Russell óriásit ment Hamilton helyén, de a Mercedes Pérezt tette győztessé

Események

Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Sergio Perez, Racing Point RP20, leads Jack Aitken, Williams FW43, and Pietro Fittipaldi, Haas F1 Haas VF-20
Vágólapra másolva!
George Russell a rajttól sokáig vezette a Szahíri Nagydíjat, majd egy szokatlan hiba miatt Valtteri Bottasszal együtt visszaesett a mezőnyben. Lewis Hamilton helyettese mindent beleadott, végül azonban pont is alig jutott neki, miközben Sergio Pérez 194. nagydíján pályafutása első győzelmét aratta.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül103 bejegyzés

A múlt héten megtartott Bahreini Nagydíjhoz hasonlóan ismét rajtbalesettel kezdődött a verseny a Szahíri Nagydíj alkalmával, de ezúttal közel sem alakult ki akkora baj, mint Romain Grosjean emlékezetes bukása során. A 4. rajtkockából kezdő Charles Leclerc néhány százméter után összeütközött Sergio Pérezzel, és a bukótérbe csúszó autók mellett Max Verstappen sem tudott befordulni, így a Red Bull pilótája is koccant a gumifallal, és azonnal feladta a versenyt.

Pérez már a rajtnál leskelődött, de úgy tűnt, ez Russell napja lesz - Galéria Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Hamad I Mohammed

Addigra már a Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell átvette a vezetést a pole pozícióból kezdő Valtteri Bottastól, ráadásul a finn pilótának védekeznie is kellett, így a brit beugró hirtelen számottevő előnyre tett szert, ezt azonban a biztonsági autó azonnal lenullázta. A romok eltakarításához 6 kör kellett, Russell életében először vezetett F1-es nagydíjat, és először várta az újraindítást az 1. helyről.

A Williamstől elkért pilóta remekül megoldotta a feladatot, olyannyira, hogy Bottasnak ismét hátrafelé kellett inkább figyelnie,

Carlos Sainz kezdte őt támadni, és mire lerázta a McLarent, Russell már ismét DRS-távolságon kívül haladt, majd 2 másodperc körüli előnyt épített ki. Bottas közben többször is elfékezte magát, és a pályaelhagyás miatt mindkét pilótát eltiltották attól, hogy a 8-as kanyarnál támadják a kerékvetőt.

A korai biztonsági autós fázis kedvezett a közepes keverékű gumikon kezdő Mercedeseknek, már a verseny elején jelezték Bottasnak, hogy legalább 9 körrel meghosszabbítják az etapot, majd az is kiderült, hogy a gumikopás jóval gyengébb a vártnál, így a Mercedesnél lehetőség nyílt egykiállásos taktika megvalósítására.

Verstappen és Leclerc korai ki- és Pérez visszaesése miatt a Mercedesek zavartalanul haladhattak az élen, Sainz és a mögötte szintén szorosan autózó Daniel Ricciardo, valamint Danyiil Kvjat lágy gumikkal rajtolt, így jóval hamarabb ki kellett állniuk a bokszba. Ez Kvjatnak kedvezett, visszaért a Renault elé, Sainz tartotta az előnyüket velük szemben, de az eltolt kerékcserék miatt átmenetileg Lance Stroll és Alexander Albon eléjük került. Ez tartotta vissza a Mercedest is attól, hogy korán kereket cseréljenek, a mérnökök nem akarták forgalomba visszaengedni az autóikat.

Russell végül a 45. kör végén kapott új, kemény keverékű gumikat, Bottast a vártnál később, csak a 49. kör végén hívták ki, ugyanúgy kemény gumikért.

Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, rajt
Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, Daruvala, Mick Schumacher, Callum Ilott
Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, Mick Schumacher, Callum Ilott
Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, Mick Schumacher, Prema

Forma-2, Mick Schumacher, Prema Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Günther Steiner, Mick Schumacher, Haas Automation logo, Szahíri Nagydíj

Forma-2, Trevor Carlin, Helmut Marko, Szahíri Nagydíj
Forma-2, Ross Brawn, Mick Schumacher, Prema Racing, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Andrea Stella, Fernando Alonso, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Günther Steiner, Haas F1 Team, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj, Honda logo
Forma-1, George Russell, Mercedes, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Alain Prost, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Peter Bonnington, George Russell, Mercedes, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, rajt
Forma-1, Szahíri Nagydíj, rajt
Forma-1, Szahíri Nagydíj, safety car
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Valtteri Bottas, Charles Leclerc
Forma-1, George Russell, Valtteri Bottas, Carlos Sainz, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Romain Grosjean, Günther Steiner, Haas F1 Team, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Lando Norris, Alexander Albon, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Lando Norris, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Szahíri Nagydíj, George Russell, Mercedes

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Pietro Fittipaldi, Haas
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Kevin Magnussen, Haas, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Jack Aitken, Williams Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Cyril Abiteboul, Fernando Alonso, Renault, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Szahíri Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Pietro Fittipaldi, Haas, Jack Aitken, Williams, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Racing Point

Forma-1, Lawrence Stroll, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Lawrence Stroll

Forma-1, Marcin Budkowski, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Esteban Ocon, Lance Stroll

Forma-1, Andy Stevenson, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Lance Stroll, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Racing Point, Szahíri Nagydíj, Racing Point logo

Forma-1, Otmar Szafnauer, Sergio Pérez, Lance Stroll, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Lance Stroll, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Cyril Abiteboul, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj

A brit versenyző a kivezető körén gondokkal küzdött, mérnöke beállítások megváltoztatására kérte, ez bevált, mert rögtön megfutotta a verseny leggyorsabb körét és közelíteni kezdett Bottashoz, ennek következtében a finn pilóta 8,5 másodperces hátrányba került a kerékcsere után. A két pilótát figyelmeztették, hogy ne terheljék a futóművet a 8-as kanyarnál, mert a szenzorok túlterhelést jelentettek.

