A Ferrari csapatfőnöke már pénteken műszaki hibáktól tartott a durva bukkanókkal tűzdelt pályán, ráadásul a 8-as kanyarnál, Vettel balesete helyszínén egy új „hurkát” is elhelyeztek a pálya belső oldalán, hogy eltántorítsák a pilótákat az aszfaltcsík lerövidítésétől, de a négyszeres világbajnok a Sky Sportsnak megerősítette, hogy nem ment rá a tereptárgyra.
„Nem értem össze senkivel a rajtnál, de nagyon-nagyon rossz volt a tapadás, szenvedtem a gumik munkára bírásával. Az elejétől fogva nem éreztem magam otthon az autóban, beletelt néhány körbe, mire elkezdtek működni az abroncsok. Már éppen kezdtem felvenni a ritmust, a jobbos kanyarokban még akadtak gondjaim, amihez hozzá kellett szoknom, amikor eltört a felfüggesztés.”
Vettel balesete után Leclerc-t utasították, hogy kerülje el a bukkanót a 8-as kanyarban. A monacói pilóta először visszakérdezett, majd mérnöke tájékoztatta a helyzetről. „Fogalmunk sincs, hogy mi történt, úgyhogy ez csak óvintézkedés volt. Eleget köröztünk a hétvégén bármilyen probléma nélkül, úgyhogy ötletem sincs, most mi történt” – ismerte el Vettel.
A német pilóta a díjátadás előtt gratulált a világbajnok Lewis Hamiltonnak és a futamgyőztes Bottasnak. Kiesésével lemaradóban van az egyéni pontverseny 5. helyén, a 3. helyezett Leclerc mögött már 19 pont a hátránya, két futammal a világbajnokság vége előtt. Leclerc azonban nem lélegezhet fel, mert a leintés után ő sem tudta, miért kapott ki ilyen csúnyán a Mercedesektől és Max Verstappentől.