Vágólapra másolva!
Rosberg és Hamilton egy mért körös tempója a Brit Nagydíj szombati edzésén is meggyőző volt, mindketten nagyjából fél másodperccel vertek a mögöttük végző Red Bull párosára. Megint történt egy aggasztó defekt, Pérez McLarenjének balhátsó kerekéről vált le a futófelület.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül33 bejegyzés
12:47
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Egy órányi felkészülés maradt

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Brit Nagydíj utolsó edzéséről készített tudósításáról! A csapatoknak egy órája maradt, hogy felkészüljenek a délutáni időmérőre, valamint a vasárnapi futamra. Pénteken az első edzést elmosta az eső, délután azonban felszáradt az aszfalt, így hasznos munkát is végezhettek a csapatok - csak Massa vesztett sok időt egy korai baleset miatt. Az edzés magyar idő szerint 11 órakor kezdődik.

12:49
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Megtévesztő Mercedes-fölény

Noha Rosberg három tizedes előnnyel volt a leggyorsabb a pénteki napon, elégedetlen volt Mercedesével. "Elsősorban a gyors kanyarok bejáratánál kellene javulnunk. Lehet, hogy a diffúzor nem működik rendesen" - mondta. Csapattársa, Hamilton pedig elveszettnek érezte magát a beállításokkal. A hosszú etapos eredmények nem igazolják a Ferrari optimizmusát, esélylatolgatásunk szerint a Red Bull és a Lotus is jobbnak tűnik náluk ezen a téren.

12:52
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Borongós, de száraz az idő

Nem meglepő módon nincs szikrázó napsütés Silverstone-ban, de nem esik az eső, és a jelenlegi előrejelzés szerint ez így marad a hétvége további részére is.

12:55
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Räikkönen a passzív DRS-sel megy

Alan Permane, a Lotus mérnöke most közölte Twitteren, hogy a finn autóján rajta marad az edzésen az általuk csak "A berendezésnek" hívott passzív DRS, és valószínűleg az időmérőn és a futamon is. Räikkönen tegnap tesztelte az eszközt, amellyel már egy éve kísérletezik a Lotus. Most először vethetik be élesben.

12:57
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Hűvös van

A levegő 16, az aszfalt 19 fokos. Idén kevés pályán voltak ilyen alacsony hőmérsékletek, ez megnehezíti a gumik felmelegítését, főleg a kemény keverékét. A másik használható gumifajta a közepes keménységű.

13:00
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Indul az edzés

Szép sorban érkeznek a pilóták a pályára, hogy megtegyék az autó működésének ellenőrzését szolgáló körüket. Sokan egy próbarajttal hagyják el a bokszutcát.

13:03
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Sokan új motort kaptak

Az élbolyból a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes autóiba is új V8-ast szereltek, továbbá a McLaren, a Force India és a Sauber párosa, valamint Vergne és Chilton is új motorral folytatja a hétvégét. Räikkönen 1:34.367-tel állította fel az alapidőt.

13:06
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Aktív a Lotus

Räikkönen már két mért kört futott, és Grosjean is feliratkozott a tabellára. Rajtuk kívül még Picnek és Bottasnak van ideje, a többiek visszatértek a bokszba. A Lotus aktivitása persze érthető, Räikkönennek sok kilométert kell megtennie, hogy tényleg meggyőződhessenek a passzív DRS megfelelő működéséről.

13:08
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Pic kicsúszott

A gyors Maggotts-Becketts kombinációnál sodródott le a pályáról. Egy-egy lassabb kört a két Mercedes is teljesített, már nyolc pilóta szerepel a tabellán.

13:11
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

A Ferrarik is a pályán

Alonso és Massa megkezdte a munkát a kemény gumikkal, holott a Ferrari előszeretettel csinálja azt, hogy a szombati edzésen csak körülbelül 20-30 perc után hajt pályára. Massa esetében mindenképp logikus, hogy hamar megkezdje a vezetést, hiszen a tegnapi balesetével sok időt vesztett a felkészülésből.

13:12
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Pérez az élen

1:33.607-tel vette át a vezetést. A McLarennél úgy érzik, előreléptek, de még mindig nagynak látják a lemaradásukat az élmezőnytől.

