Fico radikális baloldali merénylője Ukrajna mellett tüntetett és gyűlölte a szlovák miniszterelnök békepárti politikáját - videó

juraj cintula
Vágólapra másolva!
Juraj Cintula követte a szlovák miniszterelnök nyilvános eseményeit, ott volt április 24-én is a kihelyezett kormányülés helyszínén.
Vágólapra másolva!

A merénylő, Juraj Cintula már az alsókorompai (Dolná Krupa) kihelyezett kormányüléskor is tüntetett a miniszterelnök ellen – közölte a helyi sajtó.

Mindez még április 24-én történt, és Cintulát egy videón egy maréknyi tüntető között szúrták ki. Akkor a merénylő a következőket kiabálta: „Éljen Ukrajna!”, „Árulók!”, „Elég volt Ficóból!”.

 

Előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg a rendőrség Cintulát. A férfit jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrségi cellájában tartják fogva Nyitrán. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, a törvény értelmében 25 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A Markíza szerint a 71 éves radikális baloldali merénylő csütörtökön reggel a meggyanúsítást követően azt mondta, hogy büszke arra, amit tett.