A Koreai Nagydíj körről körre

Események

Forma-1, Koreai Nagydíj, rajt
Vágólapra másolva!
Élő tudósításunk a versenyről.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül50 bejegyzés
09:40
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Koreai Nagydíjról élőben készülő tudósításunkban! Húsz perc múlva rajtol a verseny, az élről sorozatban harmadszor Sebastian Vettel indulhat. Mellőle Lewis Hamilton, mögöttük pedig Romain Grosjean és Nico Rosberg vághat neki a versenynek. Az időmérérőről készült összefoglalónkat és az eredményeket itt olvashatják.

09:42
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Felhős az ég

Reggel rövid ideig esett is az eső, de most száraz a pálya, és az előrejelzések szerint ez így is marad a verseny végéig. Hűvösebb van, mint az elmúlt napokban, 20 foknál nem számítanak többre. 

09:44
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Hülkenberg pontokat szerezne

A német a 7. helyről rajtolhat, és a rajtrácson azt mondta a Sky-nak, hogy hasonló helyen szeretne célba érni is. A Sauber egyértelműen javult az elmúlt versenyeken, Esteban Gutiérrez sorozatban másodszor került be a legjobb tíz közé az időmérőn. 

09:50
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Brawn a Red Bullt nézegeti

A rajtrácson hosszasan bámulta Vettel autóját, majd viccelődve bevallotta, ezt részben azért tette, hogy "bosszantsa őket". A 10. helyről rajtoló Pérez szeretne előrébb végezni - úgy véli, erre van is esélye, mert a jeongami pályán vannak jó előzési lehetőségek.

09:54
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Meddig bírják a szuperlágyak?

Alonso az időmérő után élesen kritizálta a szuperlágy Pirelliket, szerinte azok 5 kilométert sem bírnának ki, ha a versenyzők teljes gázzal hajtanának. Ezért arra lehet számítani, hogy a szuperlágyakon kezdő versenyzők hamar megszabadulnak az első szett gumitól, és a továbbiakban a közepes abroncsokat fogják használni. 

10:00
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Csak Ricciardo indul közepes gumikkal

Ő a 12. helyről rajtolhat. Az összes többi versenyző a szuperlágyakat választotta. Közben elkezdődött a felvezető kör, mindenki rendben eljött a rajtrácsról. 

10:04
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Rajt: Vettel az élen maradt

A német mögött azonban zajlottak az események: Grosjean néhány kanyar után megelőzte Hamiltont, Massa pedig a tülekedésben megpördült, és a mezőny végére került. Hülkenberg egy nagyszerű rajt után az 5. helyre jött fel, Alonso maradt a 6. helyen. 

10:06
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

2. kör: Vettel máris elhúzott

A második kör végén már 2,6 másodperc az előnye Grosjean előtt. A további sorrend: Hamilton, Rosberg, Hülkenberg, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Maldonado, Button. 

10:08
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

3. kör: Webber megelőzte Pérezt

Ezzel feljött a 11. helyre. Tegnap elégedett volt az autójával, amit amúgy is a versenyre állítottak be, tehát bízhat a jó eredményben. 

10:10
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

3. kör: Sutil a bokszban

A rádión jelentette, hogy megsérült az első szárnya, amit ki is cseréltek neki. Közben Button is ugyanerre a problémára panaszkodik. 

10:11
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

4. kör: Button is szárnyat cserél

A rajtnál történt tülekedésben sérülhetett meg az autója. A visszajátszásból látszik, hogy Massa a rajtnál majdnem kiütötte Alonsót is, a spanyolnak szerencséje volt. 

10:13
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

6. kör: Webber már a 9.

Most éppen Maldonadót előzte meg, aki nagyszerűen rajtolt el a 18. helyről. Webber most Ricciardót üldözi, aki 1,3 másodperccel halad előtte. 

10:15
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

6. kör: Massa a bokszban

Hamar megszabadult a szuperlágy gumiktól, közepeseket kapott. Az 5-7. helyeken izgalmas csata alakulhat ki, Alonso közelről követi Hülkenberget, a spanyol mögé pedig Räikkönen érkezett meg. 