13:14
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton infót kap Rosbergről

Tájékoztatják arról, hogy csapattársa 5-ös fokozatban veszi a gyors Copse kanyart. Hamilton ennél vélhetően eggyel magasabb fokozatot használ.

13:15
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Pérez defektet kapott

A bal hátsó gumija defektes lett, Pérez lassan visszagurul a bokszba. Az edzést megállították a leszakadt futófelület miatt, de az óra ketyeg tovább. Minden bizonnyal hamarosan folytatódhat az edzés. Bottas közben 4 ezreddel megelőzte Pérezt, ő áll az élen.

13:18
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Megint aggódhat a Pirelli

Korábban is előfordultak már hasonló defektek, melyeket az okozott, hogy törmelék került a gumiba. A Pirelli új felnire ragasztási eljárással próbálja elejét venni az ilyen eseteknek, miután nem fogadták el a javaslatukat, hogy kevlárpalástos abroncsokra cseréljék le az acélpalástosokat. Ezek a palástok a futófelület alatt vannak.

13:20
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Folytatódhat a menet

A rövid szünet után folytatódik az edzés. Másokkal együtt Räikkönen, Massa, Vettel és Webber is kijött a pályára.

13:23
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Webber az élre állt

1:32.560-as idővel átvette a vezetést Bottastól, egy másodpercet vert rá a kemény gumikon.

13:26
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Ellenőrzik a McLarent

Pérez autóján a padlólemez hátsó részén "komoly károkat" okozott a defekt Jonathan Neale szerint. A csapat ügyvezető igazgatója a Sky Sportsnak elmondta, hogy szétszedik az autót, és megnézik, hogy a gumicafatok más elemeket is károsítottak-e. Az első jelek szerint a felfüggesztés és a váltó nem sérült.

13:28
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Webbert a Toro Rossók követik

Vajon a helyére is Vergne vagy Ricciardo érkezik jövőre? A tabellán most Vergne a második (1:32.580), fél másodperccel előzi meg a harmadik Ricciardót.

13:30
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Most Ricciardo a 2.

Egy tizedmásodpercre megközelítette Webbert, még mindig a kemény gumikkal. Vergne a 3., őt a két Force India követi. Vettel, a Ferrarik és a Mercedesek hátrébb foglalnak helyet, nyilván jobban megtankolták az autójukat.

13:33
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton az élre ugrik

A Mercedes pilótája 1:32.317-et futott, 52 ezreddel előzte meg Webbert.

13:36
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Massa a lágyabb gumikon

Megkapta a közepes keménységű Pirelliket, első körével mégsem sikerült sokat javítania, csak a 7. helyet foglalta el. Hamiltonnál egy másodperccel volt lassabb. Ebben közrejátszott egy megcsúszás is.

13:38
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg viszont javít

És az élre is állhatna 1:33.192-vel, ha Hamilton előtte nem javított volna 1:32.140-re. Mindketten továbbra is a kemény gumikat használják.

13:41
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Webber visszaelőzi Hamiltont

Megint az ausztrál van az élen, 1:32.078. 62 ezredet javított az előző etalonon. Alonso még mindig a kemény gumikat használva feljött a 4. helyre, a Ferrari tájékoztatása szerint most véglegesítik a beállításokat. Az 5. helytől lefelé Ricciardo, Vergne, di Resta, Sutil, Massa, Bottas az állás.

13:43
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Majd a Mercedes visszavág

Hamilton 1:31.750-öt, Rosberg 1:31.833-at jegyzett, visszalökték Webbert a 3. helyre. Nemsokára jön a finálé a lágyabb gumikon. Még negyedóra maradt az edzésből.

13:46
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Räikkönen közepes kezdése a közepessel

A finn a 6. helyre jött fel a közepes keménységű abroncsokon futott első körével. Ő a hétvégén először használja azokat.

13:49
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Pérez ismét az autóban

Úgy tűnik, hogy ki tud még menni a pályára az időmérő előtt. A pályán most csak Räikkönen tartózkodik, a többiek a garázsban várják, hogy nekivághassanak a közepes keménységű, azaz a hétvégén lágyabb gumikeveréken egy sprintnek.

13:50
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

És akcióba is lendül

Egy próbarajttal indul el a bokszból, a kemény gumikon. Aztán érkeznek többen is a pályára.

