Elindult a Digitális Állampolgárság Program weboldala

Vágólapra másolva!
Már elérhető az a weboldal, amely bemutatja a Digitális Állampolgárság Programot és annak ütemezését, valamint a készülő mobilalkalmazást. A portál ismerteti a mobilapplikáció induló funkcióit, a várható fejlesztéseket, illetve tájékoztatást nyújt arról is, hogyan és milyen feltételekkel működik majd a regisztráció.
Vágólapra másolva!

Már elérhető az a weboldal, amely bemutatja a Digitális Állampolgárság Programot és annak ütemezését, valamint a készülő mobilalkalmazást.

 A portál tájékoztatást nyújt a mobilapplikáció induló funkcióiról, a várható fejlesztésekről, illetve azt is ismerteti, hogyan és milyen feltételekkel működik majd a regisztráció - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel.

A www.dap.gov.hu oldalon megtalálható minden szükséges információ a DÁP-ról, ami két hónap múlva indul. 

Az e-ügyintézést szolgáló applikáció alapjaiban változtatja meg az állampolgárok elektronikus közigazgatáshoz fűződő viszonyát, segítségével egyre egyszerűbben intézhetik majd ügyeiket.

A központi mobilapplikáció tesztüzeme idén nyáron indul, szeptembertől pedig már használatba is vehetők az első funkciók - emelték ki. 

Digitális, Állampolgárság, személyi, igazolvány, illusztráció,
Fotó: Shutterstock/Kitinut Jinapuck / Shutterstock/Kitinut Jinapuck

Ősztől a DÁP alkalmazással igazolhatják személyazonosságukat az állampolgárok, első körben a rendőri igazoltatásnál. Az applikáció használatával felhasználónév és jelszó nélkül is bejelentkezhetnek az azonosítást kérő állami weboldalakra és alkalmazásokba.

Az app első alapfunkciói között a felhasználók megtekinthetik és továbbíthatják alapvető személyes adataikat, tovább a tulajdonukban vagy üzemeltetésükben lévő gépjárműveikét.

Mint írták, a kiválasztott adatok másokkal megoszthatók és hitelesítve továbbküldhetők e-mailben, ezután többé nincs szükség azokat beszkennelni.

A digitális erkölcsi bizonyítvány lesz Magyarország első digitális okmánya, amelyet egy gombnyomással tudnak igényelni az állampolgárok. A mobilalkalmazás ezek mellett biztosítja a minősített elektronikus aláírást is. 

Május közepétől a kormányablakokban elindul az előregisztráció a mobilalkalmazáshoz, így a felhasználóknak szeptemberben már csak egy frissítésre lesz szükségük, hogy használni tudják az alkalmazást - tájékoztatott a KTK.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!