Aki a Tűzszekerekkel álmodott

Csak elsőre meglepő, hogy a McLaren mérnökével az evezés fájdalmairól és szépségeiről beszélgettünk, de mivel Tom Stallard előéletéhez egy pekingi ezüstérem is hozzátartozik ebben a sportágban, a téma megkerülhetetlen volt. Mihez kezd az olimpiai emlékekkel egy Forma-1-es csapat, és hogyan kergessük az álmainkat Vangelis zenéjére?

"Meg fogod ismerni, a legmagasabb srác a motorhome-ban". A McLaren sajtósa ezzel a személyleírással próbálta elősegíteni az egymásra találásunkat Tom Stallarddal. Tényleg nem volt nehéz dolgom, bár az előzetes várakozásaim túlmutattak a magasságon, mint elsődleges ismertetőjegyen. Tudva, hogy egy olimpiai ezüstérmessel fogok beszélgetni, arra számítottam, hogy valamiféle olimpiai aura fogja körbelengeni, ahogyan én azt az ötkarikás játékokat megjárt sportolókról elképzelem, de elsőre, talán a hátteret betöltő motorzúgás, talán az ismerős McLaren egyenruha miatt, inkább a Forma-1-es kisugárzás volt szembetűnő. Ezen nincs is mit csodálkozni, Tom Stallard ugyanis jelenleg főállásban Jenson Button teljesítményért felelős mérnöke, igencsak figyelemre méltó előélettel, amelynek az egyik csúcspontja kétségtelenül a pekingi olimpiai ezüstérmet hozó evezős döntő volt nyolcasban.

És bár a motorzúgás végig biztos hátteret adott a beszélgetésünknek, az olimpiai emlékek csak előhozták az aurát, amelyet az első percekben még hiányoltam. Stallard evezős múltjának és mérnöki jelenének köszönhetően észrevétlenül váltottunk át vízről aszfaltra, és vissza, és valószínűleg megtaláltam a világon az egyetlen embert, akivel az evezős nyolcasok és a kerékcserét végző szerelők lelki beállításainak a finomságait is végig lehet beszélni.

Tom Stallard Jenson Buttonnak magyaráz Forrás: McLaren

Tom Stallard tökéletes példa arra, hogy a gyerekkori élmények milyen messzire repíthetnek valakit, ő ugyanis már egészen zsenge korban tudta, hogy olimpiai bajnok akar lenni, és ezt később sem nőtte ki. Ehhez a fajta álmodozáshoz általában jól jön egy példakép, és ezért a Stallard családban szerencsére nem kellett messzire menni. Tom nagyapjának a testvére, Henry Stallard ugyanis bronzérmet nyert 1500 méteres futásban az 1924-es párizsi olimpián, és a családi bajnok legendáját csak tovább izmosította, hogy Henry figurája bekerült a Tűzszekerek című filmbe. Megbízható felmérés nincs ugyan arról, hogy a film legendás kezdő képsorai hány leendő sportolót inspiráltak arra, hogy az olimpia szellemében tervezgesse a jövőjét, de az biztos, hogy Tom Stallard a Tűzszekereken nőtt fel. "E miatt a film miatt akartam kijutni az olimpiára, hatalmas hatása volt rám".

Nyolcan egy hajóban

Tom tehetsége végül nem futásban, hanem evezésben teljesedett ki, és a brit evezősök nyolcasának csapat tagjaként Athénban és Pekingben is ott volt az olimpián. Az evezéssel töltött évekről elsőre az ugrik be neki, hogy milyen kemény munka volt. "Hetente 18, egyenként másfél órás edzésünk volt, az év harmadában pedig edzőtáborokban voltunk, vagyis az időm nagy részét edzéssel töltöttem, vagy ha éppen nem eveztem, akkor az ágyon kidőlve próbáltam regenerálódni. El sem tudja képzelni, mennyi szemetet néztem a tévében, mialatt próbáltam összeszedni magam a következő tréningre." Ezek után meglehetősen nagy váltás volt egy olyan munka, amely elsősorban nem fizikailag, hanem szellemileg volt kimerítő. "Eleinte ez nagyon furcsa volt, de ami az evezésből igazán hiányzik, az a versenyzés. Persze, amikor a csapattal egy nagydíjon vagyunk, valamennyire visszatér az érzés, de igazán az hiányzik, hogy én legyek ott a rajtvonalnál, és várjam, hogy a piros lámpa zöldre váltson".