13:52
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Vamos Esteban

Ez áll a Gutiérreznek szóló hatalmas drapérián, amelyet valaki kifüggesztett az egyik kerítésre. Talán a brit pilóta közül sem kapott mindegyik ekkora méretben kifejezett jókívánságot.

13:55
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Jönnek a jó köridők

A mezőny kiviharzott a pályára, a többség már meg is kezdte a sprintjét a puhább abroncsokon.

13:57
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Pérez hibázott

A bukótérben találta magát, miután hibázott a gyors Maggotts-Becketts kombinációban. Tovább tudott menni, de ez eddig nem az ő napja.

13:59
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton is kicsúszott

A balos Vale kanyar féktávját rontotta el, lesodródott a bukótérbe. Vettel feljött a 3. helyre, Webber elé, az ausztrál mögé pedig Grosjean érkezett meg a tabellán.

14:01
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg lett az első

A második edzés után a harmadikon is ő bizonyult a leggyorsabbnak, 1:31.487-et ért el, Hamiltont megelőzve - a kérdés, hogy a Mercedes mire képes a hosszabb etapokon. A Mercedesek mögött a sorrend: Vettel, Webber, Grosjean, Ricciardo, Alonso, Räikkönen, Sutil, di Resta. Hamarosan bővítjük a cikket a végeredményel és az összefoglalóval, 14 órától pedig jövünk az időmérő elő közvetítésével.

14:15
június 29, 2013
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Az eredmények alapján növelte az előnyét a Mercedes egy mért körön Silverstone-ban, ahol Nico Rosberg és Lewis Hamilton szombat délelőtt több mint fél másodperccel volt gyorsabb a riválisainál. Rosberg fölénye a péntek délutáni edzésen három tized volt, ezt tornázta az utolsó tréningen fél másodperc fölé, legalábbis a nem Mercedest vezető pilótákkal szemben.

A német versenyző, illetve csapattársa többször váltotta egymást az első helyen, végül Rosberg 146 ezreddel gyorsabb kört tudott összehozni Hamiltonnál a közepes keménységű gumikon, melyek a hétvégén a lágyabb keveréket jelentik a kínálatban. A kérdés persze szokás szerint az, hogy ha a Mercedesnek sikerül is megnyernie az időmérőt, vajon az élen tudnak-e maradni a futamon, ahol az erőteljesebb gumikopás miatt a visszacsúszás veszélye leselkedik rájuk.

Nico Rosberg (Mercedes) Forrás: AFP



A második legerősebb csapat a jelek szerint a Red Bull lehet a kvalifikáción, mivel Sebastian Vettel és Mark Webber foglalta el a 3-4. helyet, kettejüket 41 ezredmásodperc választotta el. A kemény gumikon azonban Webber ért el jobb időt.

A Lotus pilótája, Romain Grosjean lett az ötödik, az ő hátránya már majdnem egy másodperc volt Rosberghez képest. A nyolcadik Räikkönené még nagyobb volt, de ő a többieknél korábban felrakta a közepes keménységű gumikat. A finn autóján megtartották a passzív DRS-t az utolsó edzésre, így jó esély van rá, hogy egy évnyi kísérletezés után a Lotus végre élesben is bevetheti az egyenesekben a légellenállást csökkentő berendezést.

A Ferrari ezúttal sem villogott, Fernando Alonso 7., Felipe Massa 15. lett, és az eddig mutatott egykörös tempó alapján nem kizárt, hogy a Toro Rossóval és a Force Indiával is harcolniuk kell az időmérőn.

Néhány verseny után ismét történt egy aggasztó defekt: az edzés elején Sergio Pérez McLarenjén a balhátsó gumiról hirtelen levált a futófelület - emiatt pár percre félbe is szakították az edzést -, és a cafatban lógó gumidarabok az autó padlólemezében is kárt tettek.

Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Rosberg diktálta a tempót száraz pályánhttp://www.f1hirek.hu/f1/percrolpercre/20130628-f1-a-brit-nagydij-masodik-szabadedzese-eloben.htmlIsmét tesztelte a passzív DRS-t a Lotushttp://www.f1hirek.hu/f1/20130628-ismet-tesztelte-a-passziv-drs-t-a-lotus.htmlRicciardo futotta a legjobb időt az esős silverstone-i nyitányon http://www.f1hirek.hu/f1/percrolpercre/20130628-f1-a-brit-nagydij-elso-szabadedzese-eloben.html