Vágólapra másolva!

Fotó: --
Fuore, Trulli, Louis Schweitzer Renault-elnök, Button és Briatore takarja az új kocsit

A motorsport-felelős elárulta azt is, hogy idén annyit szeretnének fejlődni, ami után 2003-ban futamokat nyerhetnek, még később pedig világbajnoki esélyesként guruljanak aszfaltra.

Flavio Briatore, a Renault F1 sportvezetője, egykori Benetton-főnök szerint a csapat erőssége az enstone-i (Anglia) bázison lévők leleményességének és a francia motor erejének kombinációja lesz. "Erős csapatot építettünk, úgy érzem. Gyorsan egyesítettük a francia és a brit bázist, mert mindkét helyen eredményes személyzet dolgozik. Nehéz lesz, de első renault-ós évünkben jól akarjuk végezni a munkát" - fejtegette az olasz.

Az előző - még Benetton néven ledarált - évhez képest óriási teljesítmény-javulást várnak a csapat mögött álló műszaki vezetők.

Mike Gascoyne, az autó megépítését az angliai részlegben irányító szakember elmondta: "Tavaly időbe telt, míg az aerodinamikai és a fejlesztési részleget közös helyre telepítettük. Mindkettő drámaian kezdett, de év végén mindenki láthatta a javulást, ami idén még határozottabban érzékelhető lesz."

Egyedül a Renault forradalmian új, 111 fokos szögben döntött V10-es motorja okozott gondot tavaly. "Az idei motor nem teljesen új, ugyanazzal a filozófiával épült, mint a 2001-es" - mondja Jean-Jacques His, a franciaországi részleg főnöke. "Idén mégis lényeges fejlesztéseket végeztünk. Tavaly egy magas megbízhatósági fokra törekedtünk, most az erős teljesítményre koncentrálunk. Több mint másfél évet vesz igénybe, míg egy új motor kielégítő fejlettségi fokot ér el. Mostanra megszereztük ezt a tapasztalatot, így sokkal inkább képesek leszünk az angliai csapat igényeinek megfelelő, versenyképes erőműveket szállítani."

Ránézésre az R202-es hasonló a tavalyi Benettonhoz, bár a váz alatt nyilván számos különbség van. Ahogy Jarno Trulli pilóta mondta: "A kocsi konzervatívnak néz ki, de sok új technológia van benne". Trulli társa a harmadik idényének nekivágó Jenson Button lesz, a csapat tesztpilótája pedig a 2001-ben, Minardival bemutatkozó Fernando Alonso.

Ajánlat:

Korábban:

[stefano.nuovolacchi]