Az Indiai Nagydíj körről körre

Események

indiai nagydíj rajt vettel red bull
Vágólapra másolva!
Az Indiai Nagydíj körről körre
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül71 bejegyzés
11:23
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdünk

Üdvözöljük kedves olvasóinkat az Indiai Nagydíjról készülő élő tudósításunkban. Helyi idő szerint 3-kor kezdődik a futam, mi 10:30-kor kezdünk.

11:24
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel indul az élről

Nem okozott túl nagy meglepetést a tegnapi időmérő, Sebastian Vettel szerezte meg a pole-t, bár a várnál kisebb előnnyel, ugyanis hibázott a Q3-ban.

11:24
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

A versenyzők már a rajtrácson

Fernando Alonso éppen az utolsó simításokat végzi az öltözékén, mielőtt felvenné a bukósisakot. A Force India versenyzői a rajtrácsra menet arról beszéltek a Sky Sportsnak, hogy gyenge rajthelyezésük ellenére mindent megtesznek majd, hogy lenyűgözzék hazai közönségüket.

11:28
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Lehetséges az egy kiállás?

Mivel a pálya felszíne különösen sima, a Pirelli arra számít, hogy a versenyzők többsége akár egy kiállással is teljesítheti a futamot - bár ezt már számos szombaton jósolták, mégis kevésszer láttunk ilyet az évad során. Meglátjuk...

11:29
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacherék kemény gumikon

Meglepetésre csak Schumacher, Grosjean, Ricciardo és Kobajasi indul a kemény gumikon, a többiek mind a lágy keveréket választották a rajthoz.

11:30
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton agresszív rajtra készül

A McLaren versenyzője megszorongatná a Red Bullokat, perceken belül meglátjuk, ez sikerül-e neki.

11:31
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Elindult a felvezető kör

Az autók hamarosan felállnak a rajtrácsra, és kezdetét veszi a második Indiai Nagydíj. Hamilton közben arra panaszkodik, hogy nagyon rosszul hall a rádión.

11:33
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel jól kapja el a rajtot

Az izgalmakat a két McLaren szolgáltatta, akik vérre menő csatát vívtak egymással, majd Alonso is bebújt közéjük, és már hárman harcoltak. Végül Button jött ki legjobban a csetepatéból, Alonso pedig Hamilton előtt maradt, aki így két helyet is vesztett.

11:35
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher defektet kapott

Valakivel összeakadhatott a rajtnál. A sorrend jelenleg: VET WEB BUT ALO HAM MAS RAI PER HUL ROS MAL GRO SEN DIR RIC KOB  DEL KOV PIC PET GLO KAR VER. Schumacher kijött a bokszba, lágyat kapott - ennyit a kemény gumis taktikáról. Közben Vergne is bejött némi szerelési munkálatokra, talán ők ütköztek a rajtnál.

11:37
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso üldözi Buttont

Mindössze 0,8 másodperc a lemaradása, utánuk is nagyon szoros a mezőny, Räikkönenig bezárólag mindenki 1 másodpercen belül van az előtte lévőhöz képest. A Ferrari végsebessége nagyon jó az egyenesekben, a rajtnál is ennek köszönhetően tudta felvenni a harcot a McLarenekkel.

11:39
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

4. kör: Alonso könnyedén előzi meg Buttont

Simán elmegy mellette a DRS segítségével, és ezzel feljön a harmadik helyre.

11:40
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

4. kör: Schumacher autója nem sérült meg

A rádión arról tájékoztatják, hogy a Mercedes padlólemeze szerencsére nem sérült meg. Hátul az utolsó helyről induló Pic egészen a 18. helyig verekedte fel magát, Glock azonban meglepetésre beragadt De la Rosa HRT-je mögé.

11:41
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

5. kör: Alonso 6 másodpercre Vetteltől

A harmadik helyen haladó Ferrari már 6,1 másodpercre van az élen haladó Vetteltől, az utolsó körben azonban 2 tizeddel gyorsabb volt nála.

11:43
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

5. kör: Hamilton megelőzi Buttont

Alonso után csapattársa is elmegy Button mellett, szintén a DRS segítségével.

