Vágólapra másolva!
Noha nem Max Verstappen futotta a leggyorsabb kört a háromnapos bahreini Forma–1-es teszten, mégis a legtöbben biztosra veszik, hogy a 2024-es szezonban is dominálni fog a holland világbajnok. Az olasz sajtóban megjelentek és Fernando Alonso nyilatkozata alapján erre valóban jó esély van.

A Formu1a.uno szakírója, Piergiuseppe Donadoni arról számolt be a hivatalos X-oldalán, hogy Max Verstappen alaposan megtankolt autóval, letekert motorral, eggyel keményebb keverékű gumiabronccsal ért el mindössze 433 ezreddel lassabb köridőt a bahreini pályán, mint a teszt zárónapján leggyorsabb Charles Leclerc. 

Verstappen számos kört 85 kilogramm üzemanyaggal teljesített egy másik csapat becslése szerint. A GPS-adatok pedig arra mutatnak rá, hogy Max nagyon alacsony motormóddal használta a Red Bullt, és a hibrid részt sem nyomta erősen”

 – idézte Donadoni bejegyzését a Motorsport.

Forma-1,  Max Verstappen
Jó esélyt látnak Max Verstappen negyedik világbajnoki címére
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Fernando Alonso szerint eldőlt az idei vb-cím

Az Aston Martin 42 éves pilótája, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nyilatkozata sem arról árulkodik, hogy idén reális esély van Max Verstappen legyőzésére.

„Szerintem Max lesz a világbajnok, a Red Bull pedig dominálja a sportágat. Meglepő koncepcióval álltak elő az idei évre, most azt figyeljük, pontosan mire képesek. Szerintem 

a paddockban 19 versenyző már most azon gondolkodik, hogy idén nem lehet világbajnok. 

A karrierünk 99%-ában ez a jellemző, ez egy brutális sport” – mondta a harmadik tesztnapot követően Alonso.

Kapcsolódó cikkek