Saját csecsemőjét ölhette meg egy káli nő

újszülött, baba, csecsemő
Képünk illusztráció!
Vágólapra másolva!
Március 3-án, vasárnap reggelre meghalt egy öthónapos csecsemő Kálban. Egy névtelenségét kérő informátor szerint az édesanyja okozhatta a gyermek halálát. Kiderült, hogy a nő rendszeresen magára hagyta a gyerekeit, akik két-háromévesen gyakran szaladgáltak az utcán.
Vágólapra másolva!

Az informátor és más utcabeliek is felhívták az illetékes hatóságok figyelmét az anya gondatlanságára, de nem történt semmi, amíg a tragédia be nem következett.

Előfordult, hogy én magam hívtam ki a gyámügyeseket, mire a nő képes volt rendőrt hívni ránk 

– mondta a helyi lakos.

Kiderült az is, hogy mi az oka annak a feltételezésének, hogy nem bölcsőhalálról van szó, mint ahogyan azt a halott gyermek édesanyja állítja.

Az informátor állítólag látott olyan fényképeket is, amin fel van fújódva a hasa a kicsinek és az orra, s szája környékén zöld váladék látszik.

Hozzátette azt is, hogy nem érti miért maradhatott szabadlábon a nő mindezek után. Tény ugyanakkor, hogy a másik három gyereket az eset óta nem látni a ház körül.

A HEOL megkereste az ügyben a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát. Azt kérdezték az öthónapos csecsemő halálával kapcsolatban, hogy igaz-e az, amit olvasók jeleztek.

Olvasóink szerint Kálban történt a tragédia, március 3-án, vasárnap. Valóban volt-e ilyen haláleset, illetve közigazgatási eljárásban, vagy büntetőeljárásban vizsgálja a rendőrség az ügyet? Ha utóbbi, történt-e gyanúsítás és milyen cselekményért?

Kérdésükre a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata válaszában közölte: 

Elektronikus úton a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy az említett esettel kapcsolatban a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán indult büntetőeljárás, annak részleteiről jelenleg nem adunk bővebb tájékoztatást.

Morvai János, Kál polgármestere portálunknak elmondta: mind a hivatal, mind pedig a – káli székhelyű, hat települést ellátó – Tarna-menti Szociális Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat előtt ismert volt a problémás család - írta a HEOL.

Amint a tragikus sajnálatos esetről tudomást szereztem vasárnap, azonnal hívtam a szolgálat vezetőjét. Az igazgató asszonytól megtudtam, hogy március 5-ére volt előjegyezve mind a négy gyermek állami gondozásba vétele 

– mondta a nagyközség polgármestere.

Azt is megtudták tőle, hogy a problémák akkor eszkalálódtak a családban, amikor az anyuka és a vele együtt élő párja karácsony környékén összevesztek és a férfi elköltözött – bár a gyerekeken ezt követően is próbált segíteni, pelenkát, élelmet vitt rendszeresen.