Sainz balesete, Verstappen műszaki hibája és a Mercedes szárnyalása a második gyakorláson

Események

Carlos Sainz, Miami Nagydíj, Ferrari, Forma-1
Vágólapra másolva!
A címvédő nem tudott gyors kört menni kormány- és fékproblémák miatt, a spanyol pedig falnak csapta a Ferrarit. A Mercedes viszont George Russell vezérletével remekelt a Miami Nagydíj második szabadedzésén, így egyelőre ígéretesek az új fejlesztéseik.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Noha helyi idő szerint már délután fél hat volt, mikor elkezdődött a második szabadedzés, az időjárást ez nem érdekelte, és

a hőmérő higanyszála végig 30 fok, a pálya hője 40 Celsius-fok, a páratartalom pedig 50% felett volt. Max Verstappennél a két gyakorlás között váltót cseréltek biztonsági okokból,

miután a falhoz érintette a Red Bullt néhány órával korábban.

Az első percekben csak a mezőny fele jött ki a pályára, a keménnyel próbálkozó Schumacher kivételével közepes keverékű gumikon. Az első gyors körök után a két Alpine vezetett, de Leclerc FP1-es idejéhez képest több, mint egy másodperccel rosszabb eredménnyel. A gumizódásnak köszönhetően sejthető volt, hogy ez rengeteget fog még változni.

Pérez Red Bullja írt le látványos piruettet a pálya közepén

Tíz perc után Pérez megpördült, de sértetlen maradt az autója, eközben pedig a Ferrari Leclerc, Sainz sorrendben átvette a vezetést. A Mercedes pilótái is kimerészkedtek a bokszutcából, így csak Verstappen, Schumacher és a sérülés miatt végig ott maradó Bottas maradt mért idő nélkül. A Haas az FP1-es nehézségek után ezúttal is szenvedett, és Schumacher oldalszekrényének meglazulása sem segített rajtuk.

A Ferrari tovább gyorsult, Sainz ment be először 1:31 alá, 36 ezreddel, ám ekkor jött számára a komoly probléma, hiszen egy körrel később megcsúszott a kerékvetőn és csúnyán falnak csapta az autóját a 13-as kanyarban, ami huzamosabb ideig piros zászlós fázist eredményezett.

Sainznak negyed óra után véget ért a második szabadedzés

Magyar idő szerint már szombat volt, amikor újraindulhatott a gyakorlás, a tízperces szünet pedig úgy tűnt, Verstappennek (is) kedvezhet, hiszen a kezdeti problémák után ekkor már pályára tudott hajtani a holland.

A kormányzási nehézségekre panaszkodó címvédőt azonban a kivezető kör végén visszahívta a csapata a bokszba, a jobb hátsó féke pedig ki is gyulladt, így nagyjából két percig tartott számára a második szabadedzés.

Verstappennek nem volt lehetősége rutint szerezni az új pályán

Húsz perccel a vége előtt Russell állt az élen 1:29,938-as idővel, őt Leclerc, Pérez és Hamilton követte. A mezőny teljes egésze már a lágyakon gyakorolt ekkor. Néhány percre rá majdnem mindenki visszatért a bokszba, hogy újult erővel (és gumival) vághassanak neki a gyakorlás hajrájának. Erre azonban várni kellett, Latifi autója ugyanis elveszítette az erejét, és ugyan a kanadai félrehúzódott, a versenybírók mégis újabb piros zászlós fázis mellett döntöttek. Szerencsére ez alig három percig tartott, volt még hátra elegendő idő további rutinszerzésre, versenyszimulációkra.

Latifi péntekje sem fejeződött be optimálisan

Az utolsó szakaszban ugyanis a szokásoknak megfelelően már a futamra készült mindenki – Cunoda és Schumacher kivételével közepes keverékű gumikon –, így nem változott az élmezőny sorrendje: a pénteken egyedüliként 1:30-as idő alá kerülő Russellt Leclerc, Pérez, Hamilton, Alonso, Norris, Gasly, Csou, Ocon és Magnussen követte az első tízben.

A hajrá legizgalmasabb pillanata Magnussen és Vettel, valamint Pérez újabb megforgása volt, de a mexikói elsőjéhez hasonlóan időben megfogták az autót, így legfeljebb a gumikban keletkezett kár.

Folytatás szombat este a harmadik szabadedzéssel, ami Sainz, Verstappen, Latifi és Bottas szempontjából is kritikus lesz a számukra szörnyen végződő pénteki napot követően.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix