Hamilton épphogy legyőzte Vettelt az esős időmérőn

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Malajziai Nagydíj, eső
Vágólapra másolva!
A Malajziai Nagydíj fordulatos időmérőjén a Mercedes brit versenyzője mindössze 55 ezredmásodperces előnnyel szerezte meg pályafutásának 33. pole-ját, utolérve az örökranglistán Jim Clarkot és Alain Prostot. Vettelnek nem maradt ideje az utolsó körére, de így is beférkőzött a két Mercedes közé, míg Rosberg csak az utolsó pillanatban tudta megelőzni Alonsót.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül42 bejegyzés
09:38
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Az időmérő következik

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Malajziai Nagydíj időmérőjéről élőben készülő tudósításunkban! Szepangban mindhárom szabadedzésen a Mercedes volt a leggyorsabb, a szombati gyakorláson ráadásul esélyt sem adtak a mezőnynek, több mint egy másodpercet vertek a 3. helyezett Kimi Räikkönenre is. Természetesen az időmérőnek is ők a legnagyobb esélyesei, de mögöttük komoly csata alakulhat ki.

09:40
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Szakad az eső

Körülbelül negyed órája kezdett el esni, és egyre intenzívebben zuhog. Ha el is áll az időmérőig, a Q1-et minden bizonnyal vizes pályán kezdik meg. Ne felejtsük el azonban, hogy Malajziában a hőség miatt hamar szárad a pálya, ezért gyorsan változhat az aszfalt állapota. A Mercedes riválisai mindenesetre örülhetnek, hiszen száraz pályán aligha lett volna esélyük Rosbergék legyőzésére.

09:45
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Bajban a McLaren

A harmadik szabadedzésen nem működött az autóikban a motor egyik szenzora. Button csak egy nagyon lassú mért kört tudott megtenni, Magnussen pedig még annyit se. Eric Boullier elismerte, nem biztos, hogy a Q1-ig sikerül kijavítaniuk a hibát.

09:48
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Továbbra is zuhog

Az eső intenzitása nem csökkent, sőt egyre hevesebben áztatja a pályát. Boullier elmondta, az időjárásjelző radar 10 perccel az eső kezdete előtt még nem is jelezte a csapadékot, ezért az sem kizárt, hogy ugyanilyen hamar el is áll majd. A McLarennek jól jönne, ha elhalasztanák a Q1 kezdetét, mert több idejük lenne dolgozni a szenzorhiba kijavításán.

09:53
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Csúszik az időmérő kezdete

Egyelőre 15 perccel halasztották el a Q1-et. A radarok szerint 10 perc múlva elállhat az eső, utána pedig viszonylag gyorsan száradhat az aszfalt. Most vezethetetlenek lennének az autók, a közeli képekből látszik, hogy sok helyen áll a víz a pályán.

09:58
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg eszik

A versenyzők a garázsban várakoznak, Rosberg még gyűjt egy kis energiát az időmérő előtt. Úgy tűnik, az eső intenzitása az elmúlt percekben sem csökkent, ezért nem kizárt, hogy további halasztásra lesz szükség.

10:03
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

A hőmérséklet is csökkent

Persze még így is nagyon meleg van, a levegő most 28 fokos. Az aszfalt hőmérséklete 26 fokra csökkent.

10:06
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Újabb halasztás

További 15 perccel csúszik a Q1 kezdete, 9.30-nál előbb tehát biztosan nem látunk autókat a pályán. 9.20-kor érkezik az újabb tájékoztatás. 

10:11
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Megoldódtak a McLaren gondjai

Állítólag sikerült kijavítaniuk a szenzorhibát, így elindulhatnak az időmérőn. Erre azonban még várnunk kell, továbbra is rendületlenül zuhog az eső. 

10:15
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Itt mindig esik

Malajziában az számít furcsaságnak, ha egy versenyhétvége alatt egyszer sem áztatja el az eső a pályát. 2009-ben a versenyt is idő előtt félbe kellett szakítani, és a hosszú várakozás, majd sötétedés után már nem is tudták újraindítani a futamot, ezért csak a pontok felét kapták meg a versenyzők. 

