Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es világbajnokság idénynyitó Bahreini Nagydíjának pénteki második szabadedzésén.

Az időpont és a körülmények miatt egyaránt legfontosabb gyakorláson Hamilton már a kezdetektől az élen állt, sokáig nagy fölénnyel vezetett, majd ugyan a szabadedzés felénél közelítettek hozzá a riválisok, végül 206 ezreddel előzte meg csapat- és honfitársát, George Russellt. A harmadik időt a mezőny korelnöke, a kétszeres vb-győztes, 42 esztendős Fernando Alonso (Aston Martin) autózta.

Forma-1, Bahreini Nagydíj 2024, Lewis Hamilton
Lewis Hamilton nyerte a Bahreini Nagydíj második szabadedzését
Fotó: Giuseppe CACACE / AFP

A címvédő és sorozatban negyedik vb-diadaláért harcba szálló holland Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett, akárcsak az első gyakorláson. A ferraris Charles Leclerc a kilencedik, a másik Red Bull-os Sergio Pérez pedig a tizedik lett. Az első gyakorlást megnyerő Daniel Ricciardo a 12. pozícióban végzett. A néhány megcsúszást és Lando Norris kormánycseréjét leszámítva zökkenőmentes edzés 

utolsó 20 percében már lényegében minden pilóta versenyszimulációs köröket teljesített, 

így az állás ekkor már nem változott.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíj magyar idő szerint pénteken 13:30-tól, a harmadik szabadedzéssel folytatódik.

Eredmények, 2. szabadedzés (az élcsoport):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.374 perc
2. George Russell (brit, Mercedes) 1:30.580
3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:30.660
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:30.769
5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:30.784
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30.851