött, néhány tizedre. Alonso mgelőzte Csout.

17:19
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

46. kör: egy nagy hiba is kellett, de megvan a fontos előzés

Ezúttal Russell fékezte el a gumikat, Leclerc pedig ki is használta. A monacói feljött csapattársa mögé, a negyedik helyre.

17:22
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Ez az állás 10 körrel a vége előtt

Verstappen, Pérez, Sainz, Leclerc, Russell, Norris, Hamilton, Piastri, Alonso és Stroll állnak pontszerző helyeken. Sainz és Pérez azonos tempót autózik jelenleg, így nem változik a bő 3 másodperces különbség köztük. Russell máris leszakadt Leclerc-ről, aki 12 másodperces hátrányról igyekezne csapattársa után.

17:26
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

51. kör: szokatlan dolog történik a Ferrarival

Ugyan egy ideig valóban Sainz volt a gyorsabb, az elmúlt két körben tovább nőtt Pérez előnye, hiába van ő lágyakon, Sainz pedig keményeken. Ezzel lassan eldől, hogy meglesz a Red Bull kettős sikere.

17:28
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

52. kör: a csapatutasítás miatt kifakadt a pilóta

Cunoda mögött gyorsabb nála Ricciardo, és a csapat arra kéri a japánt, hogy engedje el az ausztrált a 13. helyre. Cunoda megtette, de hallhatóan nem szívesen...

17:32
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

55. kör: nem volt sok értelme a helycserének

Ricciardo ugyanis nem bír el Magnussennel a 12. helyért.

17:36
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Vége a futamnak, ez lett a végeredmény

Verstappen több mint 22 másodperccel nyert Pérez előtt, akit a hajrában már nem veszélyeztetett Sainz. A dobogósok mögött Leclerc, Russell, Norris, Hamilton, Piastri, Alonso és Stroll szerzett pontot.

17:38
2024. március 2.
Vágólapra másolva!

Elképesztő: 19-ből 18

Verstappen immáron 8-as sikersorozatnál jár, és az utóbbi 19 versenyből 18-at megnyert. Folytatás jövő héten, Szaúd-Arábiában, ugyanígy csütörtök és szombat között. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!