Vágólapra másolva!
Olasz lapértesülések szerint Maranellóban már készül a "Ferrauber", az F2012 továbbfejlesztett változata, amit a Spanyol Nagydíjon fognak bevetni először. A Sauber más csapatoknak is felkeltette a figyelmét.

Noha Sergio Pérez a Malajziai Nagydíjon sokak szerint csak azért volt feltűnően gyors, mert a szokatlan pályaviszonyok véletlenül éppen optimálisak voltak a Sauber autója számára, a C31 teljesítménye valójában bokszutca-szerte feltűnést keltett.

"Csak egyetlen csapat tudott az összes típusú gumin, minden körülmények között gyors maradni, mégpedig a Sauber" - mutatott rá a McLarent irányító Martin Whitmarsh, míg a Red Bull főnöke, Christian Horner az Auto Motor und Sportnak megjegyezte: "Valahogy sikerült az összes féle gumit tökéletesen működésre bírniuk, és pillanatnyilag éppen ez a siker kulcsa. A gumik optimális üzemi tartománya annyira szűk, hogy nem könnyű beletalálni."

Az ellenfelek már az előszezonban felfigyeltek rá, hogy a C31-on több innovatív, különféle kiskapukat kihasználó megoldás van. Az egyik az orrán vágott lyuk, amelyről a Sauber főtervezője, Matt Morris is elismerte, hogy "önmagában nem lehet vele megnyerni semmit, de a köridőben számít." A másik az autó farrésze, különösen a kipufogók kialakítása. Bár erről egyesek úgy vélik, túlságosan feszegeti a szabályosság határait, a Red Bull már a téli tesztek végén lemásolta a megoldást. "Amikor láttam, hogy a Red Bull is hasonló utat választott, mint mi, meggyőződtem róla, hogy igazunk volt" - ismerte el a csapatfőnök, Peter Sauber.

A C31 kipufogójának szabályosságát többen megkérdőjelezték, mert a befújt diffúzorokat éppen azért tiltották be, hogy a kipufogó-gázzal ne lehessen növelni a leszorítóerőt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban rábólintott. "Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy felmérjük, az egyes rendszereknek pontosan mekkora az aerodinamikára gyakorolt hatásuk" - mondta az FIA technikai főnöke, Charlie Whiting. "Lehetetlen eldöntenünk, hogy ez még belefér, az viszont már túl sok. Éppen az volt az új szabályok célja, hogy ezt elkerüljük."

Mindennek fényében nem csoda, hogy a Spanyol Nagydíjra elkészülő módosított Ferrarihoz is a C31 fog mintaként szolgálni. Az Autosprint című olasz lap egyenesen "Ferraubernek" nevezte el a kezdettől fogva problematikus F2012 ráncfelvarrott változatát, amely főként a Sauber farrészét - és valószínűleg az oldaldobozait - veszi majd át. A két csapat között egyébként is szoros a technikai kapcsolat, hiszen a Saubernek a Ferrari szállítja a motort és a sebességváltót.

Korábban úgy hírlett, lecserélik a Ferrari szokatlan, vonórudas elrendezésű első futóművét is, ezt azonban a csapatnál Malajziában cáfolták.