A péntekihez hasonló, őszies időjárás fogadta a 35. F1-es Magyar Nagydíj mezőnyét a Hungaroringen a szombati harmadik szabadedzés alkalmával. A hivatalos előrejelzés 90 százalékra jósolta az eső valószínűségét, ez végül nem érkezett meg, így a csapatok nem jártak pórul azzal, hogy az első bő negyedórában nagyrészt a bokszban várakoztak.
Ennek egyik oka, hogy az edzés előtt megtartott F3-as futamon nagy mennyiségű olaj került a pályára az 1-es és 2-es kanyar között, amit semlegesítettek ugyan, de a felvitt por továbbra is gyenge tapadást biztosított. Ezt Kimi Räikkönen kezdte feltakarítani, miután pénteken a száraz első szabadedzésen nem ülhetett autóba, a délutáni második tréningen pedig esett az eső.
A forgalom az első harmad végéhez közeledve kezdett élénkülni, az időmérőre készülve mindenki lágy keverékű abroncsokkal kezdett. A nagy csapatok közül először a Ferrari pilótái álltak az élre, de nem kellett sokáig várni arra, hogy a Mercedesek átvegyék a vezetést Lewis Hamilton 1:15.984-es körével, míg Valtteri Bottas 0,294 másodperces hátránnyal szerepelt a féltávnál.
Az idei szezonra feketére festett autók a Racing Pointtól Ausztriában látottakhoz hasonlóan gyakran füstfelhőt eregettek, elsősorban a 13-as kanyarból kifelé, de ez a teljesítményükön nem látszott meg. Ezúttal is magabiztosan, bár a korábbiaknál kisebb előnnyel szerepeltek, az időmérő-szimulációk során Charles Leclerc átmenetileg az élre állt, de Bottas 1:15.437-tel visszavette a vezetést.
Közben Sebastian Vettel és Lewis Hamilton nem tudott tiszta kört futni, de a brit pilóta újabb próbálkozások révén feljött a 2. helyre monacói ellenfele és Max Verstappen elé. A Red Bull az éjszaka során elhasználta a túlórázásra engedélyezett két zseton egyikét, de a csapat pilótái továbbra is csak küszködtek az autóikkal.
Verstappen meg is pördült és Alexander Albon tempója sem tudta megközelíteni a Mercedesét, ami az időmérő közeledtével aggasztó fejlemény a csapat szempontjából. Továbbra is gondokkal küzdött Pierre Gasly, a pénteki szenzorhiba miatt kihagyott első szabadedzés után ismét a Honda-motor erőtlenségére panaszkodott.
A holland pilótának akadtak ígéretes részidői, de nem tudott igazán jó kört összerakni ellentétben Sergio Pérezzel, aki a tavalyi Mercedesre feltűnően emlékeztető Racing Pointtal abszolút legjobb szektoridőre is képes volt, végül a 3. helyre hozta be az autóját, mindössze 0,161 másodperccel lemaradva Bottastól.
Csapattársa, Lance Stroll szintén befért Verstappen és Vettel elé is, akit a McLarent vezető Lando Norris is megelőzött. A német pilóta a hátsó futóművel volt elégedetlen, ezen dolgoztak is a szerelők az időmérő során, Leclerc-től bő fél másodperccel lassabbnak bizonyult, ami mögött elsősorban műszaki okokat lehet sejteni.
Nem remekeltek a Renault-k, Daniel Ricciardo mindössze a 10. helyen zárt, Esteban Ocon pedig csupán a 13. helyezett lett, és a lassú pálya ellenére is szenvednek a Ferrari ügyfélcsapatai, mivel a két Haas a 15-16. helyre ért oda, a két Alfa Romeo pedig a 18-19. helyezett lett. Ezzel jó esély van arra, hogy Räikkönen az időmérőn zsinórban negyedszer is kiesik a Q1-ben, amire még nem volt példa a pályafutása során.
Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!
2024.05.17. - 13:30Emilia Romagna Grand Prix - 1st Practice |
2024.05.17. - 17:00Emilia Romagna Grand Prix - 2nd Practice |
2024.05.18. - 12:30Emilia Romagna Grand Prix - Last Practice |
2024.05.18. - 16:00Emilia Romagna Grand Prix - Qualification |
2024.05.19. - 15:00Emilia Romagna Grand Prix - Race |
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix |
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix |
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix |
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix |
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix |
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix |
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix |
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix |
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix |
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix |
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix |
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix |
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix |
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix |
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix |
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix |
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix |
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Magyar Nagydíj 3. szabadedzésének élő közvetítésében! Az utolsó tréninggel folytatódik a 35. mogyoródi F1-es futam programja, a csapatok reményei szerint pedig 60 percen át száraz pályán körözhetnek majd, tegnap ugyanis ez csak másfél óra erejéig adatott meg nekik. Emiatt jósolni is igen nehéz a versenyre, mi azonban megpróbáltuk, alább ezt olvashatják!
