Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel kockáztatott a Szingapúri Nagydíj időmérőjének döntőjében, csak egy mért kört téve meg, így a garázsból kellett végignéznie, ahogy Nico Rosberg 9 század híján megosztja a pole-tól. A Mercedes németje végül 2. lett, Mark Webbert megelőzte Romain Grosjean is. A Ferrarinál Felipe Massa gyorsabb volt Fernando Alonsónál.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül34 bejegyzés
16:40
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Következik az időmérő

Üdvözöljük Kedves Olvasóinkat a Szingapúri Nagydíj időmérőjéről készülő élő, szöveges tudósításunkban. A kvalifikáció 20 perc múlva, helyi idő szerint este 9-kor veszi kezdetét, már reflektorfényben.

16:41
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel a favorit

Sebastian Vettel a tegnap esti szabadedzésen alaposan elverte a mezőnyt, még csapattársának is 6 tizedet adott. Ma délután Romain Grosjeannak sikerült megközelítenie, az utolsó szabadedzésről készült összefoglalónkat itt olvashatják.

16:42
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Tavaly Hamilton volt a leggyorsabb

A Mercedes idén is erősnek tűnik, és Hamilton eddig kétszer szerzett pole pozíciót a kanyargós szingapúri pályán, rajta kívül Alonso, Massa és Vettel is egyszer indulhatott az első rajtpozícióból a 2008 óta megrendezett versenyen. Persze idén a nagy kérdés, hogy meg tudja-e a bárki szorongatni Vettelt?

16:45
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Nagy a nyüzsgés a paddockban

Itt a McLaren fotója a jelenlegi helyzetről.

16:50
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Veszélyben Räikkönen indulása

A Lotus versenyzőjét a legfrissebb hírek szerint komoly hátfájdalmak kínozzák egy becsípődött ideg miatt. A probléma már pénteken jelentkezett, és ma délután annyira rosszabbodott a helyzet, hogy a gárda készenlétbe helyezte a tesztpilóta Davide Valsecchit.

A tegnap esti orvosi vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy elindítják a finnt az időmérőn, azonban egyelőre nem biztos, hogy mindhárom etapban részt tud venni. Lehet, hogy csak a Q1-ben küldik pályára, hogy miután kvalifikálta magát a versenyre, minél hamarabb visszatérjen a szállodába pihenni. Hamarosan külön cikkben jelentkezünk a részletekkel.

16:55
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

29 fok van Szingapúrban

A levegő 29, a pálya 30 fokos, a páratartalom továbbra is magas, majdnem 70 százalék. Lewis Hamilton a hétvége előtt úgy írta le a pilótafülkében uralkodó állapotokat, mintha valaki egy szaunában próbálna erőnléti edzést végezni.

16:58
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Räikkönen az autójában

A különösen huplis utcai pálya nem fog jól esni a hátfájással küszködő versenyzőnek, mindenesetre megpróbálja kvalifikálni magát a versenyre. A Red Bull szerelői az elmúlt órában lázasan dolgoztak Mark Webber autóján. Sebastian Vettel éppen ebben a pillanatban érkezik meg a csapat garázsába, szokás szerint fejhallgatóval.

17:01
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Megkezdődik a Q1

Maldonado az első a pályán, a csapat 3 kört kér tőle, gyors-lassú-gyors tempóban. A Williams közepes gumival kezdte meg a körözést. A többiek is kiözönlenek a bokszból, Räikkönennel együtt, Vettel viszont még be sem szállt az autóba.

17:04
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Maldonadóé az első mért kör

1:48.458 alatt ér körbe. A két Red Bull egyelőre a garázsban. Räikkönen elsőre 1:52.036-ot teljesít, ezek még csak bemelegítő körök.

17:07
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg az élen

Hamilton 1:47.087-es körrel áll az élre, a rádión arról tájékoztatják, hogy a középső szektorban veszít időt. Rosbeg rögtön meg is előzi, 1:46.288 az új etalon.

17:08
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Alonso hibázik

Az 1-es kanyarban csúszik ki, ennek ellenére jó kört fut, és bejön a második helyre a két Mercedes közé. De hamarosan Grosjean és Hamilton is újra befurakszik elé, a spanyol vissza is jön a bokszan. A négyes mögött Ricciardo áll jelenleg az 5. helyen.

17:11
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel is kidugja az orrát

A két Red Bull 9 perccel az etap vége előtt jön ki először a bokszból. Közben Hülkenberg veszi át a vezetést, a szuperlágy gumikon majdnem egy másodpercet ver Rosbergre. Mögöttük a sorrend GUT HAM GRO ALO RIC BUT RAI VER. A két Sauberen kívül az első 10 helyezett visszatért a bokszba, a Red Bullok szinte üres pályán körözhetnek.