11:44
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

7. kör: Vettelé a leggyorsabb kör

1:32,053-mal megfutja a verseny leggyorsabb körét, Webber 4, Alonso 3 tizeddel volt lassabb nála. A spanyol már 3,1 másodpercre elhúzott a McLarenekről - erre ki számított? Az első 10 sorrendje jelenleg: VET WEB ALO HAM BUT MAS RAI PER HUL ROS.

11:46
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

8. kör: Button, Massa és Räikkönen teljesen együtt

Mindössze 0,8, illetve 0,7 másodperc a különbség közöttük, nagyon szoros a csata.

11:48
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

9. kör: Rosberg panaszkodik

A 10. helyen haladó Rosberg arra panaszkodik a rádión, hogy Maldonado folyamatosan közeledik hozzá, és nagyon keményen kell nyomnia a gázt.

11:49
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

10. kör: Webberé a leggyorsabb kör

1:32,033. Ezzel mindössze 9 ezredet vert Vettelre, akihez képest 3 másodperc a lemaradása. Az utolsó körben Alonso is odalépett a gázra, mindössze 6 századdal maradt el Vettel idejétől.

11:50
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

11. kör: Alonsót mindenről tájékoztatják

A jelenlegi helyzete és a köridők mellett arról is beszámoltak neki a csapatrádión, hogy Massa éppen Buttont üldözi - mindezt olaszul teszik.

11:51
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

12. kör: Vettel rálépett a gázra

Az utolsó körben bő 3 tizedet vert Webberre és Alonsóra. Massa közben nem bír Buttonnal, pedig folyamatosan DRS-távolságban van hozzá képest. Vergne közben utolérte a mezőnyt, megérkezett Karthikeyan mögé. Az első tíz sorrendje változatlan, Rosberg és Maldonado küzd a 10. helyért.

11:53
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

12. kör Hülkenberg Pérezzel csatázik

A Force India és a Sauber konstruktőri világbajnokságban vívott küzdelme miatt minden egyes pont fontos lehet. A két versenyző a 8-9. helyen halad. Közben Webber ismét megfutotta a leggyorsabb kört, ezúttal 18 ezredet vert Vettelre. Alonso egy tizeddel lassabb. Hülkenberg ebben a pillanatban megelőzte Pérezt.

11:55
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

13. kör Pérez bejön a bokszba

Ez némileg meglepő, hiszen általában a Sauberek az utolsók a kerékcserék sorában. Lágy gumikat kap, ebből már biztos, hogy nem lesz egy kiállás...

11:56
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

15. kör Hamilton Schumacherre panaszkodik

Azt állítja, sok időt vesztett a mezőny végén kullogó hétszeres világbajnok lekörözésénél. Schumacher tempója érthetetlen, 1:38,725-öt futott az utolsó körében, ami bő 7 másodperccel rosszabb Vettel idejénél.

11:58
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

17. kör: Maldonado hátraesett

Grosjean és Senna is megelőzte. Senna okosan kivárt a megfelelő pillanatra, hogy elmenjen a Grosjeannal csatázó csapattársa mellett. Így most Grosjeané a 10. hely.

12:00
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

18. kör: A sorrend félóra után

VET WEB ALO HAM BUT MAS RAI HUL ROS GRO SEN MAL DIR RIC PER KOB KOV PET PIC GLO VER DLR KAR MSC.

12:01
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

18. kör: Kobajasi elengedi Pérezt

Aki a friss gumikon sokkal gyorsabb volt csapattársánál. Közben Buttonnak sikerült leráznia Massát, aki már DRS-távolságon kívül autózik tőle.

12:02
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

19. kör: Pérez defektet kap

A visszajátszásból az látszik, hogy Ricciardóval ért össze, akinek az első szárnya szó szerint levágta a gumit a Sauberről. Pérez újra a bokszban, ezúttal kemény keveréket kap, ami talán elég lehet a végéig.

12:05
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

19. kör: Vettelé a leggyorsabb kör

Már 5,4 másodpercre van Webbertől, akihez viszont Alonso közelít, a lemaradása már 3,3 másodperc.

12:06
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

21. kör: Button panaszkodik

Alulkormányzottságra és a gumik rázkódására panaszkodik. Az előbb lassításból látszott, hogy a bal első gumijai elég rossz állapotban vannak.

12:07
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

22. kör: Pérez feladja a versenyt

A Saubert betolják a bokszba. Pérez azt mondja, az autó hátuljával volt probléma. Közben Schumacher végre előzött egyet, és feljött a 23. pozícióba... Kijelenthetjük, hogy ez nem a német versenye.