A második szabadedzést nagyrészt elmosta az eső, de azért így sem mindenki ülte végig az edzést a bokszban, ami jópár kisebb-nagyobb kicsúszáshoz vezetett. Könnyen lehet, hogy ma is látunk majd hasonlót.
Déja vuja lehet az F1-es mezőnynek, hiszen akárcsak tavaly, az idén is úgy kezdik meg a harmadik szabadedzést, hogy fehér semlegesítő por van az aszfalton. Míg tavaly az F2-es mezőnyből Ralph Boschung, addig most az F3-as futamon induló Liam Lawson szórta tele olajjal a pályát, miután felrobbant a motorja. Félbe is kellett szakítani a versenyt, amíg a pályamunkások feltakarították az egyes kanyar féktávjától a kettes kanyar közepéig tartó olajcsíkot.
A Ferrari pilótája szokásos módszerével melegíti be izomzatát a Hungaroringen is: egy kicsit focizgatott a garázs hátuljánál.
A pályamunkások igyekeznek a lehető legjobb állapotba hozni az aszfaltcsíkot a pilótáknak, és lombfúvókkal fújják le az olajat semlegesítő porból a felesleget. Ezzel együtt a tapadás az egyes és a kettes kanyarban sem lesz az igazi, legalábbis a tréning elején.
Az energiaitalos csapat megszegte a szerelőkre nézve kötelező "takarodót", és ma reggel mindkét autón hamarabb látott munkához az engedélyezettnél. Mivel ezt először tette az idén és minden csapatnak van két jokere, nem jár büntetés a túlóráért, amelyet a hírek szerint nem azért iktattak be, mert probléma adódott volna az autókkal, egyszerűen csak sok teendőjük volt a nem túl jól sikerült pénteki nap után.
Időközben már ki is hajtottak az autók a pályára, egyelőre nem esik, de a helikopteres felvételekből ítélve egyáltalán nem biztos, hogy ez így is marad.
Lando Norris jelentette ezt a rádión. Lehet, hogy csak pár kör jut a pilótáknak slick gumin? A két Haas, Norris és Räikkönen ment ki eddig.
Lágy abroncsokon 1:19.136-tal kezdett a finn. A tavalyi 3. szabadedzés legjobb köre 1:16.084 volt Hamiltontól, míg tegnap az első, még száraz gyakorláson 1:16.003-at ment a hatszoros világbajnok. Räikkönen egyébként jókorát farolt az egyes kanyarban levő fehér poron.
1:18.617-re faragta le az idejét a 2007-es világbajnok, akinek ez az első alkalma, hogy az idén száraz pályán körözhet a Hungaroringen, az első edzésen ugyanis Robert Kubica vezette az autóját.
Az F1 előrejelzése szerint szinte biztosan nem ússzuk meg eső nélkül a harmadik szabadedzést. Ennek fényében meglepő, hogy senki nem siet, jelenleg csak Räikkönen van kint a pályán.
A grove-i istálló is rászánta magát, hogy elkezdje a munkát. Russell és Latifi egyaránt közepes gumin jött ki, előbbinek már meg is van az első mért köre, 1:20.282-vel a második helyre jött be.
A kanadai 1:19.738 alatt ért körbe, amivel 5 tizedet adott a rutinosabb Russellnek.
Räikkönen és a két Williams után Alex Albon lehet a negyedik, aki mért kört fut, de már a két Ferrari, a két Mercedes és Verstappen is elhagyta a garázst.
Rövid időre Albon állt az élre 1:18.103-mal, de hamarosan jött Leclerc és 1:17.959-cel letaszította onnan, hogy Vettel még nála is jobb időt menjen, és 1:17.639-nél állítsa meg a stoppert.
Míg a vörös autók lágy gumin futották az idejüket, addig Verstappent közepes gumin küldte ki a Red Bull, a holland azonban 1:17.033-mal így is bejött Vettelék elé, nem kis előnnyel. Viszont az ő vezetése is tiszavirág-életű volt, mert Bottas lágyon 1:16.862-t autózott és az élre állt.
Miközben az élen folyamatosan változik a sorrend és közben Hamilton vette át a vezetést Leclerc pedig bejött mögé, Verstappen jó uton haladt afelé, hogy az övé legyen a legjobb idő, a 12-es kanyarban azonban rontott és bemutatott egy megforgást.
Hamilton 1:16.472-vel vezet jelenleg, Bottas 1:16.538-cal második mögötte. Leclerc ideje a harmadik helyen 1:16.849. Verstappen a megforgás után visszament a bokszba, Albon pedig az autóra panaszkodik.
