Nagy ügyeket sikerült felderíteni

Vágólapra másolva!
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt képviselői munkájáról, az elszámoltatás sikeréről, de a lósport is szóba került.
Vágólapra másolva!

A képviselő beszámolt arról, hogy az országgyűlés új ülésszakának kezdete után is lesz sok dolga, hiszen továbbra is egyre másra kerülnek elő olyan ügyek, amelyek felkeltik az érdeklődését, mint például az erzsébetvárosi és újbudai önkormányzatoké, ahol jelentős ügyvédi megbízásokat adtak Czeglédy Csabának, akinek a kamarai tagságát felfüggesztették, ezek után elég nehéz megfelelni az ügyvédi megbízásoknak.

Hozzátette, bár ezek a megbízások egy ügyvédi irodának érkeztek, ahol többen is dolgoznak, akiknek megvan a kamarai tagságuk, de a politikus véleménye szerint olyan sok ügyről van szó, ahol egyszerűen elképzelhetetlen, hogy azokban Czeglédy Csaba ne működjön közre.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.