Rendőrgyilkosság történt New Yorkban, két tisztet is megöltek

Vágólapra másolva!
Egy rendőrtisztet és egy seriffhelyettest lelőttek, miután vasárnap New York állam északi részén üldözőbe vettek egy sofőrt, aki nem állt meg az igazoltatáskor. Később a gyilkos is meghalt az otthona előtt lezajlott lövöldözésben.
Vágólapra másolva!

Ma este két hőst veszítettünk el, olyan embereket, akik felvették a jelvényt, és megvédték a közösséget

 - mondta Joe Cecile, a syracuse-i rendőrfőnök.

A syracuse-i rendőrség közleményben tudatta, hogy rendőrei vasárnap este hét órakor egy gyanús járművet láttak a város nyugati részén. A rendőrök megpróbálták megállítani az autót, de a sofőr elhajtott. A seriffhelyettes és egy rendőrtiszt lenyomozták a rendszámot és kimentek a címre, ahova az autótulajdonos be volt jelentve  - írja az NBC.

A kiérkezéskor a rendőröket egy felfegyverzett férfi fogadta, aki tüzet nyitott rájuk.

Az egyelőre ismeretlen gyanúsított meghalt a háza előtt lezajlott lövöldözésben. A lövöldözésben két rendőr súlyosan megsérült, akiket kórházba szállítottak, de az életüket már nem tudták megmenteni. Syracuse rendőrfőnöke elmondta, hogy

a megölt rendőrtiszt fiatal volt és mindössze három éve dolgozott a rendőrségnél, a seriffhelyettes pedig tapasztalt és közkedvelt ember volt

 - írja a Fox. A megemlékezéskor 100 rendőr tisztelgett a hős rendőrök emléke előtt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!