12:08
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

23. kör: Webber lassul

Miközben Vettel ismét megfutotta a leggyorsabb kört, Webber lemaradása már 8,4 másodperc, őt pedig Alonso 1,8-ra közelítette meg.

12:09
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

24. kör: Grosjean megelőzte Rosberget

Így a Mercedes a 10. helyre csúszott vissza, és lassan már Sennával és Maldonadóval szemben kell védekeznie.

12:11
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

25. kör: Webber kicsit összeszedte magát

Az előző köre egész jól sikerült, de Alonso nagyon nyomja a gázt. Kérdés, hogy az első háromból ki áll ki elsőként a bokszba.

12:12
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

26. kör: Button a bokszban

Az élmezőnyből elsőként. Megkapja a kemény gumit, valószínűleg ezen a versenyen tényleg működik az egy kiállás. Közben Senna próbálta megelőzni Rosberget, egyelőre sikertelenül, de majdnem összeértek.

12:13
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

27. kör Senna tovább támadja Rosberget

Most azonban bejön a bokszba. Közben megint Vettelé a leggyorsabb kör, Alonso lemaradása a harmadik helyen már 11,9 másodperc.

12:14
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

27. kör: Button Grosjean mögé ért vissza

Közben Räikkönen is bejött a bokszba. Ő csapattársával ellentétben a lágy gumikon rajtolt. Maldonado és Rosberg egyszerre jön be új gumikért, a sorrend közöttük nem változik.

12:17
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

29. kör: Senna elrontotta a bokszbejáratot

Lesodródott a pályáról, ezzel sok időt vesztett. Közben Massa is bejött a bokszba, és Räikkönen elé jött vissza, aki azonban könnyedén megelőzi a bemelegített gumikon. Massa azonban a DRS-zónában visszaelőzi!

12:18
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

30. kör: Alonso a bokszban

A negyedik helyre tér vissza, előtte nincs senki a pályán.

12:19
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

31. kör: Webber is bejön a bokszba

Közben vérre menő csata megy Kobajasi, Maldonado és Senna között a 11. helyért. Maldonado defektet kap, így lesodródik a pályáról. Úgy néz ki, az előzés után Kobajasi koccant neki hátulról.

12:22
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

32. kör: Alonso megérkezett Webber nyakára

A bokszkiállások után Alonso lemaradása már csak 0,8 másodperc, vagyis használhatja a DRS-t.

12:23
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

33. kör: Hamilton kormányát kicserélik

Hamilton bejön a bokszba, a gumik mellett a kormányt is kicserélik a McLarenben! Közben Alonso tovább üldözi Webbert.

12:24
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

34. kör: Vettel is bejön a bokszba

Egy gyors, 2,6 másodperces kerékcsere után visszatér az első helyre.

12:26
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

35. kör: Grosjean és Kobajasi nem volt még kint

Mindketten kemény gumin rajtoltak, a végén lágy gumikon veszélyesek lehetnek a többiekre! Közben Schumacher is megejti második kerékcseréjét.

12:27
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

35. kör: Button nem bír Grosjeannal

Az előbb majdnem megelőzte, azonban a Lotus visszajött a belső íven, és Buttonnak óriásit kellett fékeznie. Ők az 5. helyért csatáznak. A sorrend a kerékcserék után: VET WEB ALO HAM GRO BUT MAS RAI HUL ROS KOB SEN DIR RIC KOV PET VER PIC MAL GLO MSC DLR KAR.

12:29
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

37. kör: Nem csak a rádió miatt cserélt kormányt Hamilton

Egyéb problémák is voltak a korábbi kormánnyal, árulták le a McLarennél. Közben Webber megfutotta a leggyorsabb kört, ezzel egy kicsit lerázta Alonsót, aki már 1,4 másodpercre van tőle.

12:30
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

38. kör: Schumachert kék zászlók miatt vizsgálják

Mivel a hétszeres világbajnok jelenleg körhátrányban van. Ciki... Kobajasi és Maldonado esetét is vizsgálják közben.

12:32
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

38. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör

1:29,639 - ez majdnem egy másodperccel jobb Vettel utolsó körénél, persze neki most nem kell nyomnia a gázt, kényelmes előnnyel autózik a szélen. "Nem tudom, meddig tartanak ki ezek a gumik" - jelenti közben Hamilton a rádión.