17:14
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Pérez szuperlágy gumin kezd

Meg sem próbálkozik a közepes keverékkel. Közben a többiek is átváltottak a szuperlágy gumikra, már a Mercedesek, Alonso és Räikkönen is ezzel köröz, miközben Webber közepes gumikon az éllre áll 1:45.271-gyel, Vettel egyelőre a 3. helyen.

17:17
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton átveszi a vezetést

Szuperlágy gumikon 1:44.196-ot teljesít, majdnem egy másodpercet ver a második helyezett Buttonra. Alonso felugrik a 3. helyre, folyamatosan változnak az időeredmények, ahogy szinte mindenki felpakolta a szuperlágy gumikat. Felilpe Massa közben a 18. helyen tanyázik. Kieső helyen rajta kívül Maldonado, van der Garde, Binachi, Pic és Chilton.

17:20
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Van der Garde odacsapja

A 21-es kanyarból kifelé odacsapja a Caterham bal hátsó kerekét a falnak, de folytatni tudja. Lengetik a kockás zászlót, Massa gyors körön.

17:21
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Massa kiejti di Restát

A brazil utolsó erőfeszítése végül a 13. helyre volt elég, ezzel viszont di Resta kiszorult az első 16-ból, láthatólag nem boldog. Maldonado nem tudott javítani, így ő is távozik a Q1-ben a két Caterhammel és a két Marussiával egyetemben.

17:24
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Grosjean közepes keveréken jutott tovább

Rajta kívül ez csak a Red Bull párosának sierült. A Lotus francia versenyzője egész hétvégén jó formában versenyzett, annak ellenére hogy az első edzés nagy részét a kormány meghibásodása miatt kénytelen volt kihagyni.

17:26
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Massát forgalom hátráltatta

A visszajátszásból látszik, hogy a gyors köre előtti körében többen is feltartották, így nem tudta rendesen felmelegíteni a gumijait.

17:27
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Kezdődik a Q2!

Räikkönen hajt először pályára.

17:27
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Räikkönen háta jól bírja

"Nem 100 százalékos, de rendben van" - jelentette Eric Boullier csapatfőnök a Lotus bokszutcai irányítóközpontjából, a finn folytatja az időmérőt.

17:31
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg ugrik az élre

Räikkönen 1:44.794-gyel kezdett, de Rosberg gyorsan megelőzte egy 1:43.892-es körrel, amit Hamilton sem tudott megjavítani. Alonso a 3., a Red Bullok szokás szerint kivárnak.

17:34
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Felkerültek a használt gumik

Sutilon és Hülkenbergen kívül mindenki használt szuperlágyakon köröz, a Force India versenyzői új abroncsokat kaptak. Ahogy a versenyzők visszatérnek a bokszba, a két Red Bull és Grosjean kimegy az üres pályára. A McLarenek még nem hagyták el a garázst.

17:37
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel 1 másodpercet ver a mezőnyre

Első Q2-es körében 1:42.905-tel adja fel a leckét, Webber meg sem tudja közelíteni, 8 tized a hátránya. Mögöttük a sorrend ROS HAM GRO ALO HUL RAI MAS SUT VER RIC GUT BOT BUT PER.

17:40
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

A Mercedes kockáztat

Rosberg és Hamilton nem jön ki a garázsból, úgy vélik, az 1:43.9 körüli idő elég lesz a Q3-ba jutáshoz. A Red Bull párosa is visszavonult, nekik igazán nincs félnivalójuk. A többiek mind a pályán.

17:42
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Räikkönen kiesik

Lengetik a kockás zászlót. Massa 1:44.376-tal a 6. helyet szerzi meg egyelőre, Räikkönen viszont éppen lecsúszik a 10. helyről, így mindenképpen kieső, ahogy Sutil és Bottas is.

17:44
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Vége a Q2-nek

A kiesők: Hülkenberg, Vergne, Räikkönen, Pérez, Sutil és Bottas. Button az utolsó pillanatban kinyomta Hülkenberget, Gutiérrez egy remek körrel a 7. helyet szerezte meg.

17:45
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Ők a továbbjutók

Vettel, Webber, Rosberg, Hamilton, Grosjean, Alonso, Gutiérrez, Massa, Ricciardo, Button. A két Red Bull, a két Mercedes és Romain között akár még izgalmas csata is kibontakozhat, a többiek egyszerűen túl messze vannak tőlük.

17:47
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Gutiérrez ráérzett

A Sauber fiatal versenyzője idén először verte meg csapattársát az időmérőn. Tegnap pont azt nyilatkozta, hogy a csapat eddig túl konzervatív taktikát választott neki az időmérőkön, ő azonban agresszívabb hozzáállást kért tőlük az évad hátralévő részére. Mint mondta, nem bánja, ha néha becsúszik részéről egy-egy hiba, de szeretné a legtöbbet kihozni az autóból. Úgy látszik, ez most bejött neki.

17:50
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Kezdődik a Q3!

Fordul a kocka, most a Red Bullok sietnek ki azonnal a pályára, a Mercedes, Grosjean és Button követi a példájukat. A két Ferrari, Gutiérrez és Ricciardo egyelőre a garázsban.

