Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok spanyol pilóta 43 évesen is a legjobbak közé tartozik, és sok csapat szívesen látná a soraiban, de ő maga még nem döntött a folytatásról. Viszont hamarosan megszülethet a válasz a rajongókat izgalomban tartó kérdésre.

Fernando Alonso állítása szerint heteken belül meghozza a végső döntést, hogy a következő idényben folytatja-e pályafutását, vagy az idény végén visszavonul a Forma-1-től. A spanyol erről az idény első versenyhétvégéjén, a Bahreini Nagydíjon beszélt, és hasonlóan fogalmazott Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke is.

Úgy tisztességes, ha halogatom túl sokáig a választ, hiszen a csapatnak is az az érdeke, hogy minél hamarabb tisztán lássák, milyen lehetőségeik vannak

 - fogalmazott a kétszeres világbajnok 43 éves spanyol sztár, aki még mindig az egyik legjobb a mezőnyben.

A szombaton 18 órakor kezdődő Szaúdi Nagydíj időmérőjén például csak a két Red Bull és a ferraris Charles Leclerc tudta megelőzni. A versenyt a szokott módon az Origo élő szöveges tudósítás formájában közvetíti.