Börtönbe költöznek a világhírű képtár irodái

Uffizi
Vágólapra másolva!
A toszkán uralkodócsalád, a Mediciek által a 16. században Firenzében építtetett börtönökben kapnak helyet a jövőben az Uffizi épületegyüttes adminisztratív és technikai ügyeket intéző irodái.
Vágólapra másolva!

Költöznek a világhírű Uffizi Képtár adminisztratív és technikai ügyeket intéző egységei. A célra pedig a toszkán uralkodócsalád, a Mediciek által a 16. században Firenzében építtetett börtönöket szemelték ki az intézmény vezetői. A múzeum új főhadiszállása 1120 négyzetméteren terül el, az alkalmazottak várhatóan június végén foglalják el az új helyszínt. Az intézmény több irodái egyesülhetnek itt, ami megkönnyíti a munkát és a koordinációt – mondta Eike Schmidt, az Uffizi Képtár igazgatója.

Az Uffizi Képtár egyik belső udvara Forrás: Roman Babakin / Shutterstock

Az igazgató elmondta, hogy elégedettek a vendégszámmal a képtár június 3-i nyitása óta. „Csak az elmúlt hétvégén 24 százalékkal emelkedett a látogatók száma. Ennél jobb újrakezdést nem is remélhettünk. [...]

mivel lényegesen kevesebb az ember a lezárások előtti időszakhoz képest. A hatvanas évek eleje óta nem adatott meg az a szabadság, hogy a képtár mesterműveit tolongás nélkül csodálhassuk meg” – mondta Schmidt.

A koronavírus-járvány miatt a múzeumnak jelentősen csökkentenie kell az intézményben egyidejűleg tartózkodók számát. Egszerre legfeljebb 450 ember tartózkodhat a képtárban, fele annyi, mint a március 8-i lezárás előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!