Hamilton megverte Vettelt Koreában
2011. október 15. 06:52
Az idén sok problémával küzdő Lewis Hamilton a tavalyi Kanadai Nagydíj óta nem szerezte meg a pole pozíciót, így már nagyon nagy szüksége volt a sikerre. Talán visszatért az önbizalma azután, hogy egy hete a japán versenyen sokkal lassabb volt csapattársánál, és nem értette, miért.
Hamilton végig a leggyorsabb volt a szombati időmérő edzésen, a Q1-ben és a Q2-ben is győzött, és már az első gyors körök után az élen találta magát a Q3-ban is. Igaz, ekkor Sebastian Vettelt még csak 0,03 másodperccel előzte meg.
Az utolsó gyors körök izgalmasan alakultak a Q3-ban, az első szektor után úgy tűnt, akár még Jenson Buttoné is lehet a pole. Aztán Hamilton a középső szektorban abszolút legjobb részidőt futott, és a végén sem hibázott, így a hétvége legjobb, 1:35.820-as köridejével megszerezte az első rajtkockát a végén szintén javító, de így is csak 1:36-os kört futó Vettel előtt. Button a harmadik helyen találta magát, mellőle Mark Webber indulhat majd. Az ausztrál az első szektort rontotta el a döntő körében, amit aztán be sem fejezett.
A Red Bullok érdekes stratégiával mentek az időmérőn, a Q1-ben már feltettek egy-egy szett szuperlágy gumit, ami arra utal, hogy a tartósabb lágy abroncsból akartak spórolni a vasárnapi versenyre ezen a gumikat erősen igénybe vevő pályán.
Hamilton pole-t érő köre
Érdekes momentum volt, amikor Vettel a Q3-ban levágta az 5-ös kanyart a levezető körében. Épp az első mért köre után igyekezett vissza a bokszba, amikor a csapat rádión szólt neki, hogy siessen, mert kevés az idő.
Vettel levágja az 5-ös kanyart (2:46-nál) a levezető körében a Q3-ban
Kisebb meglepetésre a bizonyítani akaró Felipe Massa megverte az időmérőn csapattársát, Fernando Alonsót, az viszont papírforma eredmény volt, hogy a hetedik helye Nico Rosberg futott be a jelenleg légüres térben mozgó Mercedesszel. Az ezüst nyilak sokkal lassabbak a legjobb három csapat autóinál, a többeknél viszont egyértelműen gyorsabbak. Ennek ellenére Michael Schumacher a másik Mercedesszel mégsem tudta magát csapattársa mellé kvalifikálni, csak a 12. lett, mert a Q2-ben egy kiegyensúlyozatlan kerék vibrációkat okozott az autóján. Még vizsgálják, miért.
Kattintson a képre a galériához!
Remekül ment az időmérőn a Renault orosz versenyzője, Vitalij Petrov, aki a nyolcadik helyről indulhat majd vasárnap, közvetlenül a Force Indiák, Paul di Resta és Adrian Sutil elől. Az indiai csapat úgy döntött, hogy gumit spórol a Q3-ban, és nem futnak egy mért kört sem, pedig egyszer kijöttek a bokszból.
A 24 versenyző közül egyedül a műszaki problémákkal küszködő hispaniás, Daniel Ricciardo nem futott egy mért kört sem az időmérőn. Csapattársa, Vitantonio Liuzzi viszont befért a 107 százalékon belülre, így várhatóan Ricciardo is megkapja majd a rajtengedélyt.
Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Koreai Nagydíj időmérőjéről élőben készülő tudósításunkban! A nap nagy kérdése, hogy idén először sikerül-e kiszorítani a Red Bullt a pole pozícióból. A McLaren, akárcsak Szuzukában, itt is egész hétvégén gyors volt, és délelőtt Jenson Button 8 tizedmásodpercet vert Mark Webberre. Igaz, Sebastian Vettelt feltartották, és a Ferrari szerint a Red Bull egyébként is altatott.
Az idei időmérőkön eddig a következő a csapattársak egymás elleni mérlege:
Vettel 12 - 3Webber
Hamilton 10 - 5 Button
Alonso 12 - 3 Massa
Schumacher 3 - 12 Rosberg
Senna 3 - 1 Petrov
Barrichello 10 - 5 Maldonado
Sutil 7 - 8 Di Resta
Kobayashi 6 - 8 Perez
Buemi 11 - 4 Alguersuari
Kovalainen 13 - 2 Trulli
Ricciardo 3 - 4 Liuzzi
Glock 12 - 3 D'Ambrosio
A pálya 28, a levegő 22 fokos Jeongamban. Eső nem várható, az ég felhős.
A korábbi pesszimista jóslatok ellenére nem kopnak annyira a gumik, 10-12 kört a szuperlágy Pirelli is kibír. Ennek oka a pálya kivételesen sima aszfaltja.
A 28. születésnapját ezen a hétvégén ünneplő Bruno Senna ment ki először mért körre a Renault-val. Senna délelőtt megpördült, és letörte az autója első szárnyát, ezért nem tudták jól beállítani az autóját a versenyre. Azért jött ki olyan hamar az időmérőn, mert most próbálják behozni az elvesztegetett időt.
