Vágólapra másolva!
A pole ugyan Montrealban is a Mercedesé lehet, de itt nem lesz könnyű feltartaniuk a mezőnyt, és a Ferrari versenytempója a pénteki edzésnapból kiindulva félelmetesen erősnek ígérkezik.

Miután az utóbbi öt alkalommal mindig övék lett az első rajtkocka, már senkit nem lepne meg, ha a Kanadai Nagydíjra is a Mercedes szerezné meg a pole pozíciót. Egyetlen körben alighanem az ő autójuk a leggyorsabb, de éppen az előző versenyek bizonyították azt is, hogy ezzel még nem mennek semmire - hacsak nem játszhatják el a kikerülhetetlen mozgó akadály szerepét, mint Monacóban, ahol Nico Rosberg azért arathatott győzelmet, mert az előzési nehézségek miatt a kedve szerint kímélhette a gumikat.

Montreal azonban nem Monaco. Távolról sem. A kanyarok ugyan többnyire szintén lassúak, az aszfaltcsík keskeny, a hosszú egyenesek miatt azonban óriási a végsebesség (Daniel Ricciardo Toro Rossója pénteken délután 323 km/ó-s tempót ért el), és a brutálisan kemény féktávokon egyáltalán nem lehetetlen bebújni egy olyan versenyző mellé, aki már küszködik a gumikkal.

Néhány versenyző legjobb hosszú etapja péntek délután (vízszintes tengely: körök, függőleges tengely: a köridő másodpercben) Forrás: Farkas Péter (Origo)

Magyarán Kanadában érvényesülhet majd az autók igazi versenytempója - már amennyire a Pirellik engedik -, és ez a Mercedes számára nem túl biztató előjel. Noha amióta fény derült a Spanyol Nagydíj után lebonyolított titkos tesztjére, a csapatot sokan azzal vádolják, hogy sportszerűtlenül jutott előnyhöz, a pénteki edzésnapon úgy tűnt, még korántsem oldották meg a gumikkal kapcsolatos gondjaikat. Rosberget délután arról értesítették a rádión, hogy a hátsó gumijai túl melegek - ez a Mercedes eredendő problémája -, az elsők viszont túl hidegek, és ezt a szakadékot a beállításokkal is nehezen lehet majd áthidalni.

Ráadásul Hamiltonnak a többiekével összemérhető, 14 körös etapja körönként átlagosan egy teljes másodperccel lassabb volt, mint Fernando Alonsóé, de Felipe Massáétól is egyértelműen elmaradt. A Mercedes versenytempója inkább a McLarenével tűnt összemérhetőnek (Rosberg 16 körös etapja 1 tizeddel lassabb volt Sergio Pérez 17 körös etapjánál), viszont jól jel számukra, hogy Hamilton szuperlágy gumijai 14 kör után is tűrhető állapotban maradtak. "Arra kértek, hogy nyomjam meg az utolsó néhány kört, amit meg is tudtam tenni, mert megvolt hozzá a tapadás" - mondta. Ha nem akarja, hogy Rosberg önbizalma tovább hízzon, Hamiltonnak végre muszáj lenne legyőznie őt az időmérőn, még akkor is, ha saját bevallása szerint éppen a Montrealban kulcsszerepet játszó fékeket nem érzi igazán a Mercedesnél. Ezen a pályán még egyikük sem szenvedett vereséget a csapattársától az időmérőn, úgyhogy valamelyikük sorozata most mindenképpen meg fog szakadni. Egyelőre Hamilton tűnik a gyorsabbnak.

Alonsónak egyetlen körben a határon kell egyensúlyoznia, hogy tartsa a lépést a Mercedesekkel. Ez kockázatos lehet Forrás: AFP

Habár a péntek délutáni szabadedzést Alonso nyerte, a Ferrarinak valószínűleg kevesebb esélye lesz a pole megszerzésére, mint azt a köridők sugallják. A spanyolnak ugyanis Hamiltonhoz képest sokkal inkább borotvaélen kellett táncolnia az 1:14.818-as tempóhoz, vagyis a Mercedesnek egyetlen körben nagyobb lehet a tartaléka. Amiben a Ferrari életveszélyesnek ígérkezik, az ismét a versenytempó. Alonso, Massa, Hamilton és Kimi Räikkönen leghosszabb etapja egyaránt 13-14 körös, vagyis jól összehasonlítható volt. A Ferrari eltérő keverékű gumikon indította útnak a két versenyzőjét, de mindketten fejmagasan kiemelkedtek a mezőnyből: Alonso a két olyan körétől eltekintve, amikor a gumikat hűtötte vissza, mindig gyorsabb volt a vetélytársainál, és egyedüliként ért el 1:19 alatti körátlagot.

Ezzel senki más nem tudott versenyre kelni, még Räikkönen sem. A Lotus hagyományosan erős hosszú etapos teljesítményének ma nem láthattuk nyomát, és a finn elismerte, hogy a hűvös, alig 20 fokos pályán nem sikerült rendesen felmelegítenie a gumikat. "A nap folyamán javítottunk valamelyest az autón, és az edzés végére rendben ment; nem volt ideális, de katasztrofális sem" - jegyezte meg. "Ha jobban munkára tudjuk fogni a gumikat, fejlődni fogunk, de a világot azért nem váltjuk meg." Vasárnapra ugyanakkor melegebb időt várnak, ami jelentősen befolyásolhatja az erőviszonyokat.

Apró, de árulkodó részlet, hogy a pálya mindhárom szektorában egy Ferrari, egy Red Bull és egy Mercedes került az első három helyre. Az elsőben, amely relatíve a legkanyargósabb, Alonso volt a leggyorsabb; a másodikban, ahol két hirtelen irányváltás és ugyanennyi rövid padlógázos szakasz van, Sebastian Vettel érte el a legjobb részidőt; a harmadikban pedig, amit a hosszú egyenesek uralnak, Hamilton volt az úr.

Négy versenyző 13-14 körös etapja. Räikkönené nem túl izmos, Alonsóé viszont meggyőző (vízszintes tengely: körök, függőleges tengely: a köridő másodpercben) Forrás: Farkas Péter (Origo)

A Red Bull szokás szerint nem a végsebességre gyúrt, bár Mark Webber a leghosszabb egyenes végén is alig 3,3 km/ó-val maradt el a gyorsabbik Mercedestől, tehát DRS-szel alkalmasint neki és Vettelnek is lesz esélye előzni. A német délután elsőként próbálta ki a szuperlágy Pirelliket, s végül csak a 7. helyen zárt, mégis magabiztos mosollyal állt oda nyilatkozni a kamerák elé, azt állítva, hogy "a meghatározó tényező az időjárás volt." A Red Bull pénteken nem feltűnősködött, az esélyeiket azonban nagy hiba lenne lebecsülni: az élmezőnyből Vettel futotta a leghosszabb etapot, és még a 18. körében is tizedre olyan, 1:18.246-os köridőt ért el, mint Alonso a 14-edikben. A gumijai tehát jól bírták a gyűrődést - éppen ezért zavarba ejtő, hogy Webber tempója már a 7. körtől kezdve folyamatosan romlott.

Alonso számára a Kanadai Nagydíj remek alkalom lehet, hogy elkezdje végre ledolgozni 29 pontos hátrányát Vettelhez képest. A Ferrari elég erősnek tűnik ehhez, és egy ilyen lehetőséget nem szalaszthat el.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!