Athén nem igazán jött össze a brit nyolcasnak. Egy évvel korábban bronzérmet nyertek a világbajnokságon, így az olimpiai kilencedik helyezés miatt mindenki csalódott volt. "Athén után nagyon magam alatt voltam. Nagyon szerettem volna kijutni az olimpiára, de mivel nem tudtuk igazán megmutatni, hogy mire vagyunk képesek, úgy éreztem, mintha nem is lettem volna ott. Van ez az idézet Steve Redgrave-től, hogy vagy nyersz, vagy csak turista vagy. Nem teljesen értek egyet vele, de Athénból azzal az érzéssel jöttem el, mintha turista lettem volna".

A nyolcpárevezős csapat a pekingi ezüstéremmel. Stallard fent balról a második Forrás: AFP/Mustafa Özer

Stallard ekkor úgy döntött, hogy rááldoz még négy évet, mert "komoly befejezetlen ügye" volt. Pekingben könnyedén jutottak be a döntőbe a legjobb idővel, mégis a kanadai hajó számított esélyesnek, és hozta is a győzelmet, a brit egység végül második lett, az ezüstérmesek minden terhével. Tom Stallard azt mondta, jó ideig benne maradt az érzés, hogy egy hellyel előrébb is végezhettek volna, hogy lehetett volna olimpiai bajnok is. De később letisztultak a dolgok, és ebben nagy szerepe volt annak is, hogy lezárta az evezős karrierjét. Ez meghozta az ezüstérem felett érzett boldogságot is. "Érdekes, hogy azokban a srácokban, akik nem hagyták abba, megmaradt a keserűség, talán azért, mert a folytatáshoz dédelgetni kell az igazságtalanság érzését, azt, hogy nem jött össze, nem tudták megmutatni, mire képesek, ezért aztán ők tovább őrizték a csalódottságot".

Peking és a jól megérdemelt ezüstérem után előtérbe került a B terv sürgető feladata. Tisztában volt azzal is, hogy egyre idősebb lesz, és egyszer csak lesz majd egy olimpia, amelyet már nélküle rendeznek meg. "Annyit tudtam, hogy nem akartam evezősből egyszer csak evezősedző lenni, szerettem volna látni az evezésen túli világot is".

Csapatmunka másképp

Stallard nem volt egy elvakult F1-szurkoló, szerette ugyan az autóversenyzést, de ez az érdeklődés nem csapott át megrögzött rajongásba. Viszont mindig is érdekelte, hogy miként van összerakva a Forma-1, és hogyan működnek itt a dolgok. Így aztán, amikor abbahagyta az evezést, és hirtelen szembesült a dilemmával, hogy mihez kezdjen, adta magát az ötlet, hogy az autóversenyzés környékén keressen magának munkát, hiszen mérnöki diplomája volt, és a Forma-1 tökéletesen illeszkedett az érdeklődési körébe. Peking után mesteri diplomát szerzett motorsport technológia szakon a Brunel Egyetemen, majd egy brit túraautó csapatnál volt tanácsadó, később egy pályatervező cégnél gyűjtött tapasztalatokat. Mindez pedig jól mutatott a jelentkezési lapon, amelyet a McLarennek adott be.

