Vágólapra másolva!
A Red Bull számára nem alakult túl jól az Ausztrál Nagydíj, ugyanis Max Verstappen egy fékprobléma miatt már a futam elején kiesett, Sergio Pérez pedig csak az ötödik lett. Az osztrák csapat tanácsadója, Helmut Marko szerint időnként két másodperccel lassabbak voltak az élen állóknál, aminek okait mindenképpen meg kell vizsgálniuk.

Nem tudta tartani a lépést a Ferrarival a Red Bull

A címvédő Max Verstappen az élről rajtolva állt ki a Carlos Sainz győzelmével véget érő Ausztrál Nagydíjon, miután a harmadik körben technikai hiba hátráltatta és az autója jobb hátsó féke is kigyulladt. A holland kiesése után a harmadik helyről rajtoló Sergio Pérez sem tudott csodát tenni, a mexikói az ötödik helyen zárta a versenyt, alaposan lemaradva a Ferrari nyertes párosától és a két McLarentől. Pérez azzal védekezett, hogy szerinte Verstappen sem tudta volna legyőzni a formába lendülő Ferrarit, és a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is hangsúlyozta, hogy elég lassú volt a tempójuk vasárnap.

 

Néha két másodperccel lassabbak voltunk az élen állóknál. Ezt meg kell vizsgálnunk, talán a körülményekhez képest túl magas volt a guminyomás, vagy rossz volt a beállítás,

mert a két másodperc nem egyszerűen annyi, hogy Checo lassabb. Összességében egy nehéz hétvége volt. Az, hogy mégis megszereztük a pole-pozíciót, nagyon meglepő volt" - mondta az osztrák csapat 80 éves tanácsadója, majd azért odaszúrt az előző idényben is sokat kritizált Péreznek.

"Maxnál láthattuk, hogy a fékproblémák ellenére is képes volt tartani a tempót az első körökben. 

Checo viszont visszafelé ment. De miért? Időnként két másodperccel voltunk lassabbak a versenyben vezetőnél.

Azt hittük, hogy megoldottuk a problémákat, ami szerintem Max esetében így is volt. De ahogy mondtam, Checo versenyeredménye azért elgondolkodtat minket" - idézte a formula.hu a veterán szakember szavait.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.