10:18
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

8. kör: Többen is kereket cserélnek

Maldonado, Di Resta és Gutiérrez is a bokszban járt, mindannyian közepes gumikat kapnak. 

10:19
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

9. kör: Räikkönen megelőzte Alonsót

A 3-as kanyarban sikerült a spanyol elé kerülnie. Alonso megpróbált visszatámadni,de Räikkönennek sikerült megtartania a helyét, így már ő a 6. 

10:20
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

9. kör: Hamilton és Alonso a bokszban

Mindketten a tervezettnél korábban kapták meg a közepes gumikat. Így kérdéses, hogy két kiállással tudják-e teljesíteni a versenyt. Közben Grosjean, Hülkenberg, Rosberg és Pérez is megérkezett a bokszba. 

10:23
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

11. kör: Hamilton Grosjeannal csatázik

Egyelőre nem sikerült megelőznie a franciát, de a leggyorsabb kört megfutotta. Vettel és Räikkönen is a bokszban járt. 

10:26
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

12. kör: Alonso visszakerült Räikkönen elé

A finn hiába előzte meg őt néhány körrel ezelőtt. Rövid ideig Webber vezetett, de utána ő is kiállt a bokszba. Már csak a közepeseken rajtoló Ricciardo nem cserélt kereket, ő a 4. helyen áll. 

10:28
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

14. kör: A sorrend

A bokszkiállások első köre után így áll a mezőny: Vettel, Grosjean, Hamilton, Ricciardo, Rosberg, Hülkenberg, Alonso, Räikkönen, Webber, Button. Massa a 15. helyen jár. 

10:30
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

15. kör: Vettel 3,2 másodperccel vezet

Hamilton pedig 2,7 másodpercre van Grosjeantól. Räikkönen megint megérkezett Alonso mögé, aki nem tud mit kezdeni Hülkenberggel. 

10:34
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

17. kör: Rosberg megelőzte Ricciardót

Az ausztrál nem is nagyon védekezett, hiszen eltérő taktikán vannak. Rosberg így elkezdheti üldözni a csapattársát, Hamilton több mint 10 másodperccel halad előtte. Ricciardo a kör végén ki is állt első kerékcseréjére. 

10:36
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

18. kör: Sutil dühös

Mérgesen közli a csapatával a rádión, hogy nem tud gyorsabban menni ezzel a Force Indiával. A 16. helyen áll, csapattársa, Di Resta a 12. 

10:39
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

20. kör: Alonso támadja Hülkenberget

Muszáj próbálkoznia, különben őt fogja megelőzni Räikkönen. Webbernek szóltak, hogy Alonso nemrég még szemcsésedő gumijai most rendben vannak, így ő is erre számíthat. 

10:41
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

21. kör: Webber megérkezett Räikkönen mögé

Hülkenberget, Alonsót, Räikkönent és Webbert kevesebb mint három másodperc választja el egymástól. Vettel folyamatosan növeli az élőnyét, már 4,1 másodperccel vezet Grosjean előtt. 

10:43
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

23. kör: Button másodszor is a bokszban

A szárnycseréje miatt ő több kört tett meg ezeken a gumikon, mint a többiek, ezért ő kezdi meg a bokszkiállások második körét. Kicsit beragadt a kerékcseréje után, de végül rendben visszatért a pályára. 

10:47
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

25. kör: Hamilton gumijai nem bírják

A rádión panaszkodik, hogy elkoptak a közepes abroncsai. Tényleg nagyon lelassult, a legutóbbi körében 1,7 másodperccel futott gyengébb kört Grosjeannál. 

10:49
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

25. kör: Räikkönen is a bokszban

Alonso fellélegezhet, a finn kiállt mögüle, és a 10. helyre tudott visszatérni. A következő kör végén Hülkenberg is a bokszba hajtott. 