12:34
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

40. kör: Nincs büntetés a Maldonado-Kobajasi ügyben

A sportfelügyelők egyiküket sem találták hibásnak. Kobajasi az első szárnyával kivágta az előtte átcikázó Maldonado gumiját, aki a defekt következtében lesodródott a pályáról, de egy kerékcsere után folytatni tudta.

12:35
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

41. kör: Hamilton közelít Alonsóhoz

A két McLaren szárnyal, a mezőnyből egyedüliként futnak 1:30 alatti köröket.

12:36
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

41. kör: Massának spórolnia kell az üzemanyaggal

Erre Räikkönent is figyelmeztetik, aki 1 másodpercen belül van hozzá képest a 7. helyen. Közben Grosjean fülére is rászólnak, hogy spóroljon az üzemanyaggal azzal, hogy az egyenesek végén hamarabb elveszi a gázt.

12:37
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

43. kör: Alonso egyéni legjobb kört fut

A spanyolnak igyekeznie kell, már 2,3 másodpercre maradt le Hamiltontól, és Hamilton folyamatosan 1:30 körül autózik mögötte. Közben Webber is 1:29,982-t futott, rá is szólnak a fülére, hogy jól sikerült a köre.

12:40
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

44. kör: Pérez nem tudja, mi okozta a kiesését

A Sauber még vizsgálja, hogy mi sérült meg az autón a Ricciardóval való ütközés következtében. A mexikói az elmúlt három versenyből kettőt nem tudott befejezni.

12:41
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

45. kör: De la Rosa kicsúszik

A hátsó egyenesben veszti el az uralmát az autó felett, és háttal beleáll a falba. Az ütközés minimális, mivel a sóderágy már lelassította a HRT-t, sárga zászlóznak.

12:42
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

46. kör: Alonsónak is spórolnia kell a benzinnel

Ez nem jön jól a spanyolnak, aki Webbert üldözné - ismét 1,7 másodpercen belül került hozzá. Az ausztrálnak viszont nem működik a KERS-e, ami 3-3,5 tizedet jelenthet körönként.

12:44
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

46. kör: Alonso DRS-távolságban Webberhez képest

Közben Hamilton ismét megfutja a leggyorsabb kört, hátránya most 5,9 másodperc Alonsóhoz képest - ez már körök óta nem sokat változott. Közben kiszedték De la Rosa autóját, így újra szabad a pálya, lehet használni a DRS-t.

12:46
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

48. kör: Hamilton szárnyal

Ismét megfutja a leggyorsabb kört, most már jelentősen gyorsabb Alonsónál, a hátránya már csak 4,5 másodperc.

12:47
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

48. kör Alonso megelőzi Webbert

Könnyedén megy el mellette a DRS segítségével, ez nagyon fontos volt a bajnoki küzdelem szempontjából. Ha így futnának be, Vettel 240 ponttal, Alonso 227-tel állna.

12:48
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

50. kör: Hamilton Webbert üldözheti

A rádión beszámolnak neki Webber problémájáról, "elkaphatjuk" - biztatják. Kettejük között a különbség már kevesebb mint 4 másodperc.

12:49
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

50. kör: Alonso megfutja a leggyorsabb kört

Úgy látszik, nem aggódik túlzottan az üzemanyag miatt... 1:29,236. Közben Räikkönen már nagyon hosszú idő óta Massa mögött köröz, akit képtelen megelőzni, pedig már rég DRS-távolságon belül van egykori ferraris csapattársához képest.

12:52
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

52. kör: Senna megelőzi Rosberget

A Mercedes ezzel kiszorul a pontszerző helyekről. Közben Hamilton újabb leggyorsabb kört fut, már csak 2,6 másodpercre van Webbertől.

12:53
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

53. kör: Alonso és Button is leggyorsabb kört fut

Egymásnak adogatják a stafétát: Hamilton után Alonso futja meg a futam leggyorsabb körét, Button azonban azonnal válaszol, és bemegy 1:29 alá.

12:55
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

54. kör: Schumacher hátul szárnyal

Az utolsó körében 1:29,267-et futott, jelenleg csak Button gyorsabb nála. Persze ezzel már nem megy semmire.