10:20
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

További 15 perc csúszás

9.45 előtt biztosan nem kezdődik el az időmérő. Kevin Magnussen éppen az édesapjával, a korábbi F1-es versenyző Jannal beszélget a McLaren garázsában. A versenyzők közül Vettel bizonyára örül az esőnek, hiszen pénteken úgy nyilatkozott, vizes pályán akár a pole pozícióra is lehet esélye. A Williams kevésbé lehet bizakodó, a melbourne-i időmérőn nem voltak jók esőben. 

10:24
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Nem a Renault hátráltatja a Lotust

Ugyanolyan támogatást kapnak a gyártótól, mint a Red Bull. Rémi Taffin nyilatkozatát bővebben itt olvashatják.

10:27
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

6-ig el kellene kezdeni

Mármint helyi idő szerint, Malajziában most délután fél 5 van. A nap 19.22-kor megy majd le, de valószínűleg előtte egy órával sem lesznek már jók a látási viszonyok, ezért körülbelül 6 órakor mindenképpen el kellene kezdeni az időmérőt. Erre persze bőven van esély, másfél óra alatt teljesen fel is száradhat a pálya.

10:32
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Csökkent az eső intenzitása

Még nem állt el, de már jobb a helyzet. Kobajasi közben a Sky-nak elmondta, a versenyzők általában élvezik az ilyen körülményeket, de itt a pályán álló víz túlságosan is veszélyessé teszi a körözést. 

10:37
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Most csak 5 percet adtak a csúszáshoz

Újabb halasztást jeleztek, de ezúttal csak 5 percet: 9.50-kor talán már valóban elkezdődhet az edzés. A versenyzők már készülődnek, Räikkönen beült az autójába, és többen is felvették a bukósisakot. 

10:45
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

5 perc múlva kezdődik a Q1

Megerősítették, hogy 9.50-kor végre kiengedik a pályára az autókat. Az eső elállt, és az aszfalt állapota néhány perc alatt rengeteget javult. Rossz hír azonban, hogy a következő egy órában megint rosszabbra fordulhat az idő.

10:50
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Zöldre váltott a lámpa

Megkezdődött a 18 perces Q1. A versenyzők többsége egyből a pályára hajt, de Ericsson nem sokáig jutott, a bokszutcában ragadt az autója, valószínűleg lefulladt.  Egyesek esőgumikkal, mások - például a Mercedes - intermediate gumikkal hajtottak ki a pályára. Hamiltonnak szóltak, hogy még várható eső az időmérő alatt.

10:53
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Mindenki a pályán

Nem csoda, hogy nagy a forgalom, hiszen a közeledő eső miatt pórul járhat az, aki az első percekben nem ér el jó köridőt. A McLaren esőgumikon van kint, de Magnussennek máris szóltak a rádión, hogy térjen vissza a bokszba, mert az interek tűnnek jobb választásnak. 

10:55
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedesek az élen

Rosberg és Hamilton máris az élre állt, a német 1:57.183-as idővel vezeti a tabellát, alig 2 századdal verte csapattársát. Mögöttük Ricciardo, Hülkenberg, Pérez a sorrend. 

10:58
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Vettelnek gondjai vannak

A Red Bull behívta őt a bokszba, mert valami probléma van az autójával. Közben újra esik, de közel sem olyan intenzitással, mint az edzés kezdete előtt.

11:00
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Veszélyben a McLarenek

Nem jártak jól azzal, hogy esőgumikkal kezdtek, Button most kieső helyen áll. Magnussen is veszélyben volt, de neki most sikerült felkapaszkodnia a 12. helyre. Vettel közben visszatért a pályára, nem lehetett komoly probléma az RB10-zel. Még mindig a Mercedesek állnak az élen.

