Százezrek hirdettek ellenállást a baloldal lengyelországi terrorjával szemben - videók

Varsó, 2024. január 11. A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatói az októberi választások eredményeképpen hatalomra került négypárti koalíciós kormány intézkedései miatt tüntetnek a parlament varsói épületénél 2024. január 11-én. MTI/EPA/PAP/Przemyslaw Piatkowski
Vágólapra másolva!
Több száz ezren tüntettek tegnap Varsóban az új baloldali kormány ellen. A megmozdulást a tavaly decemberig kormányzó Jog és Igazságosság párt kezdeményezte a demokrácia és a médiaszabadság védelmében. A kormányváltás után ugyanis a Donald Tusk vezette baloldali kormány puccsal foglalta el a köztelevíziót. Kedden pedig letartóztattak két ellenzéki politikust is, akik azóta éhségsztrájkba kezdtek.
Vágólapra másolva!

Teljesen megtöltötték a lengyel parlament előtti teret a tüntetők csütörtök délután, amely estére véget ért. A tüntetést szervező PiS szerint körülbelül 300 ezer ember vett részt a tüntetésen.

A Donald Tusk vezette új baloldali kormány elleni ellenzéki megmozdulás hatalmas rendőri készültség mellett kezdődött el. A volt kormánypárti törvényhozók kedd esti letartóztatása miatt ugyanis egyre nagyobb a közfelháborodás Lengyelországban.

- fogalmazott egy a lengyel férfi még a megmozdulás előtti órákban.

Már a tüntetésre érkezők sem kímélték a jelenlegi politikai vezetés döntéseit. „A demokráciáért küzdünk, mert most úgy néz ki, hogy visszatért a kommunizmus" – fogalmazott egy demonstráló.

Egy másik nő pedig azt mondta: Lengyelország eddig demokratikus ország volt, a letartóztatott politikusokat a mostani kormánynak ki kell engednie a börtönből.

A tömegmegmozdulás résztvevői élesen bírálták a Brüsszel-párti kormánykoalíció törvénytelenségeit, köztük Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke is, aki úgy fogalmazott:

- utalva ezzel arra, hogy a PiS szerint Donald Tusk a németek megbízásából cselekszik.

A Magyar Nemzetnek a tüntetés résztvevői közül többen is nyilatkoztak. Azért vagyunk itt, hogy Tusk és Holownia [a szejm elnöke] ellen tiltakozzunk, és követeljük Kaminski és Wasik kiszabadítását. Nem szeretném megadni a teljes nevemet, mert tartok a titkosszolgálat bosszújától – mondta Lucyna, egy varsói ápolónő.

Újból kegyelmet ad Duda

Az eseménnyel szinte egy időben Andrzej Duda lengyel elnök ismét megszólalt és azt üzente a lengyel hírügynökségen keresztül: a volt belügyminiszternek és helyettesének másodjára is megkegyelmez. Arra emlékeztetett: Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot a hatalommal való visszaéléssel vádolták meg, amikor a korrupcióellenes hivatal élén álltak. Andrzej Duda azonban akkor mindkét férfinak megkegyelmezett, de ezt a szejm elnöke figyelmen kívül hagyta, és a múlt héten megvonta tőlük képviselői mandátumukat. Ekkor lépett a lengyel rendőrség, és az elnöki palotában – az államfő távollétében – letartóztatták Kaminskit és Wasikot, amit a lengyelek nagy része a jogállamiság sárba tiprásának nevezett.

A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatói az októberi választások eredményeképpen hatalomra került négypárti koalíciós kormány intézkedései miatt tüntetnek a parlament varsói épületénél Forrás: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Államcsíny

Mint arról korábban beszámoltunk, egyre durvább eszközökkel számol le Donald Tusk baloldali kormányfő a politikai ellenfeleivel Lengyelországban. A Soros György és Brüsszel kottájából játszó baloldali kormány kedd este letartóztatta a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit.

Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok" az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta. Ezzel párhuzamosan továbbra sincsen 2024-es költségvetése Lengyelországnak, így adott esetben előrehozott választás jöhet.

Donald Tusk folytatja a brutális leszámolást Lengyelországban

Írtunk arról is, hogy lábbal tiport minden alkotmányos szabályt a baloldali kormány Lengyelországban a köztévé elleni támadása során. A Donald Tusk vezette kabinet nemcsak a médiában, hanem a bíróságokon is eltávolítja azokat, akik nem szolgálják ki őket és nem az ő kottájukból játszanak. A jogállam lengyelországi felszámolása ellen Brüsszelnek persze egyetlen szava sincs, mert Tusk feltétel nélkül hajtja végre a brüsszeli utasításokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, az új lengyel kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, Bartłomiej Sienkiewicz december közepén felmentette a lengyel köztévé (Telewizja Polska – TVP), a közszolgálati rádió (Polskie Radio – PR) és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa – PAP) vezetőit és felügyelőbizottságait. December 20-án a TVP újonnan létrehozott felügyelőbizottsága a köztévé élére nevezte ki Tomasz Sygutot, aki 2016 előtt is a lengyel balliberálisok fontos embere volt a köztelevíziónál.

A televízióban pedig a puccsszerű változtatás után felpörgették az LMBTQ-propagandát.

Soros módszerei kerültek elő

A Donald Tusk vezette új baloldali lengyel kormány lépése után azonnal politikai háború indult Lengyelországban: Andrzej Duda államfő közölte, hogy nem írja alá a közmédia finanszírozását is tartalmazó új, baloldali többséggel elfogadott határozatot.

Minden jel arra mutat tehát, hogy a baloldal – legyen akár kormányon, akár ellenzékben – az erőszak alkalmazásától sem riad vissza annak érdekében, hogy uralma alá vonja a közszolgálati médiát – emeli ki a szerző, aki ennek kapcsán arról ír, hogy mindez beleillik Sorosék tervébe, akik régóta meg akarják buktatni a nekik nem tetsző kormányokat.

BRÜSSZEL PERSZE MOST MÉLYEN HALLGAT ARRÓL, HOGYAN TIPORJA EL A LENGYEL BALOLDAL A JOGÁLLAMISÁGOT, ÉS FEL SEM MERÜL BÁRMILYEN ELJÁRÁS INDÍTÁSA.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!