Több embert csapott be egy nő hamis online hirdetésekkel

hacker hekker Több, mint 60 millió forintot loptak el egy budapesti nő bankszámlájáról
Vágólapra másolva!
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy budapesti nő ügyében, aki az elmúlt években országszerte többektől csalt ki pénzt.
Vágólapra másolva!

2019 -től országszerte többször tévesztett meg gyanútlan vásárlókat különböző online felületeken egy csaló. Interneten hirdetett mobil házakat, autókat, bútorokat és műszaki eszközöket, amikért előleget kért a vásárlási szándék biztosítékaként. Sokan jóhiszeműen el is utalták a pénzt.

Volt, aki csak pár 10 ezer forintot, míg más több 100 ezer forintot fizetett. Egyikük sem kapott semmit a pénzért, és ahogy az lenni szokott, az eladó is elérhetetlenné vált.

A hódmezővásárhelyi rendőrök több hónapnyi nyomozás után megtalálták azt az 57 éves nőt, aki megalapozottan gyanúsítható a csalássorozat elkövetésével. Elrendelték a körözését.

Forrás: Shutterstock

Végül a budapesti rendőröknek sikerült elfogniuk és a 21. kerületi rendőrkapitányságra vinniük, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nő ellen csalás miatt indult eljárás. A nyomozók befejezték a nyomozást az ügyben, amelynek az iratait elküldték az ügyészségnek.