Ellepték a turisták a walesi kirándulóhelyet, a rendőrök elszállíttatták a kirándulók autóit

wales, parkoloautok
Fotó: Twitter
Vágólapra másolva!
Nagyon kiborultak a walesi Snowdon-hegység környékén élők húsvétkor, ugyanis turisták ellepték a területet. Rengeteg szemetet hagytak maguk után, és tiltott területeken parkoltak. Nem csoda, hogy a rendőrök elszállították az autóikat.
Vágólapra másolva!

Nem úgy sikerült a húsvét a festői walesi területen, ahogy a helyiek várták. 

Rengeteg turista érkezett a Snowdon-hegység környékére, akik ott is parkoltak, ahol nem lehetett és rengeteg szemetet hagytak maguk után - számolt be róla a Daily Mail.

A lap által megosztott fotókon jól látható, hatalmas sorokban álltak az autók úton az Egyesült Királyság legmagasabb csúcsaira. 

húsvét, M5, autópálya, Anglia, dugó, közlekedés, torlódás,
Fotó: Getty Images

A hó sem nem tántorította el a túrázókat, volt, aki rövidnadrágban vágott neki a kirándulásnak, ennek pedig nem mindenki örült.

Elkerülöm a legszebb részeket, mert már csak olyanokba botlanék, akik nem tisztelik a hegyeket.

- mondta egy helyi.

Egy másik túrázó úgy fogalmazott: 

Imádom Snowdont, de biztosan nem megyek ennyi ember közé! 

Anne Jones így nyilatkozott:

"Nagyon örülök, hogy évekkel ezelőtt eljutottam a legszebb csúcsokra, még mielőtt a közösségi média elrontotta ezt az egészet. Elhiteti az emberekkel, hogy mindent meg tudnak mászni."

A tiltott területeken parkolt autókat elszállították a rendőrök.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!