Csicskáztatásból tartotta fenn a gazdaságát egy nyírségi férfi

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Vágólapra másolva!
Egy állattartásból és favágásból élő nyírségi férfi rendszeresen szervezett be magához nincstelen embereket, hogy aztán mindenféle fizetség nélkül dolgoztassa őket. Ez a jelenség nem ritka, elszegényedettebb vidéki falvak vagy tanyák esetében, máig előfordul az úgynevezett csicskáztatás.
Vágólapra másolva!

A 40-es évei végén járó férfi több ingatlannal is rendelkezik két nyírségi kistelepülésen, ahol lovakat, szarvasmarhát, sertést, illetve szárnyasokat tart, valamint fát vág, és értékesít, ehhez pedig munkaerőre volt szüksége. Ebből a célból 2019 szeptemberében Budapesten ismerte meg a hajléktalanként élő férfit, akit rávett arra, hogy költözzön hozzá. A férfit az egyik ingatlanán helyezte el, ahol rajta kívül még négyen laktak. A lakásba a víz nem volt bekötve, lavórból lehetett mosakodni, a WC pedig az udvaron volt. 

Feladata a jószágok gondozása, és favágás volt, azonban a munkájáért fizetést nem kapott.

 

A férfi szörnyű körülmények között szállásolta el a neki dolgozókat. Fotó: Magyarország Ügyészsége

A férfi kétszer is megpróbált elmenekülni a csicskáztatójától, aki azonban mindkét alkalommal visszavitte, és a szökés miatt meg is verte, míg végül 2022 februárjában sikerült elszöknie.

A gazda 2020 őszén megtudta, hogy Debrecenben is él egy hajléktalan, aki hajlandó munkát vállalni. Felkereste őt, és az egyik ingatlanán szállásolta el. Pár hét múlva rávette arra, hogy egy közeli baromfifeldolgozó üzembe menjen el dolgozni, és a fizetését az ellátásáért és a lakhatásért cserébe teljes egészben adja át neki. 

A férfi 19 hónapon át dolgozott az üzemben, amikor egy barátja segítségével végül sikerült megszöknie.

 A csicskáztató harmadik áldozata egy újabb hajléktalan férfi volt, akit szállásért és ellátásért cserébe szintén oda költözött, és fizetség nélkül gondozta az állatokat.

A főügyészég a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket kihasználó férfit emberkereskedelem és kényszermunka minősített esetével vádolja, vele szemben több év végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt vádiratában – áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleményében.

Szintén szörnyű körülmények között dolgoztatott egy férfi több juhászt is egy Bács-Kiskun Vármegyei tanyán. Az állattartással foglalkozó férfi 2010 és 2021 között más gazdáknál dolgozó idős, egyedülálló férfiakat fizetés, rendszeres szabadnapok és teljes ellátás ígéretével rávett arra, hogy nála dolgozzanak állatgondozóként. Az első juhásszal 2010-ben szóban egyezett meg, majd éjszaka a tanyájára vitte.

Ott egy olyan épületben szállásolta el, amiben takarmányt tartottak, tele volt egérrel, viszont víz és áram nem volt, a férfi magának csinálta meg az ágyát szalmabálára tett deszkákból.

A juhászok végül ügy menekültek meg, hogy a rájuk bízott állatok lelegelték a szomszéd tanyák vetését, a rendőri intézkedés közben pedig segítséget kértek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!