12:57
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

55. kör: Vettel autója szikrázik

Alonsót arról tájékoztatják, hogy Vettel alacsony hasmagasságú Red Bulljának alja szikrázik a DRS-zónában, bár a spanyol majdnem 10 másodperccel le van maradva. Vettelt láthatóan nem zavarják a szikrák, egyéni legjobb szektoridőket fut.

12:59
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

57. kör: 5 kör van hátra, a sorrend:

VET ALO WEB HAM BUT MAS RAI HUL GRO SEN ROS DIR RIC KOB VER MAL PET MSC KOV PIC GLO KAR. Grosjean Hülkenberget üldözi a 8. helyért, közben Schumacher harmadjára is kijön a bokszba.

13:01
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

58. kör: Schumachert betolják a bokszba

Miután az élmenőkhöz hasonló tempót futott, most befejezi a versenyt...

13:02
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

59. kör: Hamilton utolérte Webbert

Az utolsó előtti körben 6 tizedre van csak Webbertől, akinek nem működik a KERS-e. Hamilton nagy igyekezetében el is fékezi magát. Most tényleg van vesztenivalója, a dobogóért küzd...

13:04
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

60. kör: Megkezdődött az utolsó kör

Úgy tűnik, Webber fel tudja tartóztatni Hamiltont, aki azonban nem adja fel... Közben Alonso megfutja a leggyorsabb kört 1:28,630-cal.

13:05
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel megnyeri az Indiai Nagydíjat

Alonso másodikként fut be, Webber pedig megtartja a harmadik helyet, visszaverve Hamilton támadását. Az 5. helyezett Button még gyorsan megfutja a verseny leggyorsabb körét.

13:06
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Massa nem tudja befejezni a felvezető kört

Üzemanyaggal spórolva kellett feltartóztatnia Räikkönent, végül sikerült megtartania a 6. helyet a finn előtt. Mögöttük Hülkenberg, Grosjean és Senna fért még be az első tízbe. A Mercedes felejthető délutánt teljesített, Rosberg csak a 11. helyen ért célba, Schumacher pedig be sem fejezte a versenyt. Hátul a kiscsapatok között a szokásos sorrend alakult ki.

13:11
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel zsinórban negyedik győzelmét aratta

Szingapúr, Japán és Korea után itt is megállíthatatlan volt.

13:13
október 28, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Ez a versenyről élőben készült tudósításunk. A részletes összefoglalót itt olvashatják.

Forrás: AFP

Sebastian Vettel szokása szerint tökéletesen rajtolt, és már az első körökben akkora előnyt autózott ki a mezőny előtt, hogy mindenki számára világossá vált: csak egy műszaki vagy vezetői hiba veheti el tőle a győzelmet, másik versenyző nem. A német mögött viszont érdekes verseny alakult ki: Fernando Alonso, miután az első körökben legyűrte mindkét McLarent, Mark Webber után eredt, akit végül a verseny utolsó harmadában tudott megelőzni. Igaz, ebben segítségére volt az is, hogy az ausztrál autójában ekkor már nem működött a KERS. Ezért tudott Lewis Hamilton is közel kerülni a második számú Red Bullhoz a verseny legvégén, ha lett volna még pár kör, akkor valószínűleg a brit is dobogóra állhatott volna. A futam egyik érdekes pillanata is Hamiltonhoz fűződött: a 3,1 másodpercig tartó kerékcseréje alatt a kormánykerekét is kicserélték. Ötödik helyen a verseny leggyorsabb körét megfutó Jenson Button ért be, aki lerajtolta Hamiltont, de később nem tudta kivédeni a támadását. Hatodikként futott be a kiegyensúlyozott, sokáig üzemanyag-spórolásra kényszerített Felipe Massa. A legjobb tízbe még Kimi Räikkönen, Nico Hülkenberg, Romain Grosjean és Bruno Senna fért be. Háromszor is előfordult a futam során, hogy valamelyik autó az első szárnyával kivágta egy másik autó hátsó gumiját, defektet okozva ezzel: az első körben Jean-Eric Vergne vágta ki Michael Schumacherét, később Kamui Kobajasi Pastor Maldonadóét, végül pedig Daniel Ricciardo Sergio Pérezét, utóbbi fel is adta a versenyt.

Ez a versenyről élőben készült tudósításunk. A részletes összefoglalót itt olvashatják. Az új vb-állás itt már megtekinthető.

http://static.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_17_8.html