11:03
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel javított

Sokat nem romlott a pálya állapota, a német a legutóbbi körével a 3. helyre jött fel, 4 tizeddel a Mercedesek mögé. Őket Hülkenberg, Ricciardo, Alonso, Bottas, Räikkönen, Massa és Pérez követi. Kiesőhelyen áll Maldonado, Sutil, Bianchi, Kobajasi, Chilton és Ericsson. 

11:06
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedes már a bokszban

Két perc még hátra van, de Rosberg és Hamilton már nyugodtak lehetnek, nem is jönnek ki többet a pályára. A Red Bull is biztonságban érzi a versenyzőit, a többiek még próbálkoznak. A Marussiákon és a Caterhameken kívül továbbra is Maldonado és Sutil áll kieső helyen.

11:08
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

35 másodperccel a Q1 vége előtt kellett megszakítani az edzést, miután Ericsson összetörte az autóját. A 3-as kanyarnál fordult szélesen, majd a fehér vonalakon elveszette az irányítást a Caterham felett, és a korlátnak ütközött. A viszonylag nagy erejű becsapódás után az autó visszacsapódott a pályára, és a 4-es kanyar közelében állt meg. Ericsson sértetlenül megúszta, de az autója alaposan összetört. 

11:11
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Vége a Q1-nek

35 másodpercre természetesen nem indították újra az első szakaszt. Maldonado, Sutil, Bianchi, Kobajasi, Chilton és Ericsson búcsúzik az első forduló után. A legjobb köridőket Rosberg, Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Bottas, Massa és Pérez érték el.

11:14
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Megint jobban esik

A Q2 előtt megint elkezdett zuhogni, Rosberg autójára fel is tették az esőgumikat. Azért annyira szerencsére nem esik, mint az időmérő előtt.

11:18
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q2

A versenyzők többsége esőgumikon hajtott a pályára, de Räikkönen maradt az intermediate-eken. 

11:20
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Megint piros zászló

Alig több mint 2 perc után le kellett állítani a Q3-at is. Alonso és Kvjat ütközött össze a 9-es kanyarnál. Mindketten vissza tudtak térni a bokszba, de úgy tűnik, a Ferrarinak a felfüggesztése, a Toro Rossónak pedig az orrkúpja sérült. 

11:23
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Vége Alonso edzésének?

Valószínűleg igen, mert a balelső felfüggesztése eltörött. A visszajátszásból úgy tűnt, a spanyol az első miatt nem látta a közeledő Kvjatot, aki belülről próbálta megelőzni őt. Közben újraindították a Q2-t. 

11:26
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Mindenki esőgumikon

Kivéve Bottast, aki csúszkál is az intereken, de egy kör után mégis kint marad. A Ferrari közben keményen dolgozik Alonso felfüggesztésének megjavításán. 

11:28
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso visszatért

A Ferrari szerelői meglepően gyorsan összerakták az autóját. Kvjat is a pályán van, az ütközést az edzés után vizsgálják majd a sportfelügyelők.

11:30
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton vezet

1:59.241-es körrel állt az élre, 6 tizeddel előzi meg Vettelt. Őket Ricciardo és Rosberg követi, majd Hülkenberg, Alonso, Räikkönen, Magnussen, Pérez, Button a sorrend.

11:34
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Kiesőhelyen a Williamsek

Valószínűleg már megbánták, hogy interekkel kezdték a Q2-t. Már esőgumira váltottak, de Massa a 13., Bottas pedig csak a 16. helyen áll. A Mercedesek közben javítottak, Hamilton 1:59.041-gyel áll az élen, Rosberg pedig feljött a 2. helyre, 4 tized a hátránya. 

11:37
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Veszélyben a Toro Rossók

Ausztráliában Kvjat és Vergne is bejutott a Q3-ba, de most Vergne  a 10., Kvjat pedig kiesőhelyen áll. A 8-9. helyen álló McLarenek sem lehetnek nyugodtak, a Williamsek például még próbálkoznak.