10:50
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

26. kör: Di Resta a falban

A skót kiesett, miután a 11-es kanyarban elvesztette az uralmát a Force India felett, és oldalról a gumifalba csapódott. Nem esett baja. 

10:53
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

28. kör: Rosberg orrkúpja megsérült

A Mercedes első szárnya az aszfaltot súrolja, óriási szikrákat hányva. A Mercedes ki is hívta a németet a bokszba egy új orrkúpért. Közben Alonso is a bokszban járt, miután egy körrel korábban Webber is megelőzte. 

10:55
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

29. kör: Hamilton végre kiállhatott

A brit már nagyon mérges volt, amiért nem hívták ki kerékcserére, hiszen teljesen tönkrementek a gumijai. Az előző körben Rosberg problémája miatt nem tudták őt is behívni a bokszba. 

10:58
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

31. kör: Safety Car!

Pérez jobbelső gumija felmondta a szolgálatot, az egész futófelület levált róla. A törmelékeket le kell takarítani a pálya közepéről, ezért behívták a biztonsági autót. Vettel erre reagálva rögtön kiállt a bokszba.  

11:02
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

32. kör: Webber harmadszor is a bokszban

A Safety Car-fázis előtt cserélték ki a kerekeit, de most újra a bokszba hajtott. Lehet, hogy megsérült az autója, Pérez gumija pont előtte robbant szét. A mexikói egyébként egy kerékcsere után folytatni tudta a versenyt. A Red Bull most megerősítette, hogy Webbernek egy defektnek kellett újra kereket cserélni. 

11:05
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

34. kör: Hamilton jól járt

A Safety Car miatt ismét felzárkózhat az élmezőnyhöz, pedig nagyon sok időt veszített az elhasználódott gumijai miatt. A sorrend: Vettel, Grosjean, Räikkönen, Hamilton, Hülkenberg, Alonso, Button, Rosberg, Maldonado, Ricciardo. 

11:09
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

35. kör: Webber szuperlágy gumikat kapott

A rádión megkérdezte, miért döntött így a csapata. "Nem maradt több közepes gumink" - válaszolta a Red Bull, de úgy vélik, Webber képes lesz teljesíteni a verseny ezzel a szettel. Ricciardo is a szuperlágyakat használja, a többiek a közepes gumikon köröznek. 

11:12
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

37. kör: Újraindult a verseny

Az élen nem történt változás, de Hülkenberg a 4. helyért megelőzte Hamiltont. Sutil Webberrel ütközött, a megsérült Red Bull hátulja ki is gyulladt. Az ausztrál a Szingapúri Nagydíj után ismét kiesett. 

11:15
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

38. kör: Megint beküldték a Safety Cart

Webber autója óriási lánggal égett, még egy tűzoltóautót is a pálya küldtek. Räikkönennek még időben, a sárga zászlók lengetése előtt sikerült megelőzne Grosjeant, feljött a 2. helyre. 

11:19
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

40. kör: A sorrend

Vettel, Räikkönen, Grosjean, Hülkenberg, Hamilton, Alonso, Button, Rosberg, Maldonado, Ricciardo. Még 15 kör van hátra. 

11:21
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

41. kör: Folytatódik a verseny

Most Alonso előzte meg Hamiltont az újraindítás után, de a brit visszaelőzte a Ferrarit. A spanyol ma tényleg küszködik, ezt már tegnap megjósolta az időmérő után. 

11:23
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

41. kör: Sutil áthajtásos büntetést kap

Túl gyorsan hajtott a bokszutcában, ezért kell bűnhődnie. A német versenye katasztrofálisan alakul, eddig is a mezőny végében autózott. 

11:25
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

42. kör: Vettel 2 másodperccel vezet

Räikkönen nem tudta kihasználni, hogy a Safety Car miatt közvetlenül Vettel mögül folytathatta a versenyt. Hamilton támadja Hülkenberget a 4. helyért. 

11:28
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

44. kör: Alonso lassú

Hamilton már 2,7 másodperccel jár előtte, Button pedig fenyegeti hátulról. Hamilton továbbra sem bír Hülkenberggel, pedig láthatóan gyorsabb nála. 

