Atommal fenyegetőzik Oroszország?

Vlagyimiri Putyin orosz elnök és Dmitrij Medvegyev tábornokaik gyűrűjében a parádén
Vlagyimiri Putyin orosz elnök és Dmitrij Medvegyev tábornokaik gyűrűjében a parádén
Vágólapra másolva!
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnökhelyettese ismét nukleáris háborúval fenyegette meg a Nyugatot, amennyiben Oroszországot visszaszorítják az 1991-es határai közé - írta meg a Die Welt.
Vágólapra másolva!

A német lap közölte, Medvegyev vasárnap egy Telegram-posztban megismételte a már jól ismert álláspontját, miszerint "az atomhatalmak soha nem veszítenek háborút", amíg a hazájukat védik.

Rövid gondolatkísérletében azt az esetet taglalta, hogy mi történne, ha Ukrajna sikerrel járna ebben a háborúban. Véleménye szerint, ha Ukrajna visszatérése a régi határaihoz, az ellentmondana az orosz alkotmánynak, különösen, hogy a meghódított kelet-ukrajnai és krími területeket már Oroszország szerves részeként annektálták.

Ezek az idióták (Nyugaton) tényleg azt hiszik, hogy az orosz nép elfogadná országa ilyen szétesését?

- írta Medvegyev. Hangsúlyozta, éppen ellenkezőleg, az orosz fegyveres erők bevetnék a teljes arzenáljukat, és Kijev mellett Washingtont, Berlint vagy Londont is megtámadnák.

A lap szerint a Kreml élén eltöltött hivatali ideje alatt (2008-2012) Medvegyevet még liberális, mérsékelt politikusnak tartották. Az Ukrajna elleni oroszországi agressziós háború közel két évvel ezelőtti kezdete óta szélsőségessé vált, és most a Nyugat egyik legkeményebb bírálója.

Hozzáteszik, nincsenek konkrét jelek arra, hogy Oroszország vezetése valóban atomfegyverek bevetését tervezné.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!