Räikkönen közben már kiszállt az autóból, és átöltözve sétál el a paddockban.

17:54
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel a leggyorsabb

Az első gyorskörök után Vettel áll az élen 1:42.841-gyel, mögötte Rosberg, Webber, Hamilton és Grosjean. Button közben közepes gumikon dugta ki az orrát a pályára, de nem teljesített mért kört. Valószínűleg a McLaren megint taktikázik.

Mindenki visszatért a bokszba, jelenleg üres a pálya. Szűk 4 perc van hátra.

17:58
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Következik a hajrá

Vettel kivételével mindenki a pályán, a címvédő már nem jön ki, a rádión azt mondja, talán 1-2 tizedet tudna még javítani. Ki is száll az autóból, képernyőn nézi végig a kvalifikáció utolsó percét.

18:00
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg nem tudja elkapni Vettelt

Mindössze 9 századdal marad le tőle. Webber is jó körön volt, az első két szektorban Vettellel közel azonos időt futott, az utolsóban azonban lemaradt tőle. Közben Grosjean is megelőzte az ausztrált.

18:02
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Vettelé a pole!

Végül senki nem tudta elkapni a címvédőt, aki öklét rázva örült a első helynek a Red Bull garázsában. Ez volt pályafutása 41. pole pozíciója. Mögötte a sorrend Rosberg, Grosjean, Webber, Hamilton. Massa ismét megelőzte Alonsót, a Ferrari párosa a 6-7. helyen végzett. Mögöttük Button, Ricciardo és Gutiérrez végzett - utóbbi inkább nem futott mért kört, így holnap szabadon választhat a két keverék közül.

18:06
szeptember 21, 2013
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Sebastian Vettel a papírformának megfelelően pole pozíciót szerzett a Szingapúri Nagydíj szombat esti időmérőjén, előnye azonban minimálisra csökkent: Nico Rosberg mindössze 9 századdal maradt el tőle, és a 3. helyezett Romain Grosjean is csak 2 tizedet kapott.

A Red Bull a Q3 utolsó perceiben már nem is küldte pályára a címvédőt, aki így a garázsban állva izgulta végig a hajrát. Először úgy tűnt, még saját csapattársa is megszorongathatja, de Mark Webber végül az utolsó szektorban nem tudta tartani vele a tempót, és csak a 4. helyen végzett.

„Fura érzés volt a garázsban állni két perccel a vége előtt, sokkal rosszabb úgy nézni a többieket, hogy nem tudsz mit tenni" – fogalmazott Vettel. „Mark lila szektort futott, aztán Nico és Romain is, de szerencsére az utolsó részidőm elég erős volt" – tette hozzá.

Vettel a garázsból nézte végig a hajrát - a galériához kattintson! Forrás: AFP

A Mercedes párosa egész hétvégén versenyképesnek tűnt, a Q3 utolsó perceiben végül Rosbergnek jött ki jobban a lépés, de így sem tudta megállítani Vettelt. „Nem volt szerencsénk" - nyilatkozta. „Nagyon szoros volt, sajnálom, hogy így alakult, mivel csak egy tized kellett volna a sikerhez, de a második rajtocka is szép eredmény, jó helyről várjuk a holnapi versenyt."

A másik Mercedest vezető Lewis Hamilton csak az 5. helyen végzett Webber mögött, miután saját bevallása szerint nem tudta kihozni a maximumot az amúgy gyors autóból.

A harmadik helyet megszerző Grosjean egész hétvégén remek formában versenyzett, annak ellenére, hogy az első szabadedzés nagy részét ki kellett hagynia a kormány meghibásodása miatt. A Red Bull párosán kívül a francia volt az egyetlen, aki közepes gumikon jutott tovább a Q1-ből, így megspórolt egy szett szuperlágy abroncsot a folytatásra. „Az autó ma jól működött, és ha megnézzük, hány kört mentünk egész hétvégén, ez nem egy rossz eredmény" - értékelt Grosjean.

Az egész héten gyengélkedő Ferrari az időmérőn sem tudott meglepetést okozni. Felipe Massa Monza után ismét megelőzte Fernando Alonsót, a páros a 6-7. helyről indulhat. „A hétvége során egyik edzésen sem voltunk versenyképesek" - summázta a helyzetet a spanyol.

A Q3-ba való bejutással kellemes meglepetést okozott a Saubernek Esteban Gutiérrez, aki idén először végzett a csapattársa előtt egy időmérőn. A mexikói végül nem futott mért kört, így holnap szabadon választhat a két gumikeverék közül.

A Q3 legnagyobb hiányzója Kimi Räikkönen volt, akit komoly hátfájással küszködött egész hétvégén. A Lotus az időmérő előtt még abban sem volt biztos, hogy a finn autóba tud ülni, de végül sikerült megcsípnie a 13. helyet.

Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!