11:30
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

45. kör: Nagyszerű csata a középmezőnyben

Az utolsó pontszerző helyért óriási küzdelem zajlott Massa, Gutiérrez, Pérez, Bottas és Maldonado között. A sorozatos előzgetések után végül a brazil járt a legjobban, most ő a 10. 

11:33
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

47. kör: Hülkenberg jól védekezik

Egyértelműen lassabb Hamiltonnál, de nem adja oda neki a 4. helyet. Hamiltonnak a célegyenes végén sikerült a Sauber elé kerülnie, de a német visszaelőzte. Közben Alonso is megérkezett mögéjük, már Hamiltont támadja, remek csata alakult ki közöttük. 

11:38
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

49. kör: Vizsgálják Pérezt és Massát

A néhány körrel ezelőtti csatájuk közben koccantak össze, az incidensről a verseny után döntenek. Hülkenberg, Hamilton, Alonso és Button még mindig nagyon közel vannak egymáshoz, de az előző percekben egyikük sem próbálkozott előzéssel. Még 4 kör van hátra. 

11:40
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

51. kör: Vettel kényelmesen vezet

4,5 másodperc az előnye Räikkönen előtt. A finnt 1,3 másodperccel követő Grosjeant biztatták, hogy próbálja megelőzni csapattársát, de szerinte ez a gumikopás miatt nem lehetséges. 

11:42
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

53. kör: Rosberg megelőzte Buttont

A DRS segítségével vette el a 7. helyet a brittől, elkezdheti üldözni Alonsót. 

11:45
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

54. kör: Ricciardo kiesett

Az utolsó előtti körben állt le a pálya szélén, az ok egyelőre ismeretlen. Közben Sutil a bokszba hajtott, feladta a versenyt. 

11:47
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

55. kör: Vettel megnyerte a Koreai Nagydíjat

Négyből háromszor nyert eddig Koreában. Mögötte a két Lotus ért célba Räikkönen-Grosjean sorrendben, Hülkenberg pedig elképesztő versenyt futva megtartotta a 4. helyét. A további pontszerzők: Hamilton, Alonso, Rosberg, Button, Massa, Pérez. 

11:49
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel már Japánban bajnok lehet

Ha nyer jövő hétvégén, és Alonso maximum 2 pontot szerez, akkor Szuzukában biztosítja be negyedik világbajnoki címét. Sorozatban 4. győzelmével már 77 pontos előnnyel vezet. 

11:58
október 06, 2013
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Ez az élő tudósításunk. A részletes összefoglaló, sok nyilatkozattal itt olvasható.

Sebastian Vettel már szinte a zsebében érezheti a negyedik világbajnoki címét, miután Koreában is magabiztos győzelmet aratott a pole pozícióból indulva. A németet sorozatban negyedszer intették le az első helyen, előnye már 77 pont az egész hétvégén küszködő, végül a 6. helyen célba érő Fernando Alonsóhoz képest. A dobogóra még a Lotus két versenyzője, a 9. helyről induló Kimi Räikkönen és Romain Grosjean állhatott fel, de a verseny hőse Nico Hülkenberg volt: a német a verseny utolsó szakaszában óriási nyomás nehezedett rá az őt gyorsabb autóval támadó Lewis Hamilton részéről, de sikerült higgadt maradnia.

Az eseménydús versenyen kétszer is a pályára kellett küldeni a Safety Cart. Először Sergio Pérez jobb első gumijáról vált le a futófelület, majd egy ütközés után az ismét balszerencsés Mark Webber autója gyulladt ki, emiatt még egy tűzoltóautó is a pályára hajtott. A versenynek jót tett, hogy a biztonsági autó összehozta a mezőnyt, óriási csaták zajlottak a pontszerző helyekért. A futamot Webberen kívül a két Force Indiának és a két Toro Rossónak kellett feladnia.

Ez az élő tudósításunk. A részletes összefoglaló, sok nyilatkozattal itt olvasható.