Alkoholista gyerekeknek nyílt klinika Oroszországban

Vágólapra másolva!
Az elmúlt tíz évben megháromszorozódott a szenvedélybeteg gyermekek száma Oroszországban. A legsúlyosabb problémát az alkoholizmus okozza. Becslések szerint több mint 12 ezer alkoholista gyerek él Oroszországban. Közülük egyelőre 25-nek tudnak helyet adni az alkoholista gyermekek számára nyitott klinikán.
Vágólapra másolva!

Külön alkoholista gyermekek kezelésére nyílt meg egy intézet Oroszországban, Moszkva közelében. A klinikán két nyolcéves gyermeket kezelnek, valamint a 14 éves Andrejt, aki a brit The Observer című lap tudósítójának elmondta: "Az elmúlt egy évben rendszeresen ittam. Szerettem magát az alkoholt is, és azt az érzést is, amit adott."

Becslések szerint 12 200 alkoholista gyermek él Oroszországban. Közülük csak 25-nek tudnak helyet adni az újonnan nyílt klinikán. Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor azt tervezi, hogy az ország más részein is nyit hasonló intézményeket. A tárca bízik abban, hogy magánszemélyek is adnak majd anyagi támogatást a klinikák alapításához.

Az Observernek nyilatkozó szakemberek elmondták, hogy 1993 óta megháromszorozódott az alkoholproblémákkal küszködő 14 év alatti gyermekek száma. Tíz évvel ezelőtt még 6343 olyan szenvedélybeteg gyermeket tartottak számon, ma több mint 22 ezret. Több mint felük küszködik alkoholproblémákkal.

Az arányok nem nagyobbak a Németországban, Dániában vagy éppen Nagy-Britanniában mért adatoknál. Oroszországban ugyanakkor a hivatalos statisztika mellett számolni kell azzal is, hogy a közel egymillió hajléktalan gyermek esetében is súlyos problémákat okoz az alkohol.

Szakemberek szerint a gyermekek körében terjedő alkoholizmus egyik oka a televíziós reklámokban keresendő. A tévé tele van olyan reklámokkal, amelyek például a sörivás előnyeit hirdetik.

A gyermekalkoholizmust jogi eszközökkel is megpróbálják visszaszorítani. Moszkvában idén fogadták el azt a jogszabályt, amely értelmében a 14 év alatti gyermekek este tíz és reggel hat között nem tartózkodhatnak egyedül az utcán - írja a The Observer. A szabály megsértése esetén pénzbírságot kell fizetniük a szülőknek. Súlyos pénzbüntetéssel kell számolniuk azoknak a vendéglőtulajdonosoknak is, akik este tíz után beengedik a gyermekeket.

Az alkoholizmus problémája a felnőtt orosz lakosság körében is súlyos problémákat okoz. Statisztikák szerint az oroszok évente átlag 70 liter vodkát isznak meg. Évente 40 ezer ember halálát okozza alkoholmérgezés. Sokan abba halnak bele, hogy kétes eredetű szeszt fogyasztanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!