Helyettese miatt úszott el Russell győzelme

Miután mindenki teljesítette az első kerékcserét, Russell, Bottas, Sainz, Kvjat, Ricciardo, Ocon, Stroll, Pérez, Albon és Norris autózott pontszerző helyeken, Sainz kissé meglépett a 3. pozícióban Kvjattól és Ricciardótól. Az Alpha Tauri és a Renault között kezdett szoros lenni a helyzet, ekkor Kvjatot kihívták ismét kereket cserélni, majd Nicholas Latifi miatt virtuális biztonsági autós fázist léptettek életbe.

A 10. helyezett Norris és a 11. helyezett Sebastian Vettel mérnökei gyorsan kapcsoltak, rögtön behívták őket kereket cserélni, de a Ferrarinál ismét elrontották a bokszkiállást. A McLaren rögtön behívta Sainzot is, de mire beért, már ismét szabad volt a pálya, így a spanyol pilóta csak a 7. helyre jött vissza Ricciardo és Kvjat elé, miközben Stroll megelőzésével Pérez ismét feljött a 3. pozícióba.

Miközben Russell továbbra is vezetett, de Bottas közelíteni kezdett hozzá, williamses helyettese, Jack Aitken a célegyenes bejáratánál megpördült és a falnak ütközött, a letört első szárnya pedig a pályán maradt. Először VSC-t alkalmaztak, majd a biztonsági autót is beküldték, a Mercedes ekkor a bokszba rendelte mindkét autóját.

Egymás után próbálták szervizelni először Russell majd Bottas autóját, de ritka nagy hibát követtek el: Russell kerekeit összecserélték, és visszaengedték a pályára, Bottasnál menet közben korrigáltak, de időveszteséggel tudott csak visszatérni a mezőnybe. Ekkor úgy tűnt, Russellnek nyert ügye van, de őt vissza kellett hívni, hogy megkapja a megfelelő kerekeket, ezért visszaesett Bottas mögé az 5. helyre.

A mezőnyt a 69. körben engedték ismét szabadjára, ekkor Pérez vezetett Ocon, Stroll, Bottas, Russell, Sainz, Ricciardo, Kvjat, Gasly és Albon előtt.

Russell nem sokat várakozott, a 71. körben keményen megtorolta Bottas hibáját, és kihasználta azt, hogy közepes keverékű gumikkal ment tovább, míg Bottas keményeket kapott az autójára.

A 72. kör elején kifékezte Strollt is, ezzel visszatért a dobogóra, és a versenyt vezető Pérez, valamint Ocon nyomába eredt. A gumik és a tempó terén is előnyben volt, így ledolgozhatónak tűnt 3,7 másodperces hátránya.

A brit versenyző nem is hagyta annyiban, a 73. körben maga mögé utasította Ocont is, és a versenyt vezető Pérez nyomába eredt 3,4 másodperces lemaradással, de a Racing Point pilótája sem hagyta magát, eleinte mindössze körönként 0,2 másodpercet tudott hozni ellenfelén. Bottas ekkor továbbra is az 5. helyen autózott, Stroll mögé beszorulva.

A következő körök során a Mercedes lényegében összeomlott, Russellt defekt miatt újra kihívták kereket cserélni, ezért a remekül versenyző pilóta csak a 9. helyen tudott célba érni, de megszerezte pályafutása első F1-es pontjait. Bottas a kopott kemény gumikon visszaesett a 8. helyre, így

a 2012-es USA Nagydíj óta először fordul elő, hogy mindkét Mercedes célba ért, de egyik sem jutott be a legjobb 7 helyezett közé.

Ez azonban az élen egyáltalán nem befolyásolta Pérezt, aki pályafutása 194. nagydíján érett versenyzéssel, a rajt utáni balesetet feledtetve megnyerte a versenyt a visszatérése óta az első komolyabb eredményt elérő Esteban Ocon és a 3. helyezett Lance Stroll előtt, így a Racing Point rövid története első győzelme mellett első dupla dobogós eredményét is elkönyvelheti.

Pérez szó szerint utolsóból lett első - Galéria Forrás: Motorsport Images/Zak Mauger

A sokáig a 3. helyen autózó Sainz legközelebbi ellenfele, Ricciardo előtt a 4. helyezett lett, Albon és Kvjat előtt, a két Mercedes mögött az utolsó pont Norrisnak jutott, aki szintén remekül versenyzett, és a mezőny végéről indulva is kiszorította a pontszerző pozíciókról Pierre Gasly-t, valamint Vettelt, ami azt jelenti, hogy a Ferrari pont nélkül távozik a Szahíri Nagydíjról.

Befejezte a versenyt a mezőny két újonca is, a papírformának megfelelően Jack Aitken és Pietro Fittipaldi a két utolsó helyen ért célba, de a brit-koreai versenyző ütközésétől eltekintve mindketten sikerrel abszolválták az első F1-es bevetésüket.

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix