Viccelődött az orvossal az agyműtétje közben a brit férfi

műtét műtő altatás sebész orvos
Vágólapra másolva!
Az orvosával viccelődött a három órás agyműtétje közben egy brit férfi. Shanie Antcliffet azért ébresztették fel a műtét közben, hogy kiderüljön, nem sérül-e az agya, miközben eltávolítanak belőle egy daganatot.
Vágólapra másolva!

Viccelődött az orvossal a három órás agyműtétje közben egy brit férfi - írja a Metro. A 30 éves Shanie Antcliffe-nek egy daganatot távolítottak el az agyából a nottinghami Queen's Medical Kórházban,

a műtét közben pedig az orvosok felébresztették, hogy meggyőződhessenek róla, hogy nem sérül-e a férfi az agya a beavatkozás közben.

– Különböző feladatokat kértek tőlem. Mosolyognom és grimaszolnom kellett, hogy kiderüljön, van-e különbség az arcom két fele között – mondta a műtétről Antcliffe, aki szerint az agyvérzés tüneteihez hasonló jeleket kerestek az orvosok az arcán.

Migrénnek hitték a fejfájásait

A férfi a Leicester City lelkes rajongója, így még ugratta is a műtét során az orvosát, aki Arsenal-drukker.

Az orvos pedig megjegyezte, hogy Shanie igen bátor ember, hogy ezzel viccelődik, miközben éppen a kezében tartja az agyát.

A három órás műtét során sikeren eltávolították az öt centméteres daganatot.

A két gyermekes apukánál tavaly januárban állapítoták meg egy MRI-vizsgálat után, hogy 2-es fokozatú agydaganata van

. Előtte hónapokig szenvedett erős fejfájástól és memóriavesztéstől, ezt azonban sokáig migrénnek vélték.

Shanie az állapotát időzített bombaként jellemezte, és a cikkben arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy vegyék komolyan az agydaganat lehetséges tüneteit.

Sajnos a férfinél a daganat azóta elkezdett kiújulni, így most sugárkezelésre, illetve kemoterápiára kell majd járnia.