Kitelepítés előtt a kelet-német vegyipari fellegvár

Vágólapra másolva!
A német hatóságok felkészültek a 16 ezer lakosú Bitterfeld (Szász-Anhalt tartomány) kiürítésére, miután a vegyipari fellegvár közelében gátszakadás történt, s betöréssel fenyeget a Mulde folyó - hangzott el csütörtökön este a ZDF televízió híradójában, pontosítva azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szerint a válságstáb felszólította a lakosságot a település elhagyására.
Vágólapra másolva!

A város ipari parkját egyelőre nem fenyegeti veszély, ugyanakkor a ZDF is beszámolt arról, hogy Prágától északra a Spolana vegyipari üzemből esetleg szennyező anyag került az Elbába. A németországi árvízkatasztrófáról szóló beszámolók továbbra is az Elba és mellékfolyóinak, köztük a Muldénak a tombolását kísérik figyelemmel, Bajorországban már az áradás nyomainak eltüntetésével foglalkoznak. Az Elbát most nem a Szászországban lehullott csapadék duzzasztja, hanem a beleömlő Moldva, amely eddig Prágát tartotta rettegésben.

Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye/itthon/20020813arviz.html

A csehországi Ustí nad Labemet víz árasztotta el, ugyanez történt Bad Schandau határállomással, Pirna óvárosában a víz kettészakított egy házat. Drezdában a vízszint már meghaladta a nyolcméteres magasságot - ez a szokásos átlag négyszerese -, s azt várják, hogy 1845 óta most mérik majd a legmagasabb elbai vízszintet a szász fővárosban.

Dessauban (Szász-Anhalt) attól tartanak, hogy a megáradt Elba visszaduzzasztja majd a Muldét.