Völlernek az állásába került a kiesés

Vágólapra másolva!
Egy nappal a csehektől elszenvedett vereség és komoly viták után lemondott Rudi Völler. A német labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a játékosokkal, a szakmai stáb tagjaival hajnalig elemezte a történteket, reggelre pedig hivatalosan is bejelentette távozását. A végső döntés mögött a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnökével, Gerhard-Mayer Vorfelderrel történt vita is meghúzódik.
Vágólapra másolva!

A szövetség első emberével főként Bastian Schweinsteiger okán támadt nézeteltérése Völlernek. Az elnök többször is hangot adott annak a véleményének, miszerint a Bayern München fiatal középpályásának helye lenne a kezdőcsapatban, ám a kapitány még korainak tartotta mindezt, és főként csereként számított a bajor futballistára. A csehek ellen azonban mégis betette a kezdőbe Schweinsteigert, ám ő sem segített a fáradt és ötlettelen német gárdán.

A kiesés után adott első nyilatkozatában még azt mondta: szeretné kitölteni 2006-ig szóló szerződését, de persze nincs "odaragasztva" a kispadhoz. "Úgy érzem, hogy csak egy makulátlan múlttal rendelkező és hiteles tréner irányíthatja a csapatot a következő két évben. Mint amilyen én voltam 2000-ben" - mondta a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón az 1990-es világbajnok.

A 2000 augusztusában Erich Ribbecket váltó Völler 1930-tól mindössze a nyolcadik szakvezető volt a Nationalelfnél, s mérlege 53 mérkőzésen 29 győzelem, 11 döntetlen és 13 vereség. A 2002-es világbajnokságon az ezüstéremig vezette az együttest. A hírek szerint az egyik utódjelölt Ottmar Hitzfeld, a Bayern Münchentől idén távozó szakember.

A mérkőzésről Völler így nyilatkozott: "Óriási esélyünk volt a győzelemre és a továbbjutásra, de túl bizonytalanok voltunk a kapu előtt. Csak a második félidőben játszott úgy a csapat, ahogy szerettem volna, de a gól hiánycikk volt a játékunkban. Ettől függetlenül a játékosok mindent megtettek, a legtöbbet hozták ki magukból a selejtezők és a döntő során is."

Az első félidőben bombagóllal vezetést szerző Michael Ballack is a gólképtelenségben látta a kiesés okát: "Mindenki láthatja, mi a csapat baja, egyszerűen nem tudunk gólt lőni. Voltak nagyszerű támadásaink, de a kaput alig találtuk el. Mindenesetre most már előre kell tekinteni és még keményebben dolgozni" - próbálta optimistán lezárni a témát a Bayern karmestere.

Andy Möller, a válogatott egykori irányítója is megszólalt az ügyben: "Úgy érzem, a csapat a hollandok elleni döntetlen után elhitte, hogy már továbbjutottunk a csoportból. Eljött az idő egy új válogatott kialakítására."

Matthias Sammer, a VfB Stuttgart új vezetőedzője ekképp vélekedett: "Sajnálom Rudit, hiszen régóta a barátom. A szereplés nagy kárt okozott a német futballnak."

Rudi Assauer, a Schalke menedzsere ennél is elkeseredettebb hangot ütött meg: "Ez katasztrófa a német futball számára. Az első félidőben a cseh cserecsapat ellen taktikailag és a párharcokban is alulmaradtunk. Ez megengedhetetlen."

Hamburgban több mint háromezren látták a belvárosban felállított óriás kivetítőn a Nationalelf Csehországtól elszenvedett 2-1-es vereségét. A feldühödött rajongók közül ezután mintegy másfél százan törni-zúzni kezdtek, aminek kirakatok, virágosládák és szemeteskukák látták a kárát. A hatóságiak 23 embert őrizetbe vettek, egy tévés operatőr megsebesült.

Karol Brückner, a csehek szakvezetője boldogan konstatálta, hogy csapata százszázalékosan zárta a csoportkört, és bevált a rotációs taktikája: "Valóban nem a legerősebb tizenegyet küldtem pályára, de akik játszottak, azok ugyanolyan komolyan vették a találkozót, mint bármely más mérkőzést. Köszönöm a játékosoknak az eddigieket, de munkamániás vagyok, úgyhogy már nem foglalkozom semmi másssal, csak a dánok elleni negyeddöntővel.

A franciák a legesélyesebbek
A csoportmérkőzések befejeztével a londoni William Hill fogadóiroda továbbra is a francia válogatottat tartja a legesélyesebbnek az Eb megnyerésére.

A legfrissebb oddsok:
9-4: Franciaország
9-2: Anglia, Hollandia
5-1: Csehország
13-2: Portugália
11-1: Svédország
12-1: Dánia
40-1: Görögország



Az első félidőben csodás szabadrúgásgólt szerző Marek Heinz maga is meglepődött, amikor lövése után Oliver Kahn hálójába került a labda: "Nem vagyok egy pontrúgás-specialista, idejét sem tudom, mikor lőttem utoljára hasonló gólt, talán még az ificsapatban. A többiek biztattak, hogy próbáljam meg, bejött."

Bánki József

[origo]/(MTI)

Kiestek a németek/euro2004/20040623hollandia.html?pIdx=1
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!