A McLaren mindkét versenyzőjének, Jenson Buttonnak és Sergio Péreznek is két-két mérnöke van, egy versenymérnök és egy teljesítményért felelős mérnök. Tom Stallard ezt az utóbbi munkakört tölti be Jenson Button mellett. A teljesítményért felelős mérnök elsődleges feladata, hogy átrágja magát az autó beérkező adatain, elemezze őket, megértse az autó egyensúlyát és teljesítményét befolyásoló tényezőket, majd néhány szavas mondatokban megpróbáljon tanácsot adni a versenyzőnek, hogy ezeknek az információknak a birtokában miként igazíthatja jobban a vezetési stílusát az autóhoz, és hogyan hozhat ki többet belőle.

Egy kis háttérbeszélgetés. Tom Stallard, Gary Paffett és Jenson Button 2012-ben Abu Dhabiban Forrás: McLaren

A feladat azért is kényes, mert a Forma-1-es versenyzők közül sokan azt a módszert alkalmazzák a problémák megoldására, hogy az autóra mutogatnak. Tom Stallard viszont másfajta hozzáállással érkezett a Forma-1-be. "Ha nyolc evezős ül egy hajóban, akkor ennek a nyolc embernek nagyon sok személyes felelősséget kell vállalnia az eredményért, máskülönben oda jutnak, hogy egymást kezdik el hibáztatni. Mi levettük a polcról a hajót, és onnantól kezdve meg kellett tanulnunk együtt evezni, és ha kellett, mindannyian változtattunk a stílusunkon, hogy végül mind a nyolcan egymáshoz igazodjunk". A Forma-1-ben viszont a teljesítmény maximalizálása arról szól, hogy az autót és a pilótát kell valahogyan összecsiszolni. "Az autó kitölti a versenyző vezetésében adódó hiányokat, de ugyanígy a pilóta tehetsége, képessége is kitölti az autó teljesítményben lévő űrt".

A teljesítményért felelős mérnök szemszögéből az időmérő edzés a versenyhétvége legkritikusabb pontja. "Ez a legintenzívebb rész, mert minden nagyon gyorsan történik, és a versenyzőnek nem sok ideje van gondolkodni a körök között. Így aztán nekem kell némi visszajelzést és tanácsot adnom, hogy hol javíthat, mit változtathat az autón vagy a vezetésén, hogy még gyorsabb legyen. Ezt az információt persze meglehetősen tömören és konstruktív módon kell átadni, hogy a jobb teljesítmény irányba mozduljon el, és még véletlenül se valami negatív következtetést vonjon le belőle".

Lélektani előny

Stallard személyében a McLaren nemcsak egy mérnököt, hanem egy sportembert is kapott, aki két olimpia és számtalan embert próbáló edzés tapasztalatát is magával hozta. Menet közben pedig kiderült, hogy egy evezős tudásának az autósportban is van helye. Stallard például a sportos múltjának köszönhetően tisztában van azzal, hogy krízishelyzetben nem a géppel, hanem az emberrel kell foglalkozni, és hogy a sportlélektan nagyon is benne van a pályán nyújtott teljesítményben. "Ha valami gond van, akkor a versenyzővel minél hamarabb meg kell értetni, hogy pontosan miről van szó, hogyan kerülheti el, hogy a baj ismét megtörténjen, vagy csak tudatosítani kell benne, hogy többé nem fog megtörténni, mert már elhárították a hibát" - magyarázta az ilyenkor szokásos tűzoltás lényegét Tom Stallard.

Előfordul azonban, hogy a válság elhúzódik, és a tűzoltásnak nincs értelme. Tom Stallarddal sem tudtuk megkerülni azt annak az áldatlan állapotnak a kibeszélését, amellyel a McLaren meglepő őszinteséggel néz szembe: hogy az idén egy pocsék autóval küldték harcba a pilótáikat, és ez kicsit másfajta feladatot ad a csapat tagjainak, mint az, amikor a győzelmeket kell egymás után feldolgozniuk. Tom Stallardnak azonban az ilyen helyzetekre is van receptje: "Amikor az autó teljesítménye gyenge, kulcsfontosságú, hogy a versenyző tudatosítsa magában, mi is az, ami őt jó pilótává teszi". Más kérdés, hogy az autósporttal az a gond, hogy ha az autó nem jó, akkor a versenyző sem tud jónak látszani - ismerte el a rajtrács sűrűjének a valóságát Tom Stallard.