Eddig hárman mentek mért kört, Vitalij Petrov vezet 1:39,4-es idővel.
Csak a Red Bullok mentek ki szuperlágy gumin a Q1-ben a pályára. Ez arra utalhat, hogy nem akarnak a szuperlággyal menni a Q3-ban, vagyis nem ezzel a keverékkel akarnak majd rajtolni a vasárnapi futamon. Érdekes stratégia.
A szuperlágy gumi egy körön 0,7 másodperccel gyorsabb a lágynál, ez talán ahhoz vezethet, hogy idén először nem Red Bull autó indul majd az első rajtkockából.
Gyors gumijaik ellenére közel egy másodperccel lassabbak eddig a Red Bullok a McLareneknél a Q1-ben.
Lewis Hamilton 1:37,525-ös körrel vezet, mögötte a sorrend: Alonso, Massa, Rosberg, Button, Schumacher, Webber, Vettel.
Nico Rosberg után Michael Schumacher is bejött Massa elé, most a negyedik és az ötödik helyen állnak az ezüst nyilak. Egy másodpecen belül vannak a nagyon gyors McLarenekhez képest.
Ennek oka, hogy szuperlágy gumikon ment, de sokkal kevesebb benzinnel, mint a Red Bullok.
A kiscsapatok versenyzői mellett egyelőre Maldonado aggódhat, hogy nem jut be a Q2-be.
Hamilton nyerte a Q1-et, a kiesők, sorrendben: Barrichello, Kovalainen, Trulli, Glock, D'Ambrosio, Liuzzi, Ricciardo.
Eddig lassúak a Red Bullok: Webber a 10., Vettel a 11.
1:44.351 lenne a 107 százalékos idő a győztes Hamiltonéhoz képest, Vitantonio Liuzzi bő fél másodpercen belülre került ehhez képest a Hispania autóval, így egyáltalán nem kell aggódnia, hogy indulhat-e a versenyen. Ricciardo is nagy valószínűséggel magkapja a rajtengedélyt, bár ő most egy mért kört sem ment, délelőtt pedig kívül volt a 107 százalékon.
Szinte mindenki szuperlágy gumikon jött ki, még a McLarenek is. Csak Schumacher és Maldonado vár még a bokszban.
Lewis Hamilton a hétvége eddigi legjobb körével vezet a Q2-ben, ideje 1:36,5. A második Vettel már 0,7 másodperccel marad le.
Sokat kockáztat a Mercedes, hogy ilyen későn küldi ki a hétszeres világbajnokot a Q2-be. De kiderült, jól időzítettek, mert szinte üres a pálya.
Rádión kis vibrációra panaszkodott, talán ezért ment csak 1,38,354-es időt a szuperlágyakkal, ami jelenleg a 9. helyre elég. Ez csak egy tizeddel jobb a lágy gumis idejénél.
Massa még nem kapta meg az új fejlesztést, de akkor is sok a 0,8 másodperces lemaradása Alonsóhoz képest.
Csak 12. lett Michael Schumacher az elhibázott taktika miatt. Kevés volt az egyetlen mért kör a Q2-ben, ami ráadásul nem is sikerült túl gyorsra. Egy tizeddel maradt el a bejutástól.
Hamilton nyerte a Q2-t a hétvége legjobb, 1:36.525-ös idejével. Hét tizeddel mindenkit megvert, nagyon bizonyítani akar.
A kiesők: Alguersuari, Schumacher, Buemi, Kobajasi, Senna, Maldonado, Pérez.
A BBC-nek nyilatkozva mosolygósan mondta a Q3-ban kieső Rubens Barrichello, hogy legalább maradtak friss gumijai a versenyre.
Az egyik kereke nem volt kiegyensúlyozva, ez okozta a vibrációt, és ezért volt lassú.
Eddig csak Sutil és Di Resta nem jött ki, talán nem is fognak gumispórolás miatt.
Hamilton a hétvége legjobb körét futotta 1:36,130-as idejével, ennél csak három századdal volt lassabb Vettel. A harmadik Webber, a negyedik Button, aki 0,4 másodpercet kapott csapattársától.
Csak a 7. Rosberg maradt bent, neki nem volt értelme kijönni, mert az élcsapatoknál sokkal lassabb, a Force Indiáknál pedig sokkal gyorsabb.
A tavalyi Brazil Nagydíj után először nem egy Red Bull indul az élről. Most Hamilton szakította meg a sorozatot szenzációs, 1:35,820-es körével, két tizedet kapott Vettel.
Az első 10: Hamilton, Vettel, Button Webber, Massa, Alonso, Rosberg, Petrov, di Resta, Sutil
Semmit sem szólt, amikor rádión szóltak neki, hogy övé a pole. Kimért mozgással szállt ki az autóból, nem vette le a sisakját, nem szólt senkihez.
Vettel nem tűnt túl boldognak, amikor levette a sisakját. Nincs hozzászokva, hogy kikap egy McLarentől az időmérőn.