Vágólapra másolva!
A Ferrari egy mért körben 7 tizeddel lemaradt Rosbergtől és Hamiltontól, de a hosszú etapok során egy szinten volt vele. Ricciardo autójában máris motort kellett cserélni, Magnussen összetörte a McLarent.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül34 bejegyzés

Beigazolódott a Mercedes fölénye az idénynyitó Ausztrál Nagydíj péntek délutáni, incidensekkel és műszaki problémákkal tarkított szabadedzésén is, a Ferrari azonban a versenyszimulációk során a vártnál közelebb került hozzájuk, míg a Williams egyelőre nem terítette ki a lapjait.

Miután délelőtt Nico Rosberg kezdte az élen a szezont, a második edzésen is ő bizonyult a leggyorsabbnak. 1:27.697-es ideje 2 másodperccel volt jobb az egy évvel ezelőtti etalonnál, és kereken 1 tizeddel a címvédő Lewis Hamilton 2. helyet érő eredményénél. Bár a Mercedes előnye közvetlen üldözőjével, a Ferrarival szemben 7 tizedmásodperc volt, ami megfelel a jóslatoknak, sem Rosberg, sem Hamilton nem volt maradéktanul elégedett az autójával.

Mindkét edzést Rosberg nyerte pénteken - katt a galériához! Forrás: Daimler

Kimi Räikkönen szintén úgy érezte, nem sikerült összeraknia tökéletesen a lágy gumikon futott gyors körét az Albert Parkban. Ez abból is látszott, hogy 4 tizedmásodperccel lemaradt új csapattársától, Sebastian Vetteltől, aki 1:28.412-es köre révén a Mercedesek első számú kihívójának bizonyult. A hosszú etapján a két csapat még közelebb került egymáshoz: Rosberg és Räikkönen legjobb körét csupán 1 tized választotta el.

Sok csapatnak voltak gondjai

A Ferrarik mögött, Vetteltől 8 tizeddel lemaradva Valtteri Bottas végzett, a Williams számára azonban nem alakult jól a szabadedzés, Felipe Massa ugyanis vízszivárgás miatt egyáltalán nem tudott kimenni a pályára. Ugyanígy járt Daniel Ricciardo is, akinek a Red Bulljában ki kellett cserélni a motort, jóllehet, reméli, hogy ezzel nem fogyasztotta el máris az egyiket az egész szezonban rendelkezésére álló négy közül.

A 17 éves újoncot, Max Verstappent akkumulátorhiba vonta ki a forgalomból az edzés második felében, így ő a lágy gumikon egy kört sem tett meg. Hasonló volt a helyzet Marcus Ericssonnal is, akinek a Sauberjén a célegyenesre ráfordító kanyar rázókövén eltört a balhátsó felfüggesztés, míg Kevin Magnussen kicsúszott a McLarennel, és a gumifalba csapódva összetörte az autó elejét. Később elismerte, hogy ez az ő hibája volt.

Jenson Button a másik McLarennel megtett ugyan 21 kört, de 3,7 másodperccel lemaradt Rosbergtől, s bár nekivágott egy hosszabb etapnak, ezt hamar be kellett fejeznie, mert úgy érezte, a motorja veszít az erejéből. A Marussia utódja, az utolsó pillanatban megmenekült Manor autói egyáltalán nem tudtak kihajtani a garázsból, a Giedo van der Gardével a bíróságon hadakozó Saubernek viszont mindkét igazolt versenyzője megkezdte a munkát.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!