Ilyen, amikor van mit ünnepelni. A McLaren győzelmi csoportképe a 2012-es Ausztrál Nagydíj után. Stallard az első sorban, a zászlótól balra Forrás: McLaren

A sportpszichológia iránti fogékonyságát is a hajóban eltöltött évek alapozták meg. Az evezés szerencsés sportágnak számít Nagy-Britanniában, és az olimpiai sportágak között is kitüntetett helye van a támogatások szétosztásánál. "Az evezés mindig is sikeres volt, és tudják, hogy ha pénzt fektetnek bele, akkor érkeznek az érmek" - magyarázta az ösztönzés logikáját Stallard. A biztos finanszírozás azt is jelenti, hogy az evezősök komoly sportorvosi és sportpszichológusi támogatást is kapnak. "Ha szakemberek foglalkoznak velünk, akkor menet közben sokat el lehet lesni a szakmájuk trükkjeiből és fogásaiból" - állítja Tom Stallard, aki szerint az új munkájában is kifejezetten jól jön, hogy annak idején megértette, hogy nála, mint versenyzőnél és csapatjátékosnál mi működött, és mi nem.

Stallard tapasztalatait hasznosították például a kerékcseréknél, ahol óriási nyomás nehezedik a szerelőkre. "Ezek az emberek nem azért választották ezt a szakmát, hogy aztán két-három másodperc alatt kereket cseréljenek. Ez egy másfajta nyomás, amelyhez alkalmazkodniuk kell". Tom Stallard ezért beszélt nekik például arról, hogy a nyolcasban miként készültek fel a rajtra, és hogyan elemezték ki az egyes evezősök lélektani hozzáállását ehhez a pattanásig feszült pillanathoz.

Ez a fajta lélektani önvizsgálat nemcsak a szerelőknek, hanem a versenyzőknek is jól jön. "Jenson például már nagyon rutinos ebben, és nagyon jól ért ahhoz, hogy a futam teljesen higgadtnak tűnjön. Ebben én is jó voltam. Az olimpia kivételével minden versenyen úgy tűnt, mintha épp csak beugrottam volna, hogy evezzünk egy jót. De belül minden zakatol ilyenkor, és nagyon nehéz megérteni ezt a fajta tapasztalatot, ha valaki csak a hagyományos mérnöki karriert bejárva érkezik meg egy versenyistállóhoz.

Vannak még kihívások

Tom Stallard evezőt már nemigen vesz a kezébe. A sikerélmény szempontjából az evezés különösen kegyetlen sportág, ha a rendszeres edzések kimaradnak, akkor azokat is lehetetlen megverni, akiket az egykor érvényes papírforma simán verhetőnek mutatott. A versenyszellemet azért néha még hagyja tombolni magában – és nemcsak a futamhétvégéken.

Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy Jenson Button triatlon iráni rajongása őt is magába szippantotta. Arra a felvetésre, hogy a versenyzőjének mennyire volt nehéz rábeszélnie, hogy részt vegyen a Button nevét viselő alapítvány júliusi jótékonysági triatlonversenyén, Tom Stallard igazi sportemberhez méltóan azt válaszolta, hogy könnyen igent mondott.

Más kérdés, hogy a verseny előtti este legénybúcsúja nem volt kifejezetten átgondolt módja a felkészülésnek, így a nagy napon, amikor egyébként még hőhullám is végigsöpört Nagy-Britannián, nem érezte százszázalékosnak magát - vallotta be, miközben szemmel láthatóan igényt tartott némi együttérzésre a másnaposan teljesített táv küzdelmeit illetően. "Jenson persze megvert, de végül is már nem vagyok élsportoló" - szabadkozott aztán.