11:40
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Vége a Q2-nek

A rosszul taktikázó Williamsek kiestek, a két McLaren viszont így megmenekült. A búcsúzók: Kvjat, Gutiérrez, Massa, Pérez, Bottas, Grosjean. Az első tíz helyezett: Hamilton, Vettel, Rosberg, Ricciardo, Hülkenberg, Alonso, Räikkönen, Button, Magnussen, Vergne. 

11:46
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

A Q3 következik

A McLarenek az intereken hajtanak ki a pályára, a többiek az esőgumikat választtoták. A sportfelügyelők még egy Q2-es incidenst viszgálni fognak, Bottas állítólag feltartotta Ricciardót. 

11:50
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Megint Hamilton vezet

A Q3-at 1:59.431-es idővel nyitja. Magnussen közben panaszkodott, hogy az interekhez túl vizes a pálya, ezért esőgumikra váltott, de Button maradt az intermediate-eken. 

11:53
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel a második

Mindössze 5 századdal maradt el Hamilton idejétől. Alonso a 3. Rosberg és Ricciardo előtt. Szinte mindenki a pályán maradt, de javítani nem tudnak. Vettel a bokszba hajtott friss esőgumikért, és Räikkönen is új abroncsokat kért a rádión. 

11:56
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg javított

Magnussent megelőzte, a 7. helyre jött fel. A többiek viszont nem nagyon tudnak javítani, lehet, hogy rosszabbodott a pálya állapota. 

12:00
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a pole

Az utolsó körökben senki nem javított, Hamilton még hibázott is a 4-es kanyarban, de így sem veszítette el a pole-t. Mögötte Vettel, Rosberg, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Hülkenberg, Magnussen, Vergne és Button a sorrend. 

12:03
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Ez Hamilton 33. pole-ja

Ezzel utolérte a 60-as évek legendás skót versenyzőjét, Jim Clarkot és a négyszeres világbajnok Alain Prostot az örökranglista 4. helyén. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk az eredménylistával és a részletes összefoglalóval. 

12:08
március 29, 2014
Vágólapra másolva!

Az eredmények

A papírformának megfelelően egy Mercedes szerezte meg a pole pozíciót a Malajziai Nagydíj időmérőjén, de a végig esős edzésen Lewis Hamilton mindössze 55 ezredes előnnyel tudta legyőzni a címvédő Sebastian Vettelt. A 3. helyről Nico Rosberg indulhat, aki az utolsó percében férkőzött be a Q2-ben Danyiil Kvjattal ütköző Fernando Alonso elé.

A Malajziában mindennapos jelenségnek számító intenzív eső idén sem kerülte el a Forma-1-et, körülbelül fél órával az időmérő tervezett kezdete előtt kezdett el zuhogni. Mivel a Q1 előtt nem sokkal már állt a víz a pályán, nem volt meglepő, hogy az időmérő kezdetét el kellett halasztani. A pálya állapotát folyamatosan vizsgáló versenyigazgatóság végül 50 perc csúszás után engedte útjukra a versenyzőket, de az eső egyszer sem állt el teljesen, ezért mindvégig az intermediate és az esőgumikra volt szükség.

Mindhárom etapban a Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak, a Q1-et Rosberg, az utolsó két szakaszt pedig Hamilton nyerte meg. A brit a Q2-ben még magabiztosan, több mint 3 tizedes előnnyel tartotta maga mögött Vettelt, de a vizesebb aszfalton zajló Q3-ban már veszélyesen közel került hozzá a Red Bull. Hamilton az utolsó mért körében hibázott is, végül azonban szerencséje volt, Vettel sem tudott javítani az idején.

„Nagyon elégedett vagyok az egész hétvégi munkánkkal, a mai nap pedig egyszerűen hihetetlen volt” – lelkendezett az időmérő után Hamilton, aki pályafutása 33. pole pozíciójával utolérte az örökranglista 4. helyén Jim Clarkot és Alain Prostot. „Az eső nagyon intenzíven esett, főleg a Q3 volt trükkös – az edzés végére a látótávolság szinte nullára csökkent. Nem tudtam, merre van a pálya, hol vannak a kanyarok, hol kell fékeznem… Az utolsó mért körömet pedig fel kellett adnom, ezért nagyon izgalmas volt a hajrá.”

