Szijjártó Péter: A Hanon Systems 43 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet teremt Magyarországon

SZIJJÁRTÓ Péter; TISZA Kálmán
Budapest, 2023. október 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán-termében 2023. október 31-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb dél-koreai autóipari beszállítónak számító Hanon Systems 43 milliárd forint értékű beruházással 250 újabb munkahelyet teremt Székesfehérváron, Pécsen és Rétságon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a járműalkatrészek gyártásával foglalkozó cég projektje keretében különböző fejlesztéseket és kapacitásbővítéseket hajtanak végre, valamint átfogó képzést is terveznek 200 munkavállaló számára.

A mintegy 43 milliárd forintos beruházást az állam 5,7 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 250 új munkahely létrehozásához - tájékoztatott.

Hangsúlyozta, hogy a vállalat 53 gyárral rendelkezik a világ 21 államában, így Magyarország éles versenyben volt a beruházásért, elnyerése pedig azért is óriási siker, mert a Hanon Systems és a többi dél-koreai vállalat is nagy szerepet játszik a hazai autóipar teljesítményének növelésében.

Leszögezte:

az ágazat termelési értéke tavaly elérte a 12 ezer milliárd forintot, és ezzel csúcsot döntött, idén pedig újabb 16 százalékos bővülést regisztráltak október végéig, így újabb rekordok várhatók.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az utóbbi évek válságainak nyomán kialakult új világgazdasági korszak egyik legfőbb változása, hogy elillant a nyugati gazdaság hegemóniája, és a keleti vállalatok nem csupán felzárkóztak, hanem számos iparágban már ők diktálják a tempót.

- figyelmeztetett.

Aláhúzta, hogy ennek megfelelően Európában is egyre élesebb verseny van a keleti nagyvállalatok beruházásaiért, és ennek egyik legfontosabb oka, hogy a kontinens gazdaságának kulcsszektorában, az elektromossá váló autóiparban a nyugati gyártók nagymértékben függnek a keleti beszállítóktól.

A miniszter kijelentette, hogy nekünk, magyaroknak meggyőződésünk az, hogy nem korlátokat és akadályokat kell emelni a kelet-nyugati gazdasági együttműködés elé, hanem inkább hidakat és együttműködési lehetőségeket kell létrehoznunk.

Emlékeztetett, hogy hazánk megtapasztalta, milyen a világ blokkosodása, és csak veszített rajta, ezzel szemben mindig jól járt, amikor civilizált együttműködés volt Kelet és Nyugat között.

- mondta.

A miniszter a keleti nyitás eredményeiről elmondta, ez valódi sikertörténet, és tudatta, hogy egyre több ázsiai cég választja első európai gyára helyszínéül Magyarországot, ahova fejlett technológiákat hoznak, munkahelyek tömegeit teremtve.

Kifejtette, hogy tavaly a beruházások 48 százaléka mögött keleti, 42 százaléka mögött nyugati, mintegy 10 százaléka mögött pedig hazai vállalat állt, ami "egészséges, kiegyensúlyozott megosztásnak" számít.

Közölte, hogy az utóbbi négy évben kétszer is Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás, 2019- ben és 2021-ben.

A miniszter rámutatott, hogy az elektromos autóipar magyarországi elterjedésében is kulcsszerepet játszottak a koreai beruházók, hiszen a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül három is koreai, és közülük kettő nagy gyárakkal van jelen itt, Magyarországon.

Kiemelte, hogy ma a dél-koreai vállalatok alkotják hazánkban a negyedik legnagyobb beruházói közösséget, és a kétoldalú kereskedelmi forgalom elképesztő növekedésen ment keresztül, idén több mint 50 százalékkal emelkedett a volumene, megközelítve szeptember végéig a hétmilliárd dollárt.

Ahogy korábban beszámoltunk róla a német ZF beruházása több száz új munkahelyet hoz létre Kecskeméten és Debrecenben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!