A negyedik-ötödik helyen állnak jelenelg a rózsaszín autók, Pérez van előrébb 6 tizedre lemaradva az időközben élre álló Bottas mögött, míg Stroll hátránya 7 tizedmásodperc.
A jelek szerint nem váltak be a legutóbbi újítások, azaz az új orr és padlólemez, Albon és Verstappen Albert Fabrega megfigyelése szerint ugyanis az előszezoni tesztek során használt verzióval megy.
Kis híján a vezetést is átvette a mexikói a lágy gumikon, miután 1:16.340-es kört ment. Ezzel csak 62 ezreddel maradt el Bottastól.
Az utolsó kanyar előtt kis híján fennakadt az egyik McLarenen, de így is összehozott egy 1:16.120-as kört, amivel 158 ezreddel volt gyorsabb Bottasnál. Verstappen és a két Williams kivételével eddig mindenki kizárólag lágy abroncsokon körözött.
Természetesen mai is jelentkezünk szokásos, folyamatosan frissülő galériánkkal, az alábbi fotóra kattintva meg is nézhetik az első mai képeket.
---- separator ----gallery-content-type:e2456bb9-f159-40e3-94fd-5bcb33e8fd9b---- separator ----Miközben kicsit csökkent a forgalom a pályán és szusszanak egyet a versenyzők a következő roham előtt, van időnk megjegyezni, hogy a négyszeres világbajnoknak eddig nem alakul jól a tréning, csak a 12. pozíciót foglalja el, legjobb ideje pedig 6 tizeddel marad el csapattársáétól.
Latifi és Giovinazzi koptatja jelenleg a Hungaroring aszfaltját, de egyikük sem javít az idején.
Jönnek az időmérős körök, amelyet először Vetteltől és Leclerc-től láthatunk, ők ketten hajtottak ki ugyanis elsőként friss lágy gumikon a pályára. Verstappennél közben első felfüggesztés-elemet cserélnek.
Mindkét Ferrarinak sikerült javítania, a monacói 1:15.781-es ideje pedig még Hamilton körénél is jobb volt. Vettel ezzel szemben 1:16.351-gyel csak az ötödik helyre jött fel Pérez mögé.
A Mercedesek is is megjöttek az időmérős próbálkozással, de míg Hamiltonnak nem sikerült a javítás, Bottas 1:15.437-re javított, amivel 344 ezredet adott a Ferrarinak.
Nem elégedett a nyocladik fokozat szinkronizálásával a holland, aki lágy gumin 6 tizedet kapott Bottastól, és még Leclerc-t sem tudta megelőzni. Közben Hamilton is javított, 165 ezredre zárkózott fel csapattársára, Latifi pedig bemutatott egy megforgást a 12-es kanyarban.
Egy harmadik körre is elment a brit, ez lett eddig a legjobb, de 42 ezreddel még mindig lassabb, mint amit Bottas tudott. Egy kicsit belehibázott az utolsó előtti kanyarba, vélhetően már nem az igazi a gumik tapadása.
Lila első szektor után Verstappen a középsőben 5 tizedet veszített Bottashoz képest, nem is tudott javítani mert nagyot hibázott az utolsó szektorban. Albon első időmérős körével csak 1:16.5-öt ment, amivel csak a tizedik.
A Racing Point is kijött új lágy gumin, Pérez be is hozta azt a harmadik helyre, mindössze 161 ezredre Bottastól. Stroll az ötödik helyre jött fel Verstappen elé, de az ő hátránya már 6 tized.
A fiatal brit a 14. helyen áll jelenleg, ami nem rossz a grove-iak utóbbi években látott formájához képest. Mindkét Haast, Alfa Romeót, valamint csapattársát és Kvjatot is megelőzte.
Mindenki letudta legjobb köreit a lágyakon, javítás az utolsó másfél percben már nem valószínű.
Alighogy leírtuk az előző mondatot, az ausztrál feljött a tizedik helyre a Renault-val. Csapattársa 2 tizedre tőle a 13. helyen áll.
Szerencsére csak azt, ami a kesztyűjében van és a pulzusát, valamint egyéb paramétereket mutatja.
A versenyzők ilyenkor azt is próbálgatják, hogyan lehet a lehető leggyorsabban behajtani a bokszba. Bottas ennek gyakorlása közben megcsúszott, és a bejárati kanyaron nem volt messze a betonfaltól.
Valtteri Bottas 1:15.437-es körét tehát senkinek sem sikerült felülmúlnia, ehhez Hamilton járt a legközelebb, de végül meg kellett elégednie a második hellyel. A két Mercedes mögött a további sorrend: Pérez, Leclerc, Stroll, Verstappen, Norris, Vettel, Gasly, Ricciardo, Sainz, Albon, Ocon, Russell, Grosjean, Magnussen, Kvjat, Giovinazzi, Räikkönen, Latifi.