A Q3 végén Hamilton sem tudott javítani Forrás: AFP/Mohd Rasfan

Noha a versenynek is a Mercedes az egyértelmű esélyese, Hamilton még jól emlékszik a két héttel ezelőtti kiesésére, ezért csak abban reménykedik, hogy „célba érünk, és sok pontot szerzünk”. Az Ausztrál Nagydíjat szintén hamar feladó Vettel viszont nem tagadja, hogy szeretné megnyerni a futamot. „Szerintem megvan rá az esélyünk, hogy mindenkit legyőzzünk – ezért vagyunk itt” – mondta a német, aki vasárnapra is esőben reménykedik. „A Mercedesé a legütőképesebb csomag, ezért nehéz lesz őket megverni, de nem lehetetlen.”

A Melbourne-ben a 3. rajthelyről diadalmaskodó Rosberg ezúttal is szeretné „a lehető legtöbbet kihozni” a helyzetből, de elismerte, hogy a vártnál kicsit gyengébben sikerült az időmérője, miután Hamilton és Vettel is 6 tizedet vert rá. „Az esőgumikon kicsit kevésbé éreztem jól magam, különösen a fékezéseknél. A harmadik rajthely azonban így is kitűnő, ráadásul fogalmunk sincs, milyen idő lesz holnap. Bármi megtörténhet” – bizakodott.

A 4. helyen záró Alonso időmérője majdnem véget ért a Q2-ben, amikor a 9-es kanyarnál összeütközött Danyiil Kvjattal, és eltörött a balelső felfüggesztése. „Nem láttam őt, és a kivezető körünkön szerintem kicsit agresszívan is próbált megelőzni ilyen körülmények között” – vélekedett a spanyol, akinek autóját a Ferrari meglepően gyorsan megjavította. Ismét jól szerepelt a Red Bull új igazolása, Daniel Ricciardo, aki az 5. helyről indulhat, bár ezúttal csapattársától is több mint egy másodpercet kapott. A szabadedzéseken remeklő Kimi Räikkönen végül a 6. lett, Nico Hülkenberg pedig egy nagyszerű 7. hellyel bizonyított újra.

A Q3-ban rosszul taktikázott a két McLaren, amelyek a többiekkel ellentétben intermediate gumikkal hajtottak ki a pályára. Kevin Magnussen végül áttért az esős abroncsokra, és a 8. helyen zárt, Jenson Button viszont kitartott a választása mellett, és senkit nem tudott megelőzni a Q3-ban. „Az esőben amúgy sem voltunk túl jók, ezért megérte kockáztatni” – vélkedett a brit. „Én döntöttem így, hiszen máskor általában be szokott válni.”

Az időmérő egyik vesztese a Williams volt, az FW36-ról megint bebizonyosodott, hogy esőben nem működik olyan jól, mint száraz pályán. A gumiválasztásuk sem volt tökéletes, ezért sem Felipe Massa, sem Valtteri Bottas nem jutott tovább a Q2-ből. Jean-Eric Vergne-nek viszont ismét sikerült a bravúr, és a másik Toro Rossóval Kvjat sem járt messze a továbbjutástól. A Lotus némileg jobban szerepelt, mint Ausztráliában, Romain Grosjean még a Q2-be is bejutott, de ott már senkit nem tudott megelőzni.

Az utolsó négy helyen szokás szerint a Caterham és a Marussia versenyzői végeztek. A legrosszabbul Marcus Ericsson járt, aki miatt a Q1 végén meg is kellett állítani az edzést: a 3-as kanyarnál elvesztette az uralmát az autója felett, majd a korlátnak csapódva alaposan összetörte a Caterhamet.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!