Vágólapra másolva!
Újabb izgalmakat hozhatnak a Pirelli abroncsai a Nürburgringen, az olaszok az utolsó körökben kialakuló bokszutcai tumultust és egykiállásos stratégiákat jósolnak.

Ha igaznak bizonyulnak a Pirelli előrejelzései, a gumistratégiák szempontjából az egyik legextrémebb idei versenyt hozhatja a Német Nagydíj, mivel két szokatlan megoldás is kínálkozik a csapatok számára.

A két - amúgy szomszédos - keverék közötti tetemes, körülbelül 1,5 másodperces különbség miatt kifizetődő lehet a közepes abroncsokon megtett táv minimalizálása, ami az utolsó körökben valóságos kerékcseredömpinghez vezethet. "Az egyik stratégia, hogy a versenyzők egészen a végéig lágy gumikat használnak, aztán őrült módon beözönlenek a bokszba, hogy az utolsó 3-4 körre felrakják a keményebb keveréket" - magyarázta Paul Hembery, a Pirelli sportprogramjának igazgatója.

Egy másik megoldást kínál a vártnál kisebb gumikopás: az olaszok előrejelzései szerint a lágy gumik akár 30 körig is bírhatják, a közepes keverék kopása pedig a hűvös idő és a kíméletes pálya miatt szinte elhanyagolható. "A jelenlegi előrejelzéseink szerint 100 körig bírnák, tehát két futamot is lehetne teljesíteni velük" - mondta a szakember, aki szerint a csapatok versenyről versenyre kíméletesebben bánnak a Pirellikkel.

"Egyesek meg fogják próbálni elnyújtani az első lágy gumin futott etapot a lehető legtovább, és aztán a közepes keveréken folytatva megpróbálkoznak az egykiállásos stratégiával" - tette hozzá.

Az egy kerékcserés megoldás idén egyedül a Saubernek sikerült, Sergio Pérez Melbourne-ben (bár itt utólag kizárták), majd Valenciában